Paszkál, Ditmár, Rezeda2025. május 17., szombat
Kultúra

Nagyvárad: maradnak a királyok az aszfalt alatt

National Geographic Magyarország

Mégsem tárják fel a nagyváradi vár belső udvara alatt található székesegyházat, amely a magyar királytemetkezések kiemelt helye volt: Szent László és Luxemburgi Zsigmond is ide temetkezett.

Írta és fényképezte: Kovács Olivér
Műemlékem.hu

„Még az év elején merült fel ötletként az erdélyi városban, hogy a vár közelgő rehabilitációja keretében feltárják a belső udvar aszfaltja alatt lévő 11. század végi alapítású székesegyházat, azonban az uniós forrásból megvalósuló beruházás már irányt vett” – mondta el a műemlékem.hu-nak Emődi Tamás, helybéli művészettörténész-építész. A szakemberek azonban nem bánják, hogy a 19. század végén már néhány részletében megtalált, a magyar történelem szempontjából felbecsülhetetlen értékű templom napvilágra hozatala csúszik, hiszen a vélhetőleg benne található uralkodói temetkezések feltárását bűn lenne néhány hét alatt elvégezni.

A Nagyboldogasszonynak szentelt székesegyházat még I. (Szent) László alapította, halála után azonban nem Nagyváradon, hanem Somogyvárott temették el. A templom 1095-ben valószínűleg még nem volt teljesen készen, azért a lovagkirály csak 1116-ban kapott itt végső nyughelyet. Az elkövetkező századokban a székesegyházban őrizték kürtjét és csatabárdját, valamint hermáját is (az eredeti ereklyetartó elpusztult, az új a győri püspöki székesegyházban található), a sír pedig zarándokokat vonzó csodatévő hely lett. A többször megsérült, majd átépített székesegyházban temették el 1131-ben II. István királyt, 1319-ben Beatrix királynét, 1395-ben Mária királynőt és 1437-ben Luxemburgi Zsigmond királyt és német-római császárt is, aki nagy tisztelője volt Szent Lászlónak. Rajtuk kívül váradi székesegyházba és környezetébe temetkezett sok főpap, valamint főnemesi család is.

 A kép a nagyváradi várból készült. Előtérben a vár összedőlő épületei; háttérben az épülő új ortodox székesegyház.

A kép a nagyváradi várból készült. Előtérben a vár összedőlő épületei; háttérben az épülő új ortodox székesegyház.

A középkori templomot pusztította a tatár, majd a török is, két tornya földrengés miatt omlott le, azonban a végső pusztulása Bethlen Gábor uralkodása alatt következett be. A fejedelem átalakíttatta a várat, ő emelte azt az épületkomplexumot, amely ötszöggel, szabálytalan alakban kerítette a belső udvart, s az átépítések során a bontották le a székesegyházat. A 18. században az osztrákok birtokába került a vár, akik Bethlen alaprajzát felhasználva többszintes épületeket emeltek a fejedelmi palota magjára, s ekkor építették a mai vártemplomot is. A nagyváradi vár egészen a 1990-es évek második feléig katonai létesítményként üzemelt, ezért nem került benne sor ásatásokra.

 Bethlen Gábor emelte azt az épületkomplexumot szabálytalan alakban kerítette a belső udvart.

Bethlen Gábor emelte azt az épületkomplexumot szabálytalan alakban kerítette a belső udvart.

„Csak azért ismerjük viszonylag pontosan az egykori székesegyház elhelyezkedését, mert az 1880-as években egy átépítés során ledőlt egy fal az alapok ásásakor és előkerültek a középkori kövek. Ekkor néhány helyen leástak két-három méter mélységig és feltárták az egykori alapfalakat. A székesegyház temetkezési szempontból legértékesebb részei azonban a mai napig háborítatlanul húzódnak a föld alatt” – jelentette ki Emődi Tamás.
Illúzió volna azonban érintetlen sírokat remélni, hiszen a középkorban többször is pusztítottak a templomban, amelynek részeként megrongálhatták a temetkezéseket. A 18. század második felében pedig kútásás során került elő néhány tárgy, köztük egy halotti korona, amely talán Mária királynő, vagy Zsigmond temetkezésének része lehetett.
A Nagyváradon uniós forrásból megvalósuló várrekonstrukció részeként egyelőre a komplexum külső épületeit újítják fel. A belső várudvarra csak évek múlva kerülhet sor, s a szakemberek azt remélik, hogy ekkor, akár a csatornázási munkák részeként a templom és a hajdani királytemetkezések aprólékos feltárása is lehetségessé válik.

 Azért ismerjük az egykori székesegyház elhelyezkedését; mert az 1880-as években egy átépítés során ledőlt egy fal.

Azért ismerjük az egykori székesegyház elhelyezkedését; mert az 1880-as években egy átépítés során ledőlt egy fal.

Képgaléria: Műemlékem.hu

Hozzászólások

Megvizsgálták a skóciai sziget rejtélyes kőköreit

Megvizsgálták a skóciai sziget rejtélyes kőköreit

Skye szigetének ősi lakói izgalmas leleteket hagytak maguk után.

Elrejtett kincset talált két túrázó

Elrejtett kincset talált két túrázó

A szakértők úgy vélik, hogy a tárgyakat a második világháború idején rejtették el.

Feltárás kezdődik a Noé bárkájának vélt formációnál

Feltárás kezdődik a Noé bárkájának vélt formációnál

A törökországi Durupınar-formációt egyesek Noé bárkájának lelőhelyeként azonosítják, a régészeti szakma azonban igencsak kritikus az elmélettel kapcsolatban.

Emberáldozatokat találtak a maja vérbarlangban

Emberáldozatokat találtak a maja vérbarlangban

A Cueva de Sangreit évszázadokon át használták emberek feláldozására.

Elveszett pápai palotára bukkantak

Elveszett pápai palotára bukkantak

A Rómában zajló felújítási munkálatok részeként kerültek elő egy középkori épület maradványai.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket