Világhírű borok vidéke – Kalifornia

Az amerikai szőlőtermesztésnek igen változatos a története: a 19 században virágzásnak indult ágazatot a filoxéravész, a szesztilalom és a második világháború is megpróbálta térdre kényszeríteni. Bár a kaliforniai bortermesztésnek messzire nyúlnak a gyökerei, az itteni borokat egészen 1976-ig nem vették komolyan, amikor is egy borkóstolón két bor is első helyet szerzett híres-neves francia bortársaival szemben.

A kaliforniai bor atyjának Junípero Serra ferences szerzetest tartják, aki a misebor előállításához hozta a vidékre a szőlőtőkéket, amikor 1769-ben megalapította az első kaliforniai missziót a mai San Diego területén. Az atya nyolc másik missziót és ültetvényt is alapított, ám a mennyiségi és minőségi áttörés Haraszty Ágoston grófnak köszönhető, aki a 19. század közepén a 165 legjobb európai borvidék szőlőtőkéit honosította meg a vidéken, és ezzel megalapozta a bortermelést mint iparágazatot.

A sors fintora, hogy nemcsak a szőlőtőkék váltottak hazát, hanem a bortermelők réme, a filoxéra is, amely megtizedelte az európai ültetvényeket. Akár az egész európai borágazat ki is pusztulhatott volna ha nem oltják rá az európai szőlőt az amerikai tőkére, hogy ellenállóvá tegyék a kártevő ellen. A szesztilalom és a második világháború hatására a negyvenes évek végét már csak az ültetvények tizenöt százaléka élte meg: néhány borászat csak úgy élte túl a válságot, hogy a szesztilalom idején szőlőlevet árultak, és a csomagolásra pontos instrukciókat írtak, hogyan kerülheti el a vásárló néhány egyszerű lépésben, hogy bor erjedjen a szőlőléből.

Mások inkább Európába utaztak, hogy a szakma nagyjaitól tanulják meg a borkészítést. Végül a borászat behozta a lemaradását, és az ideális klíma, valamint a csaknem 250 év hagyomány némi innovációval fűszerezve meghozta a gyümölcsét:

Kaliforniában minőségi bor készül, amely már néhány évtized alatt is látványos eredményeket hozott az államnak. Ernest Gallo az elsők között kezdett borászkodni, miután az amerikai kormányzat 1933-ban lefújta a szesztilalmat, és ő hajtotta végre a modern bortörténet egyik legnagyobb fejlesztését.

Gallo 1933-ban, testvérével, Julióval közösen összesen hatezer dollárt fektetett az üzletbe. A testvérpár a borászkodást olasz szüleitől tanulta. A birtok Modestóban volt, messze az olyan nagy mai termőterületektől, mint például a Napa- vagy a Sonoma-völgy. A mai napig ez a központ, igaz, azóta több ezer hektárosra duzzadt a birtok, és az Antarktiszon kívül minden kontinensen vannak borászatok, amelyekkel együttműködnek.

Kalifornia részesedése 90 %? Kalifornia termeszti az Egyesült Államok borainak többségét – egyes becslések szerint majdnem a kilencven százalékát. Napjainkban több mint kilencszáz borászattal büszkélkedhet a mintegy fél magyarországnyi területet felölelő borvidék. Kalifornia bortermelő régióit öt részre szokás osztani: North Coast, Central Valley, Sierra Foothills, Central Coast és South Coast. A North Coast, azaz az északi part legismertebb termőterületei a Sonoma-völgy, a Napa-völgy, az Alexander-völgy és a Los Carneros, a Central parthoz pedig olyan különleges területek tartoznak, mint a Livermore-völgy, a Paso Robles, a Monterey vagy a Santa Cruz Mountains. Fehérbort adó fajtákból a leggyakoribb szőlő a chardonnay, a french colombard és a chenin blanc, a vörösök közül pedig a cabernet sauvignon, a merlot és a zinfandel. Ez utóbbi egy tipikusan amerikai szőlőfajta, így nincs európai összehasonlítási alapja.

A borászatot modern technológiával látták el, óriási betontartályokban erjesztettek, és a bort saját név alatt, palackozva kezdték árulni. Eddig az időpontig a kis kaliforniai pincészetek inkább csak folyóbort árultak. Gallóék, hogy senkitől se függjenek, az idők folyamán saját palackgyárat és fuvarozótársaságot is alapítottak. Újításuk lényege az volt, hogy nagy mennyiségben készítettek könnyen fogyasztható borokat, és ezzel amerikai léptékre növelték az addigi kis kézműves pincészetekkel dolgozó Kaliforniát. Lerakták tehát az újvilági borászkodás alapjait, a bor a kezük alatt vált termékké, ezt a névadások is bizonyítják: Hearty Burgundy, Carlo Rossi, Thunderbird
vagy éppen Night Train Express. Semmi cicoma, egyszerű, könnyen iható, könnyen beszerezhető borokra és az óriási mennyiségre helyezték a hangsúlyt. Tavaly hetvenmillió láda (egy láda 12 palack) bort adtak el.

Egy ideig úgy tűnt, a bort végleg megverte a sör, a szesztilalom után ugyanis ez volt az első engedélyezett ital, persze hogy mindenki erre szokott vissza, vagyis rá. Gallóék ügynökhálózata azonban legendás volt, a marketinggel kiemelt helyen foglalkoztak. Az 50-es évek szeszboltos köreiben az a mondás járta, hogy ha egy Galloügynöknek hátat fordít a tulaj, az azonnal Gallomárkaboltot csinál az italboltjából. Ők hirdettek elsőként a televízióban bort.

A század közepén a legnagyobb dobás a tömegigényeket kielégítő Thunderbird volt: erősített bor 21 (!) százalékos alkoholtartalommal, palackonként két dollárért. Nem egy költemény, viszont megalapozta a vagyont. Ettől kezdve Gallóék csúcsborokat is készíthettek. A többi pedig jött magától.

A világméretű borbiznisz azóta is családi kézben van, a hagyományt most a gyerekek és az unokák viszik tovább, a pincészet szlogenje szerint: „Three generations, one passion”. Van mit tenni: több mint 90 országba exportálnak, a cég pedig csaknem ötezer alkalmazottnak ad munkát.

Szinte már természetes, hogy a kaliforniai borvidék történelmének és gazdasági sikereinek is vannak Magyarországra visszamutató gyökerei, gróf Haraszty Ágoston személyében. Az egész borvidék atyjának a Tokajból származó Haraszty Ágoston grófot tarják, aki 1848 körül telepedett itt le. Amikor a szabadságharc után másodszor látogatott el erre a vidékre, tokaji birtokáról szőlővesszőket is hozott magával. Az amerikai állam hálából szoborral és múzeummal állít emléket Harasztynak. A grófnak ma is élnek ezen a vidéken utódai.

Igazán jó érzés itt magyar turistának lenni, mert a szőlősgazdák szinte valamennyien tudják, hogy ki volt gróf Haraszty Ágoston, így minden hazánkfia különleges bánásmódban részesül.

Forrás: Chili Magazin