Ingókövek a Velencei-hegységben
Hazánkban kizárólag a Velencei-hegységben, Pákozdtól északra találhatók a gránitfelszínekre jellemző sziklahalmazok.
A gránitra jellemző mállási formák nem a felszínen, hanem mélyen a felszín alatt, az ún. mállási front zónájában keletkeztek, a felszíni mállási zóna és az ép kőzet határán. A szubtrópusi területeken – amilyen kb. 15 millió éve a Velencei-hegység és környéke is volt – a csapadékos, meleg klíma hatására a mállás a felszíntől számítva több tíz méteres mélységig is lehatolhatott.
A mállási folyamat során a felszínen kialakult talaj alatt teljesen elmállott, agyaggá, homokká esett szét a kőzet. Mélyebben megőrződött a gránit eredeti szövete, de a kőzetalkotó ásványok (földpátok, csillámok) – a legellenállóbb kvarc kivételével – elmállottak, agyagosodtak, így akár kézzel is kimarkolhatunk valamennyit a látszólag kemény kőzetből, ahol az a felszínre kerül. Az üde gránittestben azonban csak a kőzetet tagoló repedéshálózat mentén játszódik le ez a folyamat. A repedéshálózat között 2–3 méteres, esetenként sokkal hatalmasabb tömbök alakulnak ki, amelyeknek sarkai a repedések találkozásánál a mállás eredményeként legömbölyödnek.
Csillag Gábor
Részlet a Magyar Állami Földtani Intézet új, turistáknak szóló földtani atlaszából.