Találékony vikingek 2. rész – Fegyverek és harci szellem

A viking szó egy sötét kor vad harcosát idézi fel bennünk, aki állig fel van fegyverkezve, páncélinget visel, karján pedig fényesre festett fapajzs. De vajon milyen technológiával készültek a viking fegyverek? Az utóbbi években a régészek néhány meglepő felfedezést tettek.

Hatékonyabb fegyverek?
Amikor a viking harcosok meghaltak, a fegyvereiket gyakran velük együtt temették, vagy égették el. Ezek a leletek érzékletes képet festenek azokról a fegyverekről, amelyeket a viking harcosok használtak. Vajon ez a magyarázata a vikingek fölényének a harcmezőn?

A régészek egészen mostanáig nem sokat tudtak arról, hogy hogyan készültek a viking fegyverek. Néhány pengét röntgenvizsgálatnak vetettek alá, s a röntgensugár egy furcsa halszálkamintát mutatott ki a pengékben.

Kasper Andersen több, mint fél évszázada dolgozik a kovácsszakmában. Egyike azon keveseknek a világon, akik még gyakorolják a viking fegyverkovácsolás művészetét. Szerinte a viking fegyvereket nem egy darab acélból kovácsolták, ahogy mi tesszük, hanem több darabból állították össze. Ezt úgy hívják, hogy kovács-hegesztés vagy damaszkolás. A penge 3 vagy több vékony fémrúdból áll, amelyeket, kikalapáltak, megcsavartak, végül összekovácsoltak. Ezt először kettéhajtják, ráteszik a másikat, és egy anyaggá összekovácsolják.

Ám meglepő módon a korabeli viking fegyverek közül sok a gyenge minőségű munka. Az egyenetlen, rossz minőségű kovácsolás nem az, amire az ember a kor legjobb harcosainál számít. Néhány közülük olyan rossz, hogy az egyikre egy régész azt mondta, soha nem kockáztatná az életét azzal, hogy ilyen kardot használ. Talán a nem egyenletes és elégséges hő, amelyet a kézi fújtatóval termelni lehetett, a magyarázata annak, hogy olyan sok gyenge minőségű fegyvert találtak. Bármi volt is az ok, a kovácshegesztés próba-szerencse alapon ment. A vikingek fegyverei tehát semmivel sem voltak jobbak, mint bárki máséi.

Akkor vajon miért a vikingek voltak a legjobbak a csatában?

Hatékonyabb páncélzat?
Ha a fegyvereik nem voltak különlegesek, talán a páncéljuk nyújthatott olyan jó védelmet, hogy egyszerűen nehezebb volt megölni őket? A Brit Fegyveres Erők fegyvereket vizsgáló létesítményének ballisztikai laboratóriumában azoknak a testet védő eszközöknek a hatékonyságát ellenőrzik, amelyeket a modern fegyverek ellen használnak. Az itt dolgozó tudósok, megvizsgálják a viking páncélzat védőképességét. A harci szekerce másolata egy jellemzően a vikingek által használt kerek pajzsra sújt le. Amikor a szekerce éle keresztezi a pajzs fájának szálirányát, lepattan róla. Ám amikor szálirányban sújt le, a pajzs kettéhasad. A 8–9. századi viking harcosok talán nem csak azért festették élénk színűre a pajzsaikat, hogy díszítsék őket, hanem hogy elrejtsék a fa szálirányát a támadók elől. Ez a gyakorlatiasság és leleményesség a viking hadviselés egyik legfőbb jellemzője.

Ma egy viking harcosról az a kép él bennünk, hogy a sisakján tehénszarvak vannak, takarók és szegecsekkel kivert bőrök borítják. De a páncélzatuk sokkal ésszerűbb volt.

A vikingek korában a harcosok egész Európában viseltek páncélinget. Mindegyik úgy készült, hogy több száz kis vasgyűrűt összeszegecseltek, de a kidolgozás és a pontos forma változó volt. A tesztben három különböző típusú 1000 évvel ezelőtti páncéling másolatának hatékonyságát vizsgálják. Az első egy Sheldon páncéling. Szegecselt szemekből áll és nagyon vékony. Nem volt nehéz viselet. A második is szegecselt szemekből áll, de a szemek keresztmetszete kerekebb. A harmadik darab kerek és lapos keresztmetszetű szemekből áll, mint az a viking páncéling, amelyet Norvégiában találtak.

Hogy összehasonlítsák a három páncéling hatékonyságát, egy sűrített levegővel működő kis ágyúból egy lándzsahegy másolatát lövik ki sorban mind a három ingre. A lapos keresztmetszetű szemekből álló Sheldon páncéling gyakorlatilag semmilyen védelmet nem nyújt. A lándzsahegy 12 centiméter mélyen ütötte át, és ez elég, hogy megöljön egy embert. A második darab sem vizsgázik jobban. A kerek szemek is könnyen szétnyílnak a lándzsadöfés hatására. Végül a kerek és lapos keresztmetszetű szemekből álló páncélinget próbálják ki, amely viking minta alapján készült. Meglepő fordulat: ez a legerősebb, bár a lándzsahegy ezen is átmegy. De az hogy milyen mélyre hatolt a lándzsahegy valami fontosat jelez. A fegyver mindössze 3 centiméter mélyre hatolt.

Talán a páncéling hatékonyabb, ha viselnek alatta valamit. És erre minden bizonnyal a vikingek is rájöttek. Bélelt kabátot vagy bőrruhát is viseltek a páncéling alatt, ha nem így tesznek, akkor a lándzsa, amely átüti a páncélinget, megsebesítette volna őket. A kísérletet a bélelt öltözékkel és a viking páncéllal együtt újra megismétlik. A balliszitikai vizsgálat során a kombináció már működik.

De az erős páncéling egyedül nem magyarázat arra, hogy a viking harcosok miért uralták e sötét kor csatáit majd’ 200 éven át.

A vikingek nem voltak láthatatlanok. A pajzsaik nem voltak törhetetlenek és a páncélingeik nem voltak áthatolhatatlanok. Halandók voltak, mint bárki más. Akkor hát mi volt az a titok, aminek ők a birtokában voltak és ellenségeik nem?

Erősebb harci szellem?
A trondheimi múzeumban Anne Stalsberg fegyverszakértő újabb nyomra bukkan. A viking temetkezési helyeken talált kardok röntgenvizsgálata során furcsa dologra derült fény. Az évszázados korrózió alatt tisztán látható rejtélyes jeleket és feliratokat találnak. Bonyolult és drága díszítéseket, különböző figurákat és titokzatos jeleket. Stalsberg és munkatársai újra és újra találnak díszítéseket. Berakásokat, faragásokat, feliratokat. Egy dolog kiderül ebből: a vikingek szinte megszállottan kényeztették a kardjaikat. Mi állhatott a pengék iránti rajongás mögött? Talán az egyes fegyverek tulajdonságainak bensőséges ismerete. Nyilván tisztelték és ismerték a fegyver erősségeit és gyengéit. A fegyverek iránti tisztelet talán a háború tiszteletét is jelentette. A vikingek tehát nem az eszközeiknek, hanem gondolkodásmódjuknak köszönhették harctéri fölényüket.

A 9. század előrehaladtával a viking támadások mennyisége és célja is megnőtt. A viking seregek hamarosan igazi hódító háborút vívtak. Nyugat-Európában és Oroszországban is nagy területek kerültek viking ellenőrzés alá. A legyőzött ellenség kemény leckét kapott. A viking harci szellem pogány vallásukból fakadt. A vikingek hittek benne, hogy az ő sorsuk különleges. Hogy ők az ítélet napján az istenek oldalán harcolnak majd a mennyei seregekben. A halál volt a vonzerő és csak a leghősiesebb harcosok részesülhettek benne.

Az elesett harcosok az utolsó ítélet napjáig Valhalla szellemi birodalmában folytatták küzdelmeiket, ahol jókat esznek-isznak, lakomákat tartanak, és ahová – ha csatában haltak meg – a valkűrök, ezek a hihetetlenül vad, mitikus nők fellovagolnak velük. Hogy bejussanak Valhalla birodalmába a viking harcosoknak – a viking mitológia szerint – keresniük kellett a módját, hogy hősiesen haljanak meg. Ez a mitológia azt sugallta, hogy a vikingekben van valami, ami ellenségeikben nincs meg. Ez pedig az erős hit, hogy az istenek őket választották ki a háborúra.

Egy stockholmi laboratóriumban a régészeknek meggyőződése, hogy bizonyítékot találtak arra, hogy a vikingek hittek isteni rendeltetésükben. A kutatók itt különleges helyről származó leleteket vizsgálnak. Egy Birka nevű helyen egy katonai helyőrséget találtak. A helyőrség a Valhalla mintájára épült. A felszín alatt a régészek egy sor tárgyat találtak, amelyek érzékletes képet festenek a harcosokról, akik itt éltek.

Nagyon hatásosan festhettek, azt Mindegyiküknek volt fésűje, amely az övükön lógott. A haj tehát nagyon fontos volt és az is, hogy csinosak legyenek. A harcosok öveit jelek és jelképek díszítették. A pogányok világában ezek voltak a rangjelzések. A díszítések között a jószerencse varázsjele jelenik meg Thor kalapácsának formájában. Ez a harcosok pogány kötődéseire emlékezetet.

A kutatók által felfedezett műtárgyak alapján megtudhatjuk hogyan éltek ezek az emberek. Együtt ünnepeltek, együtt gyakorlatoztak, de nők nem voltak. Egy idegen területen egy csupa férfiből álló közösségben élve, jelképekkel és pogány ékszerekkel feldíszítve, Birka vikingjei egy egész kultusz jelképei voltak. A legprimitívebb társadalmakban van kultusza a harcosoknak. Ez ugyanis egy igen veszélyes foglalkozás és az embereknek, mai értelemben pszichésen fel kellett készülniük a háborúra. Sok szakértő szerint ez a kultusz egy keresztényellenes felfogásból táplálkozott, amely eleinte olyan kolostorok elleni támadásokat váltott ki, mint a Lindisfarne-i. Később pedig még vakmerőbb erőszakos cselekményekre sarkallta a vikingeket Európában és Európán túl is.

A titokzatos Berserker-jelenség
De vajon elegendő magyarázat ez az erőszakkultusz a vikingek katonai vitézségére? A gyakorlatozás és az életmód önmagában talán még nem magyarázza meg a vikingek hadisikereit. A legenda szerint azonban néhányan tovább is mentek, sokkal tovább. Egy csapat kamikázeként küzdő harcosról van szó, akiket úgy hívtak: Berserkerek. A mai angol nyelvben ez a név olyasvalakit jelöl, aki őrjöng dühében. A Berserkerek szó szerint őrjöngő dühbe gurulva, félmeztelenül mentek a csatába, nem volt szükségük páncélra. Úgy érezték, egyáltalán nem fogja őket a fegyver.

A korabeli forrásoknak is megvolt a véleményük a Berserkerekről. A medve- vagy farkasbőrbe bújt őrülteket a ravasz főnökök sokkoló alakulatként használták. De manapság a Berserker-legenda teljesen új fordulatot vett és megjelent az az elmélet, miszerint a Berserkerek harci dühét olyan drogok okozták, amelyek Skandináviában megtalálhatóak voltak. Ezek főleg halucinogén hatású gombák. Létezik egy varázsgomba-elmélet, amellyel a Berserker-jelenséget magyarázzák. Az 1960-as évekből származik, és megpróbál magyarázatot adni, hogyan tudott eljutni egy ember arra a fokra, hogy sebezhetetlennek érezze magát. A kérdéses gomba nem más mint a mesekönyvek piros színű, fehér pöttyös gombája a légyölő galóca. Egész Skandinávia erdeiben nő, és a benne lévő muscimol erősen halucinogén hatású, amely az agyban lévő gátló idegsejtekre hat. A gomba-elmélet hívei azt állítják, hogy csak meg kell enni egy nagy adag légyölő galócát, hogy fellépjen a Berserker-hatás. De van egy probléma. A hallucingéneken kívül a gomba mérget is tartalmaz, amelynek a neve iboténsav. Ez nagy mennyiségben súlyos kábítószeres tüneteket okoz, amely nem segíti elő, hogy valaki jó harcos legyen. Az iboténsav rendkívüli mértékben irritálja a gyomrot is, ezért fő tünetként hányinger és nagyobb mennyiség esetén hányás biztosan jelentkezik. Ha a vikingek ismerték is a légyölő galócát, vajon vették-e valami hasznát a fogyasztásának a csatában? A történészek nem zárják ki ezt, de azért óvatosak. Valójában egyetlen drogot ismerünk, amelyre a vikingek vágytak, a sikert.

A kolostorbeli zsákmány arra ösztökélte a támadókat, hogy egyre többször térjenek vissza. Ez az életmód hamarosan sokak számára nagyon vonzóvá vált. A vikingeket fokozatosan csábította el a megszállás, a hódítás, nemzetközi kereskedelem és a felfedezés. Ami kalózkodásnak indult, hamarosan egy iparág lett. Méghozzá olyan, amelyet egy egész nép űzött.

Nagyon sokfajta tehetséggel megáldott népről van itt szó. A famegmunkálástól, a hajóácsoláson és a fegyverkészítésen át egészen a nők munkájáig, akik azokat a ruhákat szőtték és kötötték, amelyek a vikingeket melegen tartották. A sematikus kép mögött, amely szörnyűséges vikingeket ábrázol, amint kardokkal ugrálnak ki a csónakjaikból rendkívül gazdag társadalmi és kulturális háttér húzódik, egy olyan társadalomé, amely a háborúnak szentelte magát. Az első kolostor megtámadása után alig két évszázaddal, a viking befolyás már Közép-Ázsiától Észak-Amerika partjaiig terjedt.

A cikk első része: Találékony vikingek 1. rész – A tenger urai

Kapcsolódó cikkek: