Ingyenes buszok is indulnak a Koronázási Hétvégére – Programajánló

Akár ingyenes buszjárattal is eljuthatnak az érdeklődők a Gödöllői Királyi Kastély egyik legnagyobb szokásos ünnepére, a Koronázási Hétvégére. Június 5. és 7. között Ferenc József és Erzsébet királyné 142 évvel ezelőtti megkoronázására emlékeznek a kastélyban.
„Szeretnénk, ha minél többen lehetnének jelen a kastélyban, ezért szombaton és vasárnap is ingyenes busz indul a Hősök teréről reggel fél tízkor” – nyilatkozta Révész T. Mihály, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója. Hozzátette: a busz mindkét nap 18 órakor indul vissza Budapestre a kastélytól.
A hétvégi rendezvénysorozat egyik legünnepélyesebb eseménye a Titánia lovagjai II.: Gróf Andrássy Gyula, a „lángoló zseni” című időszaki kiállítás megnyitója lesz. Az Erzsébet királynéhoz szorosan kötődő államférfi életéből epizódokat felvillantó, a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen rendezett kiállításhoz még a szlováliai Betléri Kastélymúzeum is kölcsönzött tárgyakat.
A kiállítás megnyitójára 5-én, pénteken délután kerül sor, a hétvégén pedig sokszínű programkínálatból válogathatnak az érdeklődők. Így lesz ünnepélyes díszőrségváltás a főbejáratnál, koronázási játszóház, lovasbemutató, íjászverseny, filmvetítés, operettgála, délutánonként pedig előadásokon tudhatnak meg részleteket a látogatók a korszak történelmi személyiségeiről, s még Erzsébet királyné és gróf Andrássy Gyula barátságának részleteire is fény derül.
A Koronázási Hétvége részletes programja:
Június 5.
17.00 Titánia lovagjai II. – Gróf Andrássy Gyula időszaki kiállítás megnyitója a Díszteremben
Június 6.
10.00 Ünnepélyes díszőrségváltás a főbejáratnál
11.00 Budapesti Történeti Múzeum „Koronázási” játszóháza a Barokk Színházban
11.00-12.30 Cercle – találkozás az Erzsébet királyné hasonmásverseny győztesével, Szabó Dórával a Díszteremben
13.00 Gulliver Liliputban – az Óperenciás Bábszínház előadása
14.00 Lovas bemutató a Kastélyparkban
15.00-17.00 Ismeretterjesztő előadások gróf Andrássy Gyuláról:
15.00 Mgr. Éva Lázárová történész, a Betléri Kastélymúzeum igazgatója előadásának címe: A Betléri Kastélymúzeum
15.30 Szilvia Lőrincikova történész-muzeológus előadásának címe: Az Andrássyak és a műgyűjtés
16.00 Borok, dalok, bábok – előadás a régi magyar borokról, mondákról Mindazoknak, akik már bort is ihatnak – előadja a Maszk
17.00 Filmklub a Barokk Színházban – A szép akasztott (2001)
17.00 Liszt Ferenc Kórus fellépése a Díszudvaron
Programjuk a következő:
R.Wagner – F. Liszt: Fantasie stück über motive aus „Rienzi”
F.Liszt : Nuages Gris
En Réve
R.Wagner – F.Liszt: Isolden Liebestod
C.Gounod – F.Liszt: Faust Waltz
F.Liszt: Sonetto del Petrarca # 104
F.Liszt: F-moll transzcendens etüd
F.Schubert – F.Liszt: Ständchen
F.Chopin – F.Liszt: Meine Freude
F.Liszt: II. magyar rapszódia (saját kadenciával)
Június 7.
10.00 Ünnepélyes díszőrségváltás a főbejáratnál
11.00 Budapesti Történeti Múzeum „Koronázási” játszóháza a Barokk Színházban
11.00-12.30 Cercle – találkozás az Erzsébet királyné hasonmásverseny győztesével, Szabó Dórával a Díszteremben
13.00 Piroska és a farkas, tánc-mese – a Minimax csatornáról ismert előadás klasszikus zenével
14.00 Íjászverseny a kastélyparkban
14.00-16.00 Ismeretterjesztő előadások gróf Andrássy Gyuláról:
14.00 F. dr. Dózsa Katalin művészettörténész, előadásnak címe: Erzsébet királyné és gr. Andrássy Gyula barátsága
14.30 Dr. Buzinkay Géza történész, főiskolai tanár, előadásnak címe: Szép miniszterelnök és légtornász – gr. Andrássy Gyula a karikatúrákon
17.00 Filmklub a Barokk Színházban
20.00 Operettgála a Díszudvaron
Folyamatosan zajló programok 10 és 18 óra között
– Kézműves-vásár és foglalkozások
– Hintózási és lovaglási lehetőség
– Friss kürtőskalács, lángos, Lacikonyha