Khazneh: a petrai építészet mesterműve 2. rész

A szakértők ki akarták deríteni, hogy az építők a szinte függőleges sziklafalon hogyan jutottak fel a Khazneh 39 méteres magasságába. A sziklafal mindkét oldalán két sor szögletes bevágás látható. Egyes szakértők szerint ezek az állványzat rúdjait tartották. Ám ha van valami, amiben Petra sziklás vidéke hiányt szenved, akkor az a fa. Egy 39 méteres állványzathoz egy kisebb erdőre való faanyagra lett volna szükség, a nabateusok pedig nem bízták volna magukat ilyen szűkös erőforrásra. A régészek megfigyelték, hogy a mélyedések nem teljesen szögletesek. Az alsó részük mélyebb, mint a felső. A kutatók szerint valószínű, hogy a mélyedéseket jóval a Khazneh építése után vésték ki, talán a középkorban, amikor az élőlények ábrázolása nem volt megengedett. Akkor történhetett, amikor a vandálok lefejezték és megrongálták a Khazneh faragott alakjait.

A Khazneh építésének titkait végül egy befejezetlen sír oldja meg. Az építők természetes peremet faragtak ki a sziklából. Ezen álltak munka közben. A nabateusok a feje tetejére állították az építkezés technikáját. A szabadon álló épületeket az alapjuknál kezdik meg, a kőbe vájtakat viszont felülről lefelé haladva készítik el. Ez azt jelenti, hogy az építőknek 39 méteres magasan kellett nekilátniuk a munkának. Az egész folyamatot két részre bontották. Az első nehéz feladat az egyenetlen sziklafal lefaragása volt. A nabateusok a Khazneh tetejénél kezdve kivésték az első peremet, amelyen dolgozhattak. Innen lefelé haladva bontották le a megmunkálatlan sziklát, hogy sima felszínt alakítsanak ki.

A Khazneh körüli sziklákon a karcolások alapján azonosíthatók a kivitelezés egyes lépéseihez használt egyszerű kéziszerszámok. A mély barázdák azt tanúsítják, hogy a munka nagy részét csákányokkal végezték. Amikor a nabateusok elérték a talajt, készen állt az üres vászon, amelyen megalkothatták művüket. Megkezdődhetett a második szakasz. Az építők ekkor ismét a magasba másztak, újabb párkányt véstek ki, és hozzáláttak a díszes homlokzat aprólékos kifaragásához. A nabateusok kéziszerszámai csupán öntöttvasból készülhettek, de a lágy Petrai homokkő megmunkálására rendkívül ügyesen használták őket. Mintha egy roppant kőfüggönyt leengedve leplezték volna le a mögötte elrejtett mesterművet.

A kitermelt köveket elszállították, és a közelben emelt, szabadon álló épületekben használták fel. Khazneh tehát építkezési terület és kőfejtő is volt egyben.

A fentről lefelé haladó kivitelezésnek azonban megvolt az ára. Egy hagyományos épület esetében a munkások meggyőződhetnek a falak és oszlopok szilárdságáról, mielőtt rájuk helyezik a felső szintek súlyát. Az egészet a sziklából vésték ki, a szerkezeti szilárdság pedig egészen másként viselkedik, mint a hagyományos építmények esetében. Az alsó részt uraló oszlopos, fedett bejárat felett sok száz tonna kő függ. Az egész nyíláson átívelve egy vaskos kőgerenda viseli a terhet. Hat óriási oszlopon nyugszik, de még azokat is a sziklából faragták ki. Míg a szélső négy beágyazódik a sziklafalba, a középső kettő önmagában áll. Látszólag a teljes súlyt ez a két oszlop viseli. Alaposan megnézve a szerkezetet, észrevehetjük, hogy a gerenda még mindig egyben van a sziklával, még mindig a szikla része. A két vége beágyazódik a tömör sziklába. Nehéz elképzelni, hogy akár mindkét középső oszlop eltávolítása után is leszakadhatna a mennyezet.

Az elméletet meggyőző bizonyítékok támasztják alá. A Khazneh-n az 1960-as években jelentős felújítást hajtottak végre. Ezt megelőzően a középső oszlopok egyike hiányzott. A 19. századi festményeken egyértelműen látható, hogy az oszlop ledőlt, de a Khazneh nélküle is épségben maradt. A terhet tehát nem az oszlopok viselik. Az áthidalót és tulajdonképpen az egész homlokzatot az a hatalmas szikla szilárdan tartja, amelyből kifaragták.

A Channel ajánlata: Az antik világ építészeti remekei II: Petra A Petra-környéki könyörtelen sivatagok és sziklahegyek halálos ölelésében, ha nem a zseniális nabateusokról van szó, valószínűleg örökre szép álom marad egy dicsőséges királyi város felépítése. Ez a módos kereskedőnép azonban a Krisztus előtti századokban a feje tetejére állította a korabeli építészetet, és megalkotta máig lenyűgöző fővárosát. De miként válhatott valóra mindez a kor – ma szerénynek mondott – építészeti eszközei és tudása birtokában? A nabateusok miként tudták felfogni és elvezetni a a könyező hegyek lejtőin időről-időre lezúduló torrens áradatokat, melyeknek a fizika tövényszerűségei szerint néhány év alatt el kellett volna pusztítaniuk a petrai sziklavárost? És milyen emlékeket őriz a Khazneh az őt megálmodó nagy királyról? Mindezt megtudhatja a National Geographic filmjéből. Mikor? Május 7-én (csütörtökön) 10 illetve 15 órától.

A Khazneh belső terének rendeltetése továbbra sem tisztázódott. A szűk hasadékot a sok ezer éven át erre lefolyó csapadékvíz mélyítette ki, gyakorlatilag egy vádiról van szó. Az áradás hirtelen, váratlanul következhetett be. Nem csak maga a víz, hanem a lezúduló ár által sodort törmelék is óriási pusztítást végzett. Nagyobb eső idején a víz másfél méter mély, tomboló folyóként zúdult le egyenesen a Khazneh felé, amely a finoman kidolgozott épületre és annak építőire is veszélyt jelentett.

2002-ben azonban gátak összetett rendszerét és egy, a sziklába fúrt 30 méteres alagutat fedeztek fel. A nabateus építők felkészültek a veszélyre. A vizet egy gát az alagúton keresztül egy közeli szakadékba terelte, így az teljesen elkerülte az épületeket. Elképesztő teljesítmény volt ez a 2000 évvel ezelőtt dolgozó mérnököktől.

A legújabb régészeti kutatások számos új érdekes felfedezést hoztak. Az alagút csupán egy kiterjedt vízgazdálkodási rendszer egyik része volt. A nabateusokkal kapcsolatos vizsgálatok egyik fő témája ma éppen a vízgazdálkodási rendszerük. Nagyságrendje és kidolgozottsága az ókor egyik legnagyobb vízépítő mérnökeivé avatja őket. Minden cseppet hasznosítottak, és tulajdonképpen egész évben biztosítva volt a vízellátásuk.

Petra tulajdonképpen egy medence legmélyebb pontján épült, így a víz minden irányból a város központja felé folyik. Az esővíz begyűjtésén túl a korabeli mérnökök Petra 25 kilométeres körzetében minden forrás vizét hasznosították. A vízvezetékek megépítésekor a nabateusok csak égetett agyagcsövekkel rendelkeztek. A rövid szakaszokat habarccsal rögzítették a sziklába mélyített vájatokban, és vízzáró anyaggal szigetelték. Ám ez nem ilyen egyszerű. A mai vízvezetékek acélból készülnek, és hatalmas belső nyomást is elviselnek. A terrakotta azonban ennél sokkal gyengébb. Az ebből készült vezetékek rendkívül törékenyek, és ha nyomás alá kerülnek, akkor az illesztéseik szétválnak. Olyan rendszert kellett tehát kidolgozni, amelyben nem lép fel jelentős belső nyomás. Ilyen lehet egy állandó lejtésű vezeték, amelyben a víz az elejétől a végéig egyenletesen folyik. A változatlan lejtés a víz áramlásának szabályozásával mérsékeli a vezetékben fellépő erőket. A vezetékek áramlástanának hidraulikai alapelveit a nabateusok pedig olyan szinten ismerték, hogy azzal csak a 21. században vehettük fel a versenyt.

A kertek és szökőkutak városa volt…

A megoldást a földalatti víztározók jelentették. A városban 200 ciszterna található. A ciszternák űrtartalma alapján a népes lakosság több havi ellátására elegendő tartalékot tudtak felhalmozni. A víztározók rendszerének mérete alapján a város lakossága 50 ezer fő lehetett, s e mellett sok ezer átutazó kereskedő járhatott erre. A település afféle mesterséges oázis volt a sivatagban. Petra a kertek, szökőkutak és ciszternák városa volt.

A cikk első része

Kapcsolódó cikk:
Petra, a sziklaváros