A Fisherman’s Wharf Friscóban

Reflektorfényben
San Francisco Kaliforniának biztosan, de talán Amerika egész nyugati partvidékének leghíresebb városa, ízig-vérig amerikai metropolis, a számítástechnikai ipar fellegvára, és a Szilikonvölgy által képviselt elképesztő gazdagság miatt az egyik legdrágább amerikai város.

Frisco – ahogy a helyiek és a köznyelv is emlegeti – tipikusan az a város, amit nem lehet és nem is szabad egy nap alatt körbeszaladni és kipipálni. San Franciscót nem véletlenül istenítik lakosai és látogatják turisták ezrei, viktoriánus házai és modern építményei félreismerhetetlenül eklektikus keveréket alkotnak. A régi idők hangulatát kereső és kedvelő látogatók napokig is gyönyörködhetnek a szebbnél szebb épületekben, mint például a Painted Ladiesnek, azaz kifestett hölgyeknek keresztelt viktoriánusan színes házsorban az Alamo Square park mellett vagy a történelmi belvárosban.

Ám a várost számos más jelképe, építészeti alkotása és kulturális sokszínűsége is fémjelzi. Ki ne hallott volna a híres Golden Gate hídról vagy adimbesdombos utcákon zötyögő Cable Car névre hallgató öreg villamosokról, amelyekről fürtökben lógnak az emberek?

Szintén a nevezetességek közé sorolható a mára már turistalátványossággá szelídült Alcatraz szigetbörtön, ahol többek között Al Capone is raboskodott. Ha eltekintünk a sziget börtönét meglátogató turisták önfeledt viselkedésétől, és magunk elé képzeljük az Alcatrazt működés közben, valódi történelmi élményként élhetjük át Amerika hőskorának egy jellemző, bár nem túl dicsőséges epizódját.

Mindenképpen említést érdemel az a tény is, hogy Amerikában itt található a második legnagyobb kínai közösség. A helyi kínai negyed – a Chinatown – lenyűgöző építészete és sokszínűsége bőven ad okot és alkalmat arra, hogy faljuk a vizuális élményeket.

A kulisszák mögött

San Francisco ma az üzleti elit nagyvárosa, látnivalói, jelképei nem hiányozhatnak egyetlen útleírásból sem. Ám a városnak van egy másik arca is, amit a nevezetességek vakító reflektorfénye miatt kevesen ismernek. Ez a város emberi arca, amelyet elrejtenek a modern, távolságtartó és személytelen üzleti világ által kreált elvárások és viselkedési szabályok.

Van egy hely, ahol a város meztelen: a halpiac. Ide mindenki, társadalmi rangtól függetlenül úgy érkezik, hogy kívül hagyja mindazokat a viselkedési normákat, amelyeket rendes körülmények között a világ egyik jelentős üzleti nagyvárosa rákényszerít. A Fisherman’s Wharf, amely csupán percekre van a városközponttól, és a San Franciscói kikötőnél található, valószínűleg a legvidámabb halpiac a világon. Ezen a helyen, a kikötő közelében található a híres Pier 39, vagyis a 39es móló névre keresztelt bevásárló és szórakoztatóközpont is. Szinte minden eleme fából készült, és nagyon barátságos benyomást kelt a hideg beton- és üvegpaloták dzsungelében. Hangulata, építészeti stílusa és szórakoztató létesítményei is a jó száz évvel ezelőtti Amerikát idézik. A kellemes, békebeli, naturális hatást csak fokozza, hogy innen az öbölre kitekintve, alig néhány méterre oroszlánfókák százai sütkéreznek, vagy hangosan hancúroznak. A valószínűtlen látvány pillanatok alatt egy másik világba repít minket. Minden, amit a város eddig sugárzott magából, a pénz, a hatalom, az óriási toronyházak és az elképesztő luxuscikkek által kifejezésre juttatott státusszimbólumok szempillantás alatt oszlanak szét. Ugyanilyen gyorsan tűnik el a kontraszt gazdag és szegény, helybeli és turista vagy akár normális és különc között.

A kikötőben az utcai kifőzdék és éttermek sokaságában frissen kerül terítékre a halászok aznapi fogása. A szakácsok a vevők szeme láttára, akrobatikus mutatványok kíséretében készítik el a tenger gyümölcseit. A helyi nyakkendős menedzserek, akik talán percekkel korábban dollármilliók felett rendelkeztek, most elvegyülve a tömegben éppúgy kézzel-lábbal, sokszor állva, nadrágból kihúzott ingben fogyasztják az ételt, mint a kikötői munkások vagy a turisták. Ki-ki evés közben, előtt vagy után, de előbb vagy utóbb mindenki elmerül a Fisherman’s Wharf orgatagában.

Délidőben gyakran több ezres embertömeg kavarog a téren: a fele szórakozik, míg a másik fele szórakoztat. Utcazenészek, akrobaták, mutatványosok, bűvészek és különböző imitátorok végeláthatatlan színpada ez a halpiac, ahol mindenkinek van egy „szenzációs” mutatványa. Mintha a fél város ide jönne, hogy kieressze a gőzt és elfogyasszon pár igazán finom falatot.

Van, aki csak néhány tornagyakorlattal mozgatja meg a tagjait, míg mások akár zakóban, nyakkendőben is táncra perdülnek az utcazenészek muzsikájára, mielőtt visszatérnének a hivatalukba. Az ételek finom illata, a színek kavalkádja, a zene ritmusa elvarázsol, a lüktető cirkusz hangulata mindenkit magával ragad.

Ám ezen a porondon az élet maga a forgatókönyv, mindennap más és más előadás folyik, csak egy a biztos: a teljes kikapcsolódás. Elég csupán a forgatag látványa, és másodpercek alatt szűnnek meg a gátlások és oldódik a napi feszültség.

A sokszínű maskarába bújt emberek, a transzvesztiták, nemhogy kerülnék a nyilvánosságot, de örömmel mutogatják magukat, sőt egy dollárért még pózolnak is a kamerának. Mindenfelé mosolygó arcokat és barátságos pillantásokat látni. Érződik az emberek közelsége és nyitottsága. Itt él a város, leveszi a maszkját, és megmutatja az igazi arcát, azt, amelyet érdemes megismerni.

Írta: Ceglédi Ferenc
Fotók: Ceglédi Ferenc, David Paul Ohmer

Forrás: Chili Magazin