Moszkva egykor és ma 1. rész

Moszkva magán viseli a fenti történelmi korszakok lenyomatát. Az elsőé nyilván a Kreml, amelynek ma is álló templomai közül az elsőket még Andrej Rubljov idejében, a 15. század elején emelték. Közülük való továbbá a Kazán városának a tatároktól történt visszafoglalását ünneplő Vaszilij Blazsennij-székesegyház, a Lenin Könyvtár klasszicista épülete (Paskovház), vagy a Bolsoj, az 1825-re fölépült Nagy Színház.

Sztálin utasítására az 1950-es évek elején jelent meg a „hét nővér” a szovjet korszak sziluettjeivel – középületek, lakóházak és a Lomonoszov Egyetem. Későbbi a Luzsnyiki sportkomplexum, az Új Arbat nyitott könyvre formázó épületsora pedig a forradalom ötvenedik évfordulójára készült el.

Az első Gründerzeit, tehát az előző századforduló épületei között említhetők a Nacionál és Metropol szállodák, a Tretyakov képtár, a GUM nagyáruház, a Petrovszkij passzázs és az újra működő fürdők – mind-mind az orosz szecesszió pompás darabjai. Végül a jelenlegi Gründerzeit építészetében fontos szerepet kapott a korábban lerombolt templomok újjávarázsolása – akár modern technológiával (Megváltó Krisztus-székesegyház, Kazanyi székesegyház) vagy a történelem újragondolásaként is fölfogható Győzelempark, amelyet a honvédő háború befejezésének ötvenedik évfordulójára emeltek. Új szállodák jelentek meg, részben a régiek helyén: Ritz-Carlton lépett az egykori Intourist nyomdokaiba, átalakult a Moszkva Szálló, eldózerolták az 1967-ben átadott Rossziját. Végül egészen elvarázsolt posztmodern épületegyüttes található a Moszkva-folyó partján, többek között a Kempinski-Balcsug Hotellel.

A mai Moszkva pedig igyekszik minden eddigi elképzelést felülmúlni: 12 milliárd dolláros beruházással jelenleg építik a Moscow City komplex városközpontot; 2010-ben itt magasodik majd a 648 méteres Russia Tower. A mostani fejlesztések főszereplője Jurij Luzskov főpolgármester és kedvence, Alekszandr Kuzmin főépítész, az újabb köztéri szobrok közül pedig a legtöbb a korszak ügyeletes zsenije, Zurab Cereteli szobrász alkotása.

A jellegzetesen sugaras-körkörös alaprajzú település magját a Moszkva-folyó partján a 12. században épült erőd (Kreml) és a közvetlenül mellette kialakult kereskedőváros képezte. Moszkóvia a tatárok ellenében az orosz földek egyesítője szerepét vállalta föl, majd a fenyegetés megszűnése után, a 16. század közepén gyors fejlődésnek indult. A város terjeszkedésekor a védelmi szerepet betöltő városfalak átadták helyüket a belső körútnak, később kialakult a külső körút, majd pedig a 18. században emelt városfal elbontásával a gyorsforgalmi utaknak egy szabálytalan négyzet oldalaira emlékeztető hálózata, amelyek részei utónevükben (val) őrzik az eredeti funkciót. A gyors ütemben terjeszkedő nagyvárost 1960-ban vették körül a 109 kilométer hosszú autóút-körgyűrűvel, amely nagyjából 1000 négyzetkilométernyi területét határolja.

Moszkvában ma jóval többen élnek, mint Magyarországon. A megapolis méreteire jó példával szolgál annak első számú nevezetessége, a több száz kilométer hosszú moszkvai metró 172 állomásával, amelynek rendszerét negyven éve még fejben lehetett tartani, manapság azonban térképvázlattal is nehezen lehet eligazodni benne.

Az 1960-as években a moszkvai városképet erősen markában tartotta az ideológia – plakátok és feliratok sokaságával. „A nagy Oroszország kovácsolta frigy” szimbóluma a Kreml és a Vörös tér volt a Lenin-mauzóleummal. A tér oldalában a május elsejei felvonulás előtti napokban egyre sokasodtak a transzparensek. Az egyik a „Termelj ma többet, mint tegnap” jelszavát hirdette, és olvasztókannát ábrázolt. A mögötte lévőn az „USA” felirat állt, bilincsből és dollárjelből kirakva, alatta felirat: „A világ csendőre”. Még hátrébb vaskos tábla hirdette a kommunista párt – mint minden érték és minőség forrása – vezető szerepét.

A nép azonban érzékelte az ideológia által sugallt rózsaszín kép és a hiánygazdaság rögvalósága között fennálló feszültséget, és humorral válaszolt, ilyen és hasonló viccekkel: Az örmény felmegy Moszkvába és az utcán kétségbeesetten keresi az Elv áruházat. A járókelők próbálják magyarázni neki, van itt GUM áruház, CUM áruház, Vojentorg áruház, Elv áruház viszont nincs. Az örmény hajthatatlan, mondván, a legjobb cimborája a múlt héten jött vissza Moszkvából Jerevánba és azt mondta: „Képzeld Moszkvában semmi sincs. A GUM-ban nincs semmi, a CUM-ban nincs semmi, és a Vojentorgban sincs semmi. De elvben minden van!”

Az angoloknak és oroszoknak – teamániájukon kívül – van egy közös tulajdonságuk, és ez a sorban állás. Amíg viszont előbbieknél ezt belső kényszer diktálja, a szovjet emberek esetében a késztetés kívülről jött. Szinte minden olcsó, az egyszerű polgárok számára is megfizethető volt – ám mindenből csak kevés. A fővárosban az állandó lakosokon kívül milliónál is többen tartózkodtak állandó jelleggel. Moszkva a vidékiek számára beszerzési központnak számított, ahol a húsárutól kezdve a ruházaton keresztül a tartós fogyasztási cikkekig sok mindenhez hozzá lehetett jutni, de többnyire türelmes sorállás után. Szilveszterkor az élelmiszerüzletek előtt kaviárért topogtak a hidegben – tízdekás doboz jutott mindenkinek. A színházakba, jobb mozikba, múzeumokba, stadionokba és sportcsarnokokba könnyen lehetett olcsó jegyet kapni – ha az ember győzte végigállni a sort.

Idehaza senki sem hitte el, hogy a moszkvai éttermekbe csak protekcióval és előzetes helyfoglalással lehetett bejutni, vagy hogy létezhet sokmilliós város presszók nélkül. Utólag visszatekintve a hetvenes évek közepéig tartó korai brezsnyevi időszakot mégis viszonylagos bőség jellemezte. Utána jött a pangás korszaka, amikor is a peresztrojka kezdetéig az olimpia volt az egyetlen említésre méltó esemény (1980), amelyet Nyikita Mihalkov filmrendező a szovjet rendszer utolsó nagy nekirugaszkodásának nevezett, nagyszabású tervezési és építkezési munkálatokkal, és olyan létesítmények megjelenésével, amelyek ma is meghatározóak a nagyváros működésében.

A cikk folytatása itt olvasható.

Írta: Bassa László
Fényképezte: Bassa László, Galina Barskaya

Forrás: Chili magazin

Kapcsolódó cikkek: