Hogy néz ki Budapest a fejünkben?

A kutatás elsősorban azon városi elemek feltárását tűzte ki célul, amelyek a megkérdezettek esetében aktívan szervezik a város észlelési terét. Módszertani alapul az ún. „mentális térképezés” szolgált: megkértük az interjúalanyokat, hogy rajzolják le Budapestet. A rajz mellett mindenkinek feltettünk pár nyitott kérdést, amely utóbbi keretében a várossal kapcsolatos vélekedésekre és attitűdökre is mód nyílt rákérdezni. A kutatás mintáját Budapest különböző városrészeiben élő lakosok alkotják. Az eredmények ismertetésénél lényeges kiemelni, hogy e kutatás – kvalitatív jellegénél is fogva – nem célozza a városi lakosság egészére érvényesnek tekinthető, reprezentatív eredmények megfogalmazását, hanem elsősorban a városi tér észlelésének lehetőségeit veszi górcső alá.

A kutatás során vizsgált mentális térképek különböző típusokba sorolhatók a városra vetett tekintet kiindulási pontja (origója) és a megjelenített térelemek szerint. Egyfelől a madártávlatból ábrázolt város, amelyen a város egésze megjelenik egy karakteres határvonallal körülrajzolt egységként.

Érdekes eredménye a kutatásnak, hogy az ilyen térképeket készítő kérdezettek a város jellemző formáját rajzolják meg elsőként, vagyis egyfajta határvonallal kerítik körül, s csak ez után húzzák bele a Dunát, amely szinte kivétel nélkül nem „folyik” túl a város határain, mintegy csak azon belül létezik. Ily módon az feltételezhető, hogy a kérdezettek számára elsődleges a város, s percepciójukban az épített környezetnek csupán egyik – igaz, kiemelten hangsúlyos – elemeként van jelen a folyó, mintha nem a város települt volna a folyó partjaira, hanem éppen fordítva.

Az elemzés kiemelten foglalkozik a térképeken megjelenő iránypontokkal vagy „helyekkel” is (amely utóbbi elnevezést azon helyekre alkalmaznak, amelyek – szemben a „nem-helyekkel” – egyfelől identitásképző és –megerősítő szereppel rendelkeznek, másfelől egyéni és kollektív kötődések és kapcsolatok kialakítását teszik lehetővé, illetve egyfajta történetiséggel bírnak). Ilyen helyekként – amelyekhez a kérdezettek körében nagyon hasonló kognitív és emocionális tartalmak kötődnek – váltak azonosíthatóvá a következők: a Budai Vár, a Gellért-hegy, a Margitsziget, a Parlament, a Városliget, a Lánchíd és a Duna.

E helyek megegyeznek a főváros főbb turistalátványosságaival, összességében belőlük egy olyan mozaikszerű „képeslap” áll elő, amely Budapest látványelemeit, emblematikus helyeit foglalja magába egy sűrített egységként. Mindez azért érdekes, mert e térképtípus rajzolói ezáltal valójában negligálják mind a saját lakóterületeiket, mind a főváros kevéssé megmutatható vagy felmutatásra érdemesnek ítélt részeit, és végeredményben egyenlőségjelet tesznek e „városi színpadok” és Budapest közé.

Fontos és meglepő eredménye a kutatásnak, hogy nagyon kevés térképen jelenik meg útvonali elem, illetve azokon is csupán néhány, nevezetesen a Nagykörút, a budai oldalon futó rakpart, illetve a pesti és a budai oldalt összekötő hidak kerülnek ábrázolásra, de például sem a metró-, sem a főbb villamosvonalak, sem a városból való kijutást vagy átjutást lehetővé tevő úthálózat nem tűnik fel rajtuk. Az egyes városi területek, épületek is csupán elszigetelt egységként jelennek meg, a köztük való közlekedés, a város bejárása a térképek alapján nem lehetséges, amelyek mögött a budapesti közlekedés a kérdezettek által nehézkesnek és sok esetben problematikusnak ítélt volta is feltételezhető.

Madártávlatból ábrázolt részletezettebb térkép

A mindennapi térhasználat síkjával megegyezően ábrázolt város alatt egy városrész pontosabb kidolgozását kell érteni. E térképeken az előbbi típusúakkal ellentétben megjelenik a kérdezettek lakókörnyezete, lakóövezete, a legtöbb esetben személyükre, szokásaikra vonatkozó rajzok, jelenetek is felkerülnek rájuk, ily módon a városban élés mindennapi rutinjai is kiolvasható belőlük.

