Sivatagi szépségverseny

Írta Matthew Teague
Fényképezte Randy Olson
Részlet a Magazin most megjelent augusztusi lapszámából

Ezen az utolsó éjszakán oly sűrű és áthatolhatatlan köd gomolygott a sivatagban, akár az örvénylő homokvihar. A nyirkos levegőben derengő fénnyel pislákoló csillagok alatt kémek jártak a sivár dűnék között. Táborról táborra osonva valami egészen különleges után kutattak… Keresgélésük azonban nem a sötétség leple alatt kezdődött. E januári éj előtt közel egy hónappal beduin karavánok indultak útnak szerte az Arab-félszigeten. Szaúd-Arábia, Omán és Katar távoli vidékeiről az Abu Dhabi emírség egyik eldugott szeglete felé tartottak, ahol nagyszabású sivatagi műsor készül – a tevék szépségversenye.

Változatos színű, korú, nemű állatok parádéztak kilenc napon át a tribün előtt, ahonnan a hajthatatlan bírák egyetlen intésükkel szólították föl távozásra a csúnyácskább csordákat és csüggedt gazdáikat. Ahogy teltek a napok, a huszonnégyezres mezőnyt mustráló döntnökök sorra kirostálták azokat, amelyek nem ütötték meg a mércét. A tizedik napra, amikor már csak két beduin férfi pompás állatai maradtak a porondon, előre tudni lehetett, hogy Bin Tanaf és Ramesz – akiket, családfők lévén, csak vezetéknevükön szólítottak – minden fondorlatot
és eszközt bevet majd a végső megmérettetésen.

Az egy törzsből való két unokatestvér már évek óta igyekezett rangot és megbecsülést szerezni magának a kisebb jelentőségű versenyeken. Ez a mostani döntő viszont nemcsak a tenyésztők körében, de saját törzsükön belül is rangot adhat nekik. A győztes értékes díjakat vihet haza – s ami jóval többet ér, komoly hírnevet is szerez családjának. Ezért küldtek ki mindketten kémeket. Olyan „szépségfürkészeket”, akik a táborokat átkutatva megtalálják azt a kivételesen szép tevét, amelyik (ha sikerül a hajnalban kezdődő döntőig megvásárolni) a javukra billentheti a mérleg nyelvét.

Ugye láttak már tevét? Ott, a hátán, az a nagy púp egy löttyedt zsírdudor, amely a csontos lábak minden lépésére ide-oda imbolyog. Ikszlábaival és lapos talpán az állat futás helyett inkább csak ügetni szeret. Figyeljék csak a nyakát! Mintha nem is bírná a koponya súlyát. S végül ott van a feje. Szemét hihetetlenül hosszú és sűrű pillák árnyékolják az orrlyukak hosszúkás rései és a gumiszerű ajkak fölött, melyekről folyamatosan sűrű fehér váladék csorog a kérődzés miatt. A fogait jobb nem is említeni! Ez az állat bajosan nevezhető szépnek – sokkal inkább úgy fest, mintha pótalkatrészekből tákolta volna össze valaki. Csakhogy a szakértő abu dhabi bírák egészen más szemmel nézik a tevét! A pofájától a farkáig tüzetesen szemügyre veszik, szigorú kritériumok alapján értékelve minden testrészét. A teve füle álljon egyenesen. Háta magas legyen, a púpja pedig nagy és szimmetrikus. A fara nem jó, ha túl széles, éppen csak elférjen rajta a nyereg. És a szőre csillogjon – ez csak természetes! A nagy és markáns csontozatú fej a csinos. A tetszetős orrnyereg erősen ível a bizsuként alácsüngő alsó ajak felé. A hosszú nyak és láb is erősen kívánatos egy jó tevénél. Külön hangsúlyt érdemel még a lábfej kecsessége, amit a szépség