19. alkalommal a világ tetején

A Föld legmagasabb csúcsát legtöbbször megmászó Appa nevű serpa új expedícióra indult, hogy 19. alkalommal is meghódítsa a Mount Everestet.
Appa – akit a legtöbb serpához hasonlóan egy néven ismernek – csapatával hétfőn repült Katmanduból Luklába. Onnan az alaptáborba mennek, ahol néhány napot akklimatizálódnak. A csúcsot májusban tervezik meghódítani.
„Az Everestre nem könnyű feljutni, ám miután oly sokszor megmásztam a csúcsot, jobban bízom és tapasztaltabb vagyok. Nem lehet túl bonyolult, de mindig óvatosnak kell lennem” – mondta el a serpa, aki először 1989-ben jutott föl a 8850 méter magas hegy tetejére, s azóta csaknem minden évben újra megmászta a csúcsot. Az őt követő rivális eddig „csak” 15 sikeres csúcstámadást mondhat magáénak.
A 48 éves Appa társaival azt tervezi, hogy lehozzák a havas lejtőkön összegyűlt, az alpinisták által hátrahagyott szeméthalmokat, és más hegymászókkal is megismertetik a hegyen hátrahagyott emberi hulladék negatív hatását.
Eddig 18-szor a világ tetején
„Több száz zsákot viszünk, amelyekben tároljuk és lehozzuk az emberi hulladékot a hegyről” – mesélte Appa az AP hírügynökség munkatársának nyilatkozva. A serpa hozzátette, hogy a legtöbb hegymászó lehozza az élelmiszerek csomagolását, a kiürült oxigénpalackot, kötelet, ám az emberi eredetű hulladékot maga mögött hagyja. Ők most minden szemetet összegyűjtenek, amit találnak, beleértve a saját székletüket is, hogy példát mutassanak másoknak.
„A hegy nem csak isten számunkra, de a hó és a jég ivóvizünk forrása is” – hangsúlyozta a nepáli világrekorder.
Kapcsolódó cikkek: