Nyitott lovardák – Ingyenes lovaglási lehetőség

Májusban és júniusban a Lovasok.hu ötödik alkalommal szervezi meg a Nyitott Lovardák programsorozatot. A program célja, hogy a lehető legtöbben megismerjék a lovat, a lovaglás szépségeit.
A program lényege, hogy a résztvevő lovardák előre meghirdetett időpontokban, előzetes bejelentkezés után ingyenes lovaglási lehetőséget biztosítanak, illetve adottságaiknak megfelelően egyéb lovas- és szabadidős programokat szerveznek az odalátogatók számára. A létesítményekben nem csupán lóra, vagy kocsira ültetik a vendégeket, hanem bemutatják az istállókat, a lovakat, és ismertetik a biztonságos lovaglás szabályait is.
A program célja, hogy a lehető legtöbben megismerjék a lovat, a lovaglás szépségeit, ez által növekedjen a hazai lovasok száma, divatosabbá váljanak a lovassportok, de legalább is javuljon azok általános megítélése.
Az időpontokat, helyszíneket, konkrét programokat a www.lovasok.hu címen jelenítjük meg. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, annak érdekében, hogy a szolgáltatók megfelelően felkészülhessenek a várható látogatói létszámra.
A program annál sikeresebb lesz, minél többen ülnek lóra, vagy kocsira a meghirdetett időpontokban.
]Mindenkit bátorítunk tehát, hogy válasszon egy vagy akár több neki megfelelő helyszínt, jelentkezzen be a nyílt napokra, és vegye igénybe a létesítmények szolgáltatásait. A lovas oktatáson, lovasprogramokon és bemutatókon való részvétel a nyílt napok alkalmával ingyenes.
Forrás: Lovasok.hu