Aurél, Placid, Attila2024. október 05., szombat
Kultúra

Tartalmával együtt került elő egy 300 éves boszorkányüveg

National Geographic Magyarország

A londoni Greenwichben megtalált mázas agyagflaska a legkomplettebb ismert ilyen típusú lelet, amely vizeletet, szögeket, gombostűket, körömdarabkákat és hajat tartalmazott.

A „boszorkányüvegek” igen elterjedt rontásűző eszközök voltak a 16–17. századi Európában. Olyankor készítették el őket, amikor úgy gondolták, hogy valaki rontást küldött rájuk. A babona szerint az a boszorkány, amelyik kimondta az átkot, minden egyes vizeléskor kapcsolatba kerül az üveg tartalmával. Az ott elhelyezett tűk, szögek és más éles és szúrós tárgyak szörnyű fájdalmat okoznak, s a boszorkány, hogy megszabaduljon kínjaitól kénytelen lesz az átkot visszafordítani. olyankor készítettek az emberek, ha úgy érezték, hogy valaki rontást bocsátott rájuk.

A rontásűző eszköz a negatív energiákat zárta magába, de, hogy pontosan mit tartalmazott, arra vonatkozólag eddig nem volt konkrét bizonyíték, ugyanis az eddig megtalált boszorkányüveg mindegyike üres volt már. A Londonban felfedezett lelet azonban, hála a gondos kezeknek, amelyek jó erősen bedugaszolták, megőrizték a boszorkányüveg tartalmát. A régészek számos vizsgálatnak vetettek alá az előkerült tárgyakat. Kutatásaik eredményeiről a British Archeology című szaklap legújabb számában számolnak be.

„A boszorkányüvegben talált tárgyak igazolják a korabeli rontásűző receptek hitelességét, amelyeket a ma embere annyira képtelenek tart, hogy hamisítványnak hiszi őket” – nyilatkozta Alan Massey, a kutatás vezetője.

A boszorkányüveg pontos tartalmára vonatkozóan többek között egy 1682-es keltezésű bírósági feljegyzésben találkozhatunk. Az irat szerint egy férfi arra gyanakodott, hogy a feleségén rontás ül. A férjnek azt javasolták, hogy a felesége vizeletébe tegye bele az asszony körömdarabkáit és hajszálait, majd töltse bele egy cserépfazékba, és az egészet alaposan főzze fel. „A kiásott boszorkányüveg tartalmát hasonló recept szerint állíthatták össze” – közölte Massey.

Az üveget komputeres tomográfiának vetették alá, tartalmát pedig különböző vegyi analitikai vizsgálatokkal, például gázkromatográfiás vizsgálattal elemezték ki. A vizsgálatok szerint az edény a vizeleten kívül ként, 12 vasszöget 8 vörösréz gombostűt, továbbá 10 körömdarabkát és hajat tartalmazott, továbbá egy szív alakúra kivágott bőrdarabot, amit egy görbe szöggel szúrtak keresztül. A vizelet nikotint tartalmazott, ami arra utal, hogy dohányos emberből származik. A körömdarabok nem voltak elkopva, ami miatt Massey úgy gondolja, tulajdonosa magasabb rangú személy lehetett.

A tárolóedény egy mázas cserépflaska volt, amelyet Hollandiában, vagy Németországban készíettek. Az edényen Roberto Bellarmino bíboros (1542–1621) portréja látható.

Kapcsolódó cikk:
Többezer gyerek esik áldozatul a boszorkányüldözésnek

Hozzászólások

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

A Torino labdarúgócsapatának 1949-es katasztrófájában a holokausztot túlélő magyar edzőlegenda, Egri-Erbstein Ernő is életét vesztette.

Ókori mezopotámiai kincsek mutatkoznak be Budapesten

Ókori mezopotámiai kincsek mutatkoznak be Budapesten

Számos lenyűgöző tárgyat lehet megtekinteni a Szépművészeti Múzeum időszakos kiállításán.

Értékes leletegyüttest tártak fel a Bükkben

Értékes leletegyüttest tártak fel a Bükkben

A tárgyak egy egykor virágzó, majd évezredekkel ezelőtt elpusztított településről származnak.

175 év után azonosították az elátkozott expedíció egyik áldozatát

175 év után azonosították az elátkozott expedíció egyik áldozatát

James Fitzjames a sarkvidéken halt meg, a jelek alapján társai fogyasztottak a húsából.

Európa egyik legnagyobb őskori településén végeztek feltárást

Európa egyik legnagyobb őskori településén végeztek feltárást

Az újkőkori, megerődített település több ezer évvel ezelőtt volt lakott.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket