100 éves a Börgönd-Tapolca vasútvonal

A Magyar Posta alkalmi levelezőlapot bocsát ki a Balaton északi partján végighúzódó Börgönd-Tapolca vasútvonal fennállásának 100. évfordulója alkalmából.
Az 1870-es évek elején elkészült a Magyar Nyugati Vasút Székesfehérvár-Veszprém-Szombathely-Graz vonala és ehhez csatlakozva tervezték a Veszprém-Keszthely vonal kiépítését, amely a Balaton partján vezetett volna végig. – tudjuk meg a Balatoni vasút oldalról. Már az előmunkálatok is megkezdődtek amikor közbeszólt a pénzhiány. Pedig sorra épültek a kisebb vonalak: 1883-ban a Balatonszentgyörgy-Keszthely, 1889-ben a Boba-Sümeg, majd ennek folytatása Tapolcáig 1891-ben. A Keszthely-Tapolca vonal 1893-ban lett kész. 1896-ban a Dunántúli HÉV Veszprém-Dombóvár vonalát adták át. A századfordulóra ezzel szinte mindenhol futott vasúti pálya a Balaton körül, kivéve az Akarattya-Szigliget közötti szakaszt.
A Balatoni Szövetség igyekezett a vasút kérdését kézbe venni. 1906. július 22-én egy 3600 főből álló „küldöttséget” vezettek a kereskedelemügyi és földművelődésügyi miniszter elé. A felvonuló 600 lovas kocsi nagy feltűnést keltett és ráirányította a kormány figyelmét a Balaton-parti vasút ügyére. A Balaton-parti lakosság is megmozdult, és gyűjtést indítottak. Hamarosan 85, 000 korona gyűlt össze. Igaz, hogy önmagában ez az összeg nem volt számottevő, de érzékeltette a lakosság akaratát.
Ekkor egy új terv kerekedett. A tervezett vonal Pusztaszabolcs állomásról kiindulva, Börgönd- Szabadbattyán-Polgárdin érné el a Balatont. Ez a terv már a kormánykörök tetszését is elnyerte. Elhatározzták végre az észak-balatoni vasútvonal megépítését. Az erről szóló törvényt 1907. február 14-én hirdették ki.
1907. november elején kezdődtek komolyabb földmunkák a Börgönd-Tapolca vonalon. A 117 km hosszú fővonal (Börgönd-Tapolca) és a 16 km hosszú mellékvonal (Veszprém-Alsóörs) építése 19 hónapot vett igénybe. A forgalom 1909. július 1-jén indulhatott meg az északi parton. Ekkor a Budapest Keleti pályaudvarról induló gyorsvonatnak 5 órájában telt megtenni a Pusztaszabolcs-Börgönd-Balatonfüred-Tapolca távot. 1912-ben merült fel a gondolat, hogy mi lenne, ha Bécset összekötnék vasúton a Balatonnal. Ennek első lépéseként Győrön keresztül közvetlen kocsi közlekedett az osztrák fővárosból Balatonfüredig – írja a Balatoni vasút portál.