Fotó a három évezredes műlábujjról

A Manchester Egyetem régészei vizsgálják az egyiptomi Kairói Múzeum tulajdonában lévő nagylábujj-protézist, amely az eddig felfedezett legrégebbi végtagpótló eszköz. A fából és bőrből készült protézisre az ókori település, Thebes közelében bukkantak rá meglehetősen jó állapotban. Jacky Finch, a Manchester Egyetem egyiptológusa szerint rendszeresen hordta a művégtagrészt tulajdonosa, egy 50 és 60 év közötti asszony.

A korábban legrégebbinek vélt funkcionális művégtag egy bronz műláb volt, amelynek eredetét az ókori Római Birodalom területére, Krisztus előtt 300-ra datálták. A bronz protézist az angol Királyi Sebészeti Kollégium őrizte, azonban a második világháború londoni pusztításai közepette megsemmisült. Az egyiptomi lábujj készítésének dátumát tekintve több száz évvel „megelőzi” a római leletet. A bőr és fa alapú mesterséges nagylábujjat Kr. e. 1000 és 600 között készíthették.

Egy hasonló egyiptomi nagylábujj-toldalék a British Museum gyűjteményében is található. Az 1881-ben talált protézis papírmaséból és vászonból készült, azonban a kairói lelettel ellentétben nem hajlik, kevésbé jól rögzíthető, és feltehetően inkább kozmetikai célból viselhette tulajdonosa.

Finch és munkatársai mindkét protézisről valósághű másolatokat fognak készíteni, hogy a nagylábujjukat amputáció során elveszített önkénteseken teszteljék, mennyiben állták meg a helyüket a hiányzó végtagrészlet funkcionális pótlásában.

A kairói műlábujj tulajdonosának nagylábujját is amputálták, amelyre a feltételezések szerint a cukorbetegség ma is gyakran előforduló, alsó végtagi keringésromlást okozó szövődményei miatt kerülhetett sor. Az idős asszony maradványai arról árulkodnak, hogy a beavatkozás helye jól gyógyult, és a protézis az asszony életében nagy szolgálatot tehetett.

A mesterségesen előállított testrészlet-pótlékok a tetemmel együtt történő elhantolása az egyiptomi temetkezési kultúrában közkeletű szokás volt. Ugyanis – a legenda szerint – az egyiptomiak főistene, Ozirisz úgy kívánja, hogy a test a temetéskor ép és teljes legyen, hogy a túlvilágon is jól szolgálja birtokosát.