Bolíviában működik világ legbolondabb börtöne

A La Paz-i San Pedro börtön, amely – bár működő büntetés-végrehajtási intézmény – még az első számú útikönyvben, a Lonely Planetben is szerepel, mint idegenforgalmi látványosság.
A Bolívia fővárosában található San Pedro börtönben mindössze 26 eurónak (kb. 7600 forint) megfelelő áron bárki részt vehet egy szervezett börtönlátogatáson, és, ha kedve tartja, akár egy éjszakát is eltölthet egy cellában, találkozhat az elítéltekkel, sőt, ha „szerencséje van”, még a helyben gyártott kokaint is kipróbálhatja.
A San Pedróban, ahol többek között a terrorista cselekményekkel gyanúsított Tóásó Elődöt is fogva tartják, s ahol egykor kiadatása előtt a náci háborús bűnös, Klaus Barbie is raboskodott, meglehetősen sajátos körülmények között 1500 elítélt él. A rabok gyakorlatilag együtt élhetnek feleségeikkel és gyermekeikkel, ugyanis legalább kétszáz nőnek illetve gyermeknek bármikor szabad bejárása van a börtönbe.
Gyerekek a börtönben
További különlegesség, hogy a börtönt társadalmi kategóriák szerint nyolc részre osztották. A leggazdagabb elítélteknek külön konyha, fürdőszoba és kábeltévé jár, míg a legszegényebbeknek osztozniuk kell rabtársaikkal mindenen, a cellán is, hogy ne feledjék el a külvilág gazdasági és társadalmi különbségeit – olvasható a La Repubblica című olasz napilap cikkében.
A börtönt egy tanzániai születésű angol, bizonyos Thomas McFadden tette híressé, akit drogkereskedelem miatt ítélték el, és három évet ült a San Pedróban. Tapasztalatait már büntetésének ideje alatt is gazdagon kamatoztatta: még rabként alapított egy, a börtönlátogatásokra specializálódott turistairodát. Ebből kifolyólag tulajdonosa lett a börtön területén működő kávéháznak és egy kis szupermarketnek is.
Cella
McFadden 2002-ben az ausztrál Rusty Younggal együtt megjelentette emlékiratait, a sztorira pedig hamarosan a hollywoodi producerek is lecsaptak: megvették a történet megfilmesítésének jogait, és már forgatják a filmet, amely előreláthatólag jövőre kerül a mozikba. A film producere Brad Pitt, a rendező a brazil José Padilla, McFadden szerepét pedig Don Cheadel alakítja.