„Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar”

Írta:: dr. Újváry Zsuzsanna
egyetemi docens

A történelemben kevés léptékű az az idő, amiről mi úgy érezzük, hogy gyorsan szalad. Hiszen csak nemrég volt október 6-a, amikor nemcsak az Első Felelős Magyar Kormány miniszterelnökére, a tizenhárom aradi vértanúra, a később felakasztott Kazinczy Lajos tábornokra, a tragikus sorsú Lenkey századosra emlékezünk, hanem a többi neves és névtelen áldozatra is; a több mint száz kivégzettre, a sok ezer börtönbe vetett vagy osztrák ezredekbe kényszerbesorozott hazafira, a Sági Vencelekre és Lebstück Máriákra, a névtelen hősökre. (Sági Vencel üzbégi (Nyitra megye) lelkész volt, aki nemzetőrként, majd honvédként harcolt a magyar szabadságért: „a hazám sorsa az én sorsom” – vallotta. Lebstück Mária 1848-ban a bécsi forradalmárokhoz, majd a magyar forradalomhoz és szabadságharchoz csatlakozott, s nő létére hadnagyként, később főhadnagyként szolgált. A szabadságharc leverése után súlyos börtönbüntetést szenvedett el. 1892-ben szegényen, nagy nélkülözések közepette halt meg.)

Emlékezzünk a Tuzson János őrnagy vezette 200 székely honvédre is, akik a segesvári súlyos csatavesztés után (1849. július 31.) azt a feladatot kapták, hogy Nyergestetőn, a Csíki-havasok és a Torjai-hegység közötti hágónál, az utolsó védhető helyen feltartóztassák azt a 20 ezer fős orosz sereget, amely a kézdivásárhelyi ágyúöntő létesítményeket már szétzúzva Csíkszereda megszállására tört. A 200 honvéd napokra megállította a sokszoros túlerőt, s miként annak idején Leónidasz spártai királyt és 300 harcosát a perzsák a Thermolüpai-szorosban (Kr. e. 480 augusztusa), őket is az ellenség csak árulás útján, bekerítve győzte le. „…meg nem adta magát székely, mint a szálfák kettétörtek” (Kányádi Sándor: Nyerges-tető).

(Leónidasz, amikor az árulás tudomására jutott, hazaküldte szövetségeseit, csak a spártaiak, valamint a theszpiaiak maradtak önként mellette. Az összes spártai és theszpiai harcos elesett, míg a thébaiak, amint tehették, megadták magukat. Őket viszont a hatalmas vérveszteségen feldühödött győztes perzsa király részben felkoncoltatta, részben szolgává tette. Xerxész a vitézül harcoló Leónidasz holttestét is meggyalázta, de a perzsákat a görögök hátába vezető Ephialtész is megkapta a maga „jutalmát”: a király annyi aranyat adott neki, amennyi a bőrébe fért, csak éppen előtte megnyúzatta.)

Emlékmű Nyergestetőn

De ki tud Tuzson János székely honvédeiről? Pedig a szituáció, a haza védelme, a szemben álló felek óriási létszámbeli különbsége szinte kísérletiesen megegyezik; a székelyek is éppúgy „megcselekedték, amit megkövetelt a haza”, miképpen a dicső spártaiak. Nem mérlegelték, hogy – úgymond – érdemes-e meghalni a hazáért, vagy jobb életben maradni, akár becstelenség árán is, hiszen mindenkinek csak egy élete van. „Használjuk hát ki a pillanatot, éljünk minél jobban, bármi áron …” – a hősök nem így gondolkodtak, az árulók annál inkább.

A cikksorozat 2. része itt olvasható >>