A mindennapi térhasználattal megegyező nézőpontból készített térkép

A területkitöltő térképalkotási móddal ellentétben e térképek rajzolói a lineáris módszerrel alkotják meg a „városukat”, amelynek elemei közti kapcsolatot vagy maga a rajzoló, illetve az ő városi tevékenységei, vagy másik lehetőségként az elemek közti térbeli közelség teremti meg. Nem kezelhető reprezentatív adatként, de az egyes térképtípusok megrajzolói nemek szerinti különbségeket is mutatnak: míg a mindennapi térhasználat szintjével megegyező perspektívából megrajzolt térképeket elsősorban nők, addig a területeket, iránypontokat és útvonalakat is megjelenítő mentális térképeket főképp férfiak állították elő.

Karakteresen körvonalazódik az elemzés után, hogy a részletesebb, több elemet tartalmazó térképeken a budai és a pesti oldal egyfajta oppozíciós párként jelenik meg. Nevezetesen míg az előbbi főképp egy természethez közelebb álló (fák, hegyek rajzaival tűzdelt), nagyobb történeti dimenzióval rendelkező és magasabb presztízsű (családi házakkal megjelenített) városi területként kerül ábrázolásra, addig az utóbbi főképp magas épületek, sűrűbb, átláthatatlanabb épített környezet, és ezáltal veszélyesebbnek látszó helyek összességéből tevődik össze.

A Duna a megkérdezettek fejében is választó vonal. Budára a tagoltabb környezet mellett a természetközeliség és a nagyobb történeti dimenzió jellemző. Ezzel szemben az alacsonyabb presztízsű Pesthez a sűrű beépítettség illetve a nagyobb veszélyérzet képzetét társítják.

Az interjúk jól kiegészítik, s segítik árnyalni a térképekből nyert adatokat. A kérdezettek Budapestre egy nyüzsgő, történésekkel, eseményekkel teli és sosem unalmas nagyvárosként tekintenek, amely a legtöbb válaszadó szerint az esti kivilágítással válik igazán hangulatossá. A városnak a válaszadók által kedvelt napszaka egy olyan időszak tehát, amely eltakarja azokat a városi elemeket, illetve épületeket, amelyek lepusztultak és elhanyagoltak, s így magát a várost is a valósnál kedvezőbb képben mutatja meg. Ezen törekvésük egybevág a főbb városi látványelemek és a főváros egymással való azonosításával.

A budapesti lét vonzó aspektusaként került említésre egyfelől a munkavállalás területe, mivel – vidékkel való összevetésben – lényegesen több lehetőség kínálkozik az egyén számára, másfelől a kulturális intézmények és a szórakozási lehetőségek széles spektrumon mozgó kínálata. A kérdezettek lényegi és percepcióikat alapvetően befolyásoló tapasztalataként kell tekinteni, hogy a mindennapjaik gyorsabb tempóban zajlanak a fővárosban, vagyis másképpen fogalmazva a nagyvárosi lét időben és térben való sűrítettsége megélt valóságként jelenik meg mindennapjaikban, a napi rutinhoz kapcsolódó vagy kikapcsolódásukhoz, szórakozásukhoz szükséges helyek kínálta választási lehetőségek széles palettájában, de ez okozza továbbá az idegenség és másság közelivé válását, és áttételesen az elidegenedés élményét is.

Budapest negatívumai között jelenik meg egyfelől a zaj, illetve a levegőszennyezettség mértéke, a városi zöldterületek kicsiny aránya a város teljes területéhez képest, az autós- és a tömegközlekedés megoldatlan problémái és nehézkessége, az épületek és egyes városrészek teljes lepusztultsága, elhanyagoltsága, illetve egészében véve a közterületek, utcák, parkok tisztaságának hiánya.

A válaszadók Budapestről való elvágyódásának helyeit, városait vizsgálva kitűnik, hogy mihez képest és miért tűnik Budapest kevésbé vonzónak a kérdezettek számára, valamint milyen attitűdökkel és változtatási elvárásokkal közelítenek lakóhelyükhöz. Ebben egyfelől természetesen megjelennek a mindennapok és a nyaralás oppozíciójából születő célállomások is, de karakteresen körvonalazódik azon igény is részükről, amely a nagyvárosok időbeli és térbeli sűrítettségét és a természettől való eltávolodottságát kívánja megszüntetni.

Szonda Ipsos