Made in China

Írta: Simon Worrall •
Fényképezte: Tony Law

Két erőteljes motorja is volt a 9. századi világgazdaságnak. Az egyik a kínai Tang-dinasztia Dél-kínai-tengertől Perzsiáig terjedő birodalma, melynek kikötői nyitva álltak a távoli tájakról érkező kereskedők előtt. Az uralkodóház szívesen látott minden idegent székvárosában, a mai Xian (Hszian) helyén álló Csanganban. Megannyi népcsoport lakta, színes és kavargó, milliós nagyváros volt ez – a nyugati világban csupán a 19. század eleji London ért el hasonló lélekszámot. Akárcsak ma, Kína akkoriban is gazdasági nagyhatalom volt, és ereje jórészt a kereskedelmen alapult.

A globális gazdaság másik hajtóerejének Bagdad számított, amely i.sz. 762-től az Abbászidák fővárosa lett. Ez a dinasztia – Harun ar-Rasíd volt az ötödik kalifája – az egész közel-keleti muszlim világot uralta. 750-re keleten az Indus folyóig, nyugaton Hispániáig tolták ki birodalmuk határait, terjesztve a kereskedelmet, az iszlám hitet és a muszlim üzleti szellemet. (Elvégre kalmár volt maga Mohamed próféta is.)

A két gazdasági nagyhatalmat a Selyemút és annak tengeri párja kötötte össze. S noha a szárazföldi útvonal ma jóval ismertebb, a hajók alighanem már Krisztus korától kezdve járták a tengert a Perzsa-öböl és Kína között. A hajózási útvonalak és kikötők kiterjedt hálózatában, az évszakos monszunszelek szárnyán szüntelenül áramoltak az áruk és az eszmék Kelet és Nyugat között.

Színarany boroskupa

A Tang-kori Kínában óriási keletjük volt az Indiából, Perzsiából és Kelet-Afrikából behozott finom kelméknek, korallnak, igazgyöngynek és illatos faféleségeknek. Cserébe Kína papírt, tintát s mindenekelőtt selymet kínált. A tekercsekbe göngyölíthető könnyű selymet szárazföldön is jól lehetett szállítani. Csakhogy a 9. századra keresett termék lett a kínai kerámia is, ezt a törékeny portékát pedig aligha rakhatták tevehátra – csak ne lettek volna azok a púpok! A gazdag Perzsaöbölbeli kereskedők áhította edényáru ezért főleg tengerjáró arab, perzsa, indiai hajókon érkezett.

Hosszú és veszélyes volt az út, s némelyik hajó éppoly nyomtalanul tűnt el, mint manapság egy-egy szerencsétlenül járt repülőgép a radarernyőkről. A Belitung és Bangka – két kis indonéz sziget – között húzódó, tölcsérszerű Gaspar-szorosban időtlen idők óta halálos veszedelem fenyegette a hajósokat. A türkiz vízfelszín alatt ugyanis sziklaszirtek és korallzátonyok gyilkos labirintusa rejtezik. A veszélyek dacára tengeriuborkát gyűjtő helyi búvárok egy évtizede éppen itt bukkantak rá egy különös leletre: korallszirtbe beágyazódott kerámiaedényeket találtak 16 méteres mélységben. Egy nagyobb korsóból több teljesen ép csészét emeltek ki, majd a parton eladták azokat.

A hajórakomány része volt a hunani fazekaskemencékben exportra gyártott 55 ezer kínai evőcsésze is. E réz- és vastartalmú mázzal festett kerámiákat halak, virágok, vallási jelképek, versek díszítik. Többségük 15-20 centiméter átmérőjű.

Utóbb kiderült, hogy ezek a búvárok DélkeletÁzsia legjelentősebb tengeri régészeti lelőhelyét fedezték föl – egy 9. századi arab dau vitorlást, amely több mint hatvanezer Tang-kori kézműves arany-, ezüst- és kerámiatárggyal volt roskadásig rakva. Míg a monszun megálljt nem parancsolt nekik, a kiérkező régészek váltva merültek alá, és folyamatosan hozták fel az ősi műtárgyakat.

Az azóta belitungi roncs néven számon tartott lelet olyan, akár egy időkapszula. Kézzelfoghatóan bizonyítja, hogy Kína már a Tang-korban is gyártott tömegárukat (akárcsak ma), s tengeri úton exportálta őket. A kincs nagy részét a mai egyszerű és tartós étkészletek Tang-kori megfelelőjének tekinthető „Csangsa-csészék” tették ki, amelyek a Hunan tartományban fekvő Changsha (Csangsa) fazekaskemencéiből kerültek ki.

A 9. században magas kőedény korsókban szállították az árut. Ezekbe száznál több csészét lehetett egymásba pakolni – afféle természetes buborékfólia: rizsszalma közé. A tudósok már korábban is tudták, hogy ezek az egyszerű és funkcionális csészék a világ minden részébe eljutottak a 8–10. század folyamán. Cserepeik olyan Kínától távoli helyeken is felbukkantak, mint Indonézia vagy Perzsia. Ép példányok azonban csak kis számban kerültek elő. Most viszont egész hajórakományra való csészécskét találtak a Jáva-tenger mélyén! Sok darab tökéletes épségben volt, hiszen a kőedény szállítókorsók megakadályozták, hogy a tengerfenék homokja lekoptassa a mázukat. Csak meg kellett.

A csodálatos leletről a cikket a Magazin júniusi számában olvashatja.