Brigitta, Placida, Etel, Gitta2024. október 11., péntek
Kultúra

Asztma világnap 2009

National Geographic Magyarország

A 2009. évi asztma világnap szlogenje: “Ön is képes uralni a betegséget.”, amivel az asztmás tünetek feletti kontroll fontosságát hangsúlyozzák.

2009-ben az asztma világnap május 5-én kerül megrendezésre, amelyet a Global Initiative for Asthma (GINA) társaság szervez és támogat az egészségügyben dolgozó szakmai csoportok és a betegek képzésével foglalkozó szakemberek közötti együttműködés keretében. A szervezet célja, hogy az emberek világszerte minél többet tudjanak meg erről a betegségről, és javuljon az asztmás betegek gondozása.

A 2009. évi asztma világnap szlogenje: “Ön is képes uralni a betegséget.”, azaz a GINA legutóbbi ajánlásainak megfelelően. A GINA végrehajtó bizottsága azért ezt a témát választotta, hogy mindenkiben tudatosuljon: léteznek hatékony asztma elleni gyógyszerek, és a helyes diagnózis, betegoktatás és kezelés révén az asztmás betegek többségénél tartósan kontrollálni lehet a betegség tüneteit. Ezen túl az idén a GINA kiemelten foglalkozik az asztmás kisgyermekekkel: a szülők felé azt az üzenetet kívánja eljuttatni, hogy “Az Ön gyermekénél is van lehetőség asztmakontrollra”. Ha az asztmát megfelelően kontrollálják, a betegek teljes és tevékeny életet élhetnek.

A GINA 2008-ban meghatározott “Az asztma kezelése és megelőzése” stratégiája szerint az asztmakontroll azt jelenti, hogy az asztmás betegnek:
•Nincsenek (vagy csak minimálisak) az asztmás tünetei.
•A beteg éjszaka nem ébred fel az asztma miatt.
•Nincs (vagy csak minimális) a rohamoldó gyógyszerek iránti igénye.
•Képes normális fizikai aktivitásra és testmozgásra.
•A tüdőfunkciós eredmények (PEF és FEV1 értékek) normálisak, vagy közel normálisak.
•Nincsenek (vagy nagyon ritkán jelentkeznek) asztmás rohamok.

Világszerte több mint 300 millióan szenvednek asztmában. A betegség súlyos terhet jelen az érintett személyek, családjuk és az egész társadalom számára. A 2004. évi asztma világnapon hozták nyilvánosságra az asztmával járó terheket elemző Global Burden of Asthma Report jelentést, ami összesítette az asztma előfordulási gyakoriságára és hatásaira vonatkozó adatokat. A jelentés alapján az asztma kontroll elérését világszerte számos tényező akadályozza.

A stratégia szellemében az asztma kontroll elérése és fenntartása érdekében a betegséget lépcsőzetes módon kell kezelni. Eszerint amíg az asztma kontrollt nem érik el, a gyógyszerek adagját lépésről lépésre emelik, majd, ha a megfelelő kontrollt elérték és egy adott időn keresztül fenntartják, fokozatosan csökkentik.

A 2009. évi asztma világnap az “Ön is képes az asztmakontrollra” pozitív üzenete révén a kormányokat, egészségügyben dolgozó szakembereket, betegeket és a közvéleményt arra bátorítja, hogy saját egészségügyi rendszerükön belül dolgozzanak annak érdekében, hogy minél hatékonyabban érjék el az asztmakontrollt.

Az első Asztma világnapot 1998-ban több mint 35 országban tartották meg a spanyolországi Barcelonában tartott asztma világkongresszushoz kapcsolódóan. Azóta az asztma világnapokon egyre többen vesznek részt. Ez a nap vált a világ legfontosabb, az asztmával kapcsolatos ismeretek fejlesztésével és az emberek képzésével kapcsolatos eseményévé.

„A világnap lehetőséget nyújt arra, hogy még inkább rádöbbentse az embereket az asztmával kapcsolatos problémákra, amelyek a leghétköznapibb módokon érintik mindennapi életüket. Nagyon fontos, hogy az asztma elleni küzdelem lendülete ne lankadjon. Az olyan kezdeményezések, mint az Asztma Világnap fontos szerepet játszhatnak a tájékoztatásban és a tudatformálásban.” – mondta el Dr. Uhereczky Gábor gyermek-pulmonológus.

Hozzászólások

Dél-koreai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Dél-koreai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Han Kang intenzív, a történelmi traumákkal szembenéző és az emberi élet törékenységét feltáró költői prózájáért részesül a díjban.

Kivételes kincsre bukkantak a Somlón

Kivételes kincsre bukkantak a Somlón

A több ezer éves ékszer már megtekinthető.

Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni

Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni

A csempészeket pont a műkincsek eladása előtt sikerült elkapni.

Szkíták építhették ezt az ősi sírt

Szkíták építhették ezt az ősi sírt

A dél-szibériai lelőhelyen található kurgán az egyik legkorábbi halomsír, amely szkíta temetkezési szokásokat mutat.

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

A Torino labdarúgócsapatának 1949-es katasztrófájában a holokausztot túlélő magyar edzőlegenda, Egri-Erbstein Ernő is életét vesztette.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket