Koncentrációs táborok bordélyai

A koncentrációs táborok rabjutalmazó bordélyházaira legtöbben szégyenük miatt nem akartak emlékezni. Heinrich Himmler 1941-ben rendelte el a koncentrációs táborokban bordélyházak felállítását, a náci vezető ugyanis úgy gondolta, hogy a férfi rabok jobban teljesítenek a munkatáborokban, ha jutalmuk szex lehet.

Himmler emellett a táborok férfi lakói közötti szolidaritás megbomlasztására is alkalmasnak találta a „speciális blokkok” létrehozását. 1942-től kezdve 200–300 női fogoly került ki a ravensbrücki női táborból, akiket 10 koncentrációs táborba osztottak szét. A prostitúcióra kényszerített nők keresztények voltak, többségük „antiszociális” magatartása miatt került fogolytáborba. Bár a náci Németország hivatalosan törvénytelennek minősítette a prostitúció intézményét, az SS elit alakulatai elégedettek voltak a tábori bordélyházak üzemelésével, így elkerülhetőnek látták a homoszexualitás katonák közötti megjelenését is.

A prostituálttá vált foglyok közül sokan önként jelentkeztek a feladatra, mivel azzal hitegették őket, hogy hat hónap elteltével szabadon távozhatnak. Később névsor alapján, végül pedig már a gyengélkedőről is vittek el nőket. Kiváltságos helyzetük kimerült abban, hogy nem kellett tábori ruhát viselniük, fizikailag viszont teljesen tönkrementek, fertőzéseket kaptak el, kísérletezések alanyaivá váltak, abortuszra is kényszerítették őket.

A nőknek minden este két órát kellett szórakoztatni a rabokat. A megjutalmazottak számára két birodalmi márkába került a nőkkel töltött 15 perc. A tarifát sokan a még életben lévő rokonok által küldött pénzből tudták fizetni, az összegeket a német tisztek tábori számlán tartották nyilván. A haláltáborok felszabadulását követően a „speciális blokkok” történetét mély hallgatás fedte, a túlélő nők és férfiak egyaránt tartottak a megszégyenüléstől és a megbélyegzéstől. A Berlin közelében fekvő ravensbrücki női táborban történészek szerint legkevesebb 40 ezren lelték halálukat.