Nincs hivatalos neve Új-Zéland szigeteinek
Amikor Új-Zéland két legnagyobb szigetének az angol mellé maori nevet kerestek, tudatosult a szekértőkben, hogy hivatalosan semmi nincsen a szigetek nevéhez bejegyezve.
A szakértők megdöbbenve tapasztalták, hogy az Új-Zéland területének több mint kilencvenöt százalékát lefedő két sziget nevét, a több évszázad óta használt North Island (Északi-sziget) és South Island (Déli-sziget) elnevezést tulajdonképpen sosem jegyezték be hivatalosan. Az ország földrajzi tanácsa, amelynek feladata, hogy eldöntse, jóváhagyja, módosítsa vagy esetleg megszüntesse Új-Zéland szárazföldi és tengeri területeinek elnevezéseit, a „felfedezés” nyomán bejelentette, hogy azonnal megteszik a kétszáz éves mulasztás pótlására szolgáló intézkedéseket, és hivatalosan is nevet adnak a két nagy csendes-óceáni szigetnek.
Don Grant, a testület elnöke elmondta, hogy éveket töltöttek azzal, hogy kidolgozzák azt a jogi formulát, amelynek életbe léptetésével megoldható, hogy minden szigetnek hivatalosan bejegyzett maori neve is legyen. A munka közben jöttek rá, hogy annak ellenére, hogy már régóta használatban vannak, a hatályos törvény értelmében a jelenlegi angol elnevezések nem tekinthetők hivatalosnak.
A nagyobbik, Déli-szigetet a helyiek Fő-szigetnek (Mainland) is nevezik. Az Északi-szigetet, ahol a népesség háromnegyede él, pedig Disznószigetnek (Pig Island) is hívják. Az utóbbi elnevezés a James Cook angol felfedező által behurcolt disznókról maradt fenn, amelyek igencsak elszaporodtak a szigeten.