A sivatagban épül az első hulladék- és autómentes városrész
Az 50 ezer lakosúra tervezett negyed negyedannyi energiát és feleannyi vizet használ majd fel, mint egy hagyományos technológiával épült városrész.
A projekt célja, hogy Abu Dhabi úttörővé váljon a fenntartható fejlődést biztosító, innovatív, környezetbarát technológiák kifejlesztésében. A 2016-ban felavatásra kerülő Masdar (arabul „forrást” jelent) 25 év alatt 2 milliárd dollár értékű olajat takarít meg, és 2 százalékkal járul hozzá Abu Dhabi éves GDP-jéhez.
A 6 négyzetkilométeren elterülő Masdar Abu Dhabi legújabb kezdeményezése annak érdekében, hogy az Emirátusok fővárosát a világ vezető tudományos kutatási fellegvárává tegye. A hét fázisban megépülő városrész többek között irodáknak, lakóparkoknak, tudományos, oktatási és technológiai központoknak ad helyet.
Masdar a levegőből
Masdar vezetősége mindent megtesz, hogy a legkiválóbb szakértőkkel dolgozzon együtt többek között a fenntartható közlekedés, a hulladék- és vízgazdálkodás, a környezetbarát építőipar és a megújuló erőforrásokon alapuló technológiák területéről. A környezettudatos városrészben az idén nyitja meg kapuit a Masdar Tudományos Műszaki Egyetem (Masdar Institute of Science and Technology – MIST), amely a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos kutatásokra és fejlesztésekre képez ki szakembereket.
Masdar számos nemzetközi partnert is sikeresen magához vonzott, többek között a városrész megépítésében közreműködő GE is ide helyezi első Ecomagination nevű kutatási központját. Az új központ feladata a globális cég környezetbarát technológiáinak továbbfejlesztése, amelyek elősegítik az ügyfelek környezetvédelmi problémáinak megoldását, miközben maximalizálhatják teljesítményüket és csökkenthetik költségeiket. A GE és a Masdar építéséért felelős Mubadala Development Company emellett több, a város infrastruktúráját bővítő kutatás-fejlesztési, repüléstechnológiai és ipari projektben is együttműködik.
Utcakép
A 70 000 munkahelyet teremtő Masdar projekt Abu Dahabi 2030-ig előirányzott fejlesztési tervének része. A sivatagból kiemelkedő új városrész környezetvédelmi szempontból több célt is kitűzött maga elé. Masdar autómentes közlekedési és metró rendszere természetes energiaforrásokon alapul, és a tervek szerint a városrész hulladéktermelését is minimalizálják. Míg egy hasonló méretű városnegyed több tízezer négyzetméternyi hulladéklerakóval képes élhető környezetet biztosítani, addig Masdarnak gyakorlatilag egy négyzetméterre sincs szüksége. A városrész mindössze 200 MW, helyszínre telepített megújuló energiát és napi 8000 köbméter tisztított vizet használ fel.
Környezetbarát (tömeg-) közlekedés
„Az emberiség előtt álló egyik legnagyobb kihívás a népesség növekedése. A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS, Washington D.C.), amellyel a GE már Közép-Európában is dolgozott, számításai szerint 2025-re 7, 9 milliárd ember él majd a Földön, és közel 60 százalékuk, 3, 9 milliárd, városlakó lesz. A washingtoni think-tank szerint a világ minden szegletében létrejövő megavárosoknak az őket körülvevő erőforrásokból kell majd hatékonyan gazdálkodniuk, ennek következtében kiemelt fontosságot kapnak az új, alternatív és megújuló energiafelhasználáson alapuló építészeti megoldások. A GE együttműködésével megépülő Masdar a fenntartható metropoliszok előhírnöke. A 21. századi technológiáknak köszönhetően lehetővé válik a sivatag homokján a világ első széndioxid-, hulladék- és autómentes városrészének felépítése. A GE a Masdar felépítése során létrejövő tudás és innovációs lehetőség miatt döntött úgy, hogy itt nyitja meg első Ecomagination kutatási központját. A globális cég által itt továbbfejlesztett környezetbarát infrastrukturális technológiák segítik majd ügyfeleinket igényeik kielégítésében a globális gazdaság fenntartható fejlődése érdekében.” – nyilatkozta Leslaw Kuzaj, a GE Közép-Európáért felelős regionális vezetője.
Kapcsolódó cikkek: