Műemléki mentőöv: a kormány dönt, dobja-e
Június közepére kell elkészülnie azoknak az elemzéseknek, amelyek alapján eldönthető, hogy támogatható-e az építőiparban illetve a műemléki felújításoknál az áfa 5 százalékra mérséklése.
Még a tél végén dolgozta ki a Parlament Gazdasági és Informatikai Bizottsága azt a javaslat-csomagot, amellyel a válság, a csökkenő megrendelések miatt megrendült építőipari szektort akarták megsegíteni. A csomagnak – amelyet valamennyi parlamenti párt támogatott – része volt az építőipari felújítások esetén az áfa öt százalékra mérséklése is.
„Hiába fogadta el a Parlament a csomagot három héttel ezelőtt, a nagy része egyelőre még egy vázlat, amelyet meg kell tölteni tartalommal, konkrét intézkedésekkel” – nyilatkozta Baráth Etele, a bizottság vezetője. A parlamenti képviselő emlékeztetett rá, hogy több mint harminc pontról kell egyenként elemzéseket, javaslatokat készíteni, majd azokat elfogadni.
Az építőipari – és így a műemléki beruházásoknál történő – áfacsökkentésről többször tárgyalt már az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága, azonban ezidáig nem született döntés – mondta Baráth Etele. A kormány elemzést készíttet, hogy az áfa mérséklése valóban elérné-e a kívánt hatást, vagyis felpörgetné-e az ágazatot. Az elemzésnek június közepéig kell elkészülnie, hogy a hónap végén a viták után tárgyalni tudja a Parlament.
A képviselő kijelentette: a forgalmi adó csökkentése nem jelentené automatikusan a bevételek csökkenését, ráadásul az építőipart a feketegazdaság irányából a legális keretek közé terelné.
Korábban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is elkészíttetett egy elemzést a műemléki beruházások áfa csökkentésével kapcsolatban. A tanulmány a büdzsé bevételnövekedését jósolta a felújítások növekvő száma miatt.
A Gazdasági és Informatikai Bizottság csomagjáról a Hivatal elnöke, Mezős Tamás azt mondta: utolsó esélyt jelenthet műemlékek százainak, ha az állami segítség megjelenhet végre ebben az ágazatban is.
Forrás:Műemlékem.hu
Kapcsolódó cikk:
Bús düledékeiden … – utolsó esély a mentőcsomag