Zuhanórepülés 30 méter magasból

A szuláknak 30 méter magasra kell emelkedniük, hogy 10 méter mélyre úszhassanak le a vízbe. 145 kilométer per órával csapódnak be, ami több mint az autópályán megengedett sebességhatár. A szulák koponyájában légzsák csillapítja az ütközés erejét.

A madarak a víz alatt is ugyanolyan otthonosan mozognak. Szárnyaik és evezőlábaik használatával hatékonyan érik el a halakat. A levegő visszatartása sem okoz gondot számukra. A szulák majdnem egy percig képesek a víz alatt tartózkodni. A vízbeérkezéskor nem csapnak le közvetlenül a szardíniákra, hanem nagy sebességgel üldözőbe veszik őket, amihez az alázuhanáskor nyert lendületet használják fel. Szükség esetén irányt váltanak, és hirtelen, oldalirányú döfésekkel ragadják meg a halakat.

A hazút a halászóhelyről sokszor akár 500 kilométeres utat jelenthet, ami hosszabb, mintha Londonból Amszterdamba autóznánk. Visszatérnek a partközelben fekvő szirtekre és szigetekre. Itt nem lesznek egyedül. A szulák több mint százezer barátjukkal és szomszédjukkal is osztozhatnak sziget-otthonukon.

A nyári szaporodási időszakban kelendőek a helyek. Nehéz lehet úgy megtalálni a társukat, hogy minden talpalatnyi hely foglalt. A dolog nyitja, hogy a levegőből kell megpillantani a másikat. A visszatérő szulák leszállási hívójelet adnak ki. Ezt csak a társuk ismeri, aki a saját egyéni hangjelzésével válaszol. Meg kell hagyni, hogy néha még így is kell pár kör, mire megtalálják a másikat.

A hazatérőnek a csőrvívás és hajlongás körülményes üdvözlési szertartása a jutalom. A nappali műszak véget értével itt az idő, hogy a pár másik, a tojásokat őrző tagja még napnyugta előtt útnak induljon. Ezek a madarak a vízen fognak aludni, és hajnalban kezdenek táplálkozni.

44 nap után a kolónia hangkavalkádjába új zajok vegyülnek. Egy új generáció ad hangot jelenlétének, a tojásból nemrég kikelt fiókáktól kezdve egészen a fiatalokig. A tojásból való kibújás kimerítő feladat. A csupasz, vak és törékeny fiókáról nehéz elképzelni, hogy alig száz nap múlva készen áll arra, hogy végrehajtsa első zuhanórepülését az óceánba.

A szula-kolóniában a fiataloknak át kell esniük egy utolsó nagy próbán. Meg kell tanulniuk repülni. Előre látható, hogy a szigetről felszállva, első próbálkozásaik során egyenesen az óceánban landolnak. Itt arra kényszerülnek, hogy a vízből emelkedjenek a levegőbe. Gyenge és fejletlen szárnyaik átáznak, ami további megpróbáltatásokat jelent. Versenyfutás kezdődik az idővel. Fiókatollazatuk átvedlése után szüleik felhagynak az etetésükkel. Mivel energiatartalékaik csupán 10 napra elegendőek, a levegőbe kell emelkedniük, hogy táplálékot keressenek – vagy elpusztulnak. Némelyikükben nincs meg a kitartás a folytatáshoz. Legyengülnek az éhezéstől, nem képesek a levegőbe emelkedni és megfulladnak. A szuláknál ebben a tanulási időszakban a legnagyobb a halálozási arány.

Fotó: Horváth Anikó, Csuták Máté