Két kifosztott templom: ugyanaz a tettes?

A szakemberek már régen hangoztatják, hogy Magyarországon sok szakrális műemléképület nincs kellő védelemmel ellátva .
Egy hét leforgása alatt két templomból is értékes műtárgyakat raboltak el egyelőre ismeretlen tettesek. A behatolás módja hasonló, s a két tetthely – Császár és Székesfehérvár – légvonalban alig negyven kilométerre van egymástól. A két megye rendőrei már felvették egymással a kapcsolatot.
„Egyelőre még az adatgyűjtés folyik Császáron, így korai volna a nyomozás irányairól bármit mondani” – közölte a műemlékem.hu-val a Komárom-Esztergom Megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Léber Gabriella.
A császári katolikus templomot csütörtökre virradóra fosztották ki. A sekrestye ajtaját feszítették fel, és öt oltárképet raboltak el. A nagyobbakat a templom épületében, a kisebbeket a templomkertben vágták ki a keretből. Az olajfestmények rendkívül értékesek, hiszen azokat a barokk egyházi művészet egyik nagy alakja, Dorfmeister István festette 1776-ban, s az ő készítette a császári templom freskóit is. A kár mintegy ötvenmillió forint.
Múlt héten kísértetiesen hasonló templombetörés történt a szomszédos megyében, Székesfehérváron. Itt a Rác templomba törtek be egyelőre ismeretlenek.
Rác templom; Székesfehérvár
A behatolás módja kísértetiesen hasonló volt a császári bűntettéhez: a kertből nyíló oldalajtót feszítették ki. A görögkeleti templomból ikonokat vittek el, amelyek értéke szintén jó pár millió forint.
„A kollégáim felvették a kapcsolatot a szomszédos megyével, hiszen tagadhatatlan, hogy vannak hasonlóságok a két bűncselekmény között” – erősítette meg a portálunknak Németh-Kész Mónika, a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Hozzátette: természetesen az azonos elkövető egyelőre csak teória, csupán egyik útja a nyomozásnak.
Akár ugyanazok, akár mások törtek be a két templomba, az esetek rávilágítanak arra a szakemberek által már régen hangoztatott tényre, hogy gyakran nincsenek kellő védelemmel ellátva a szakrális műemlék épületek. Így a bennük lévő (nem ritkán rendkívül értékes) műtárgyak biztonsága is erősen kérdéses, ki vannak szolgáltatva akár a kevésbé felkészült tolvajoknak is.
Forrás:Műemlékem.hu
Fényképezte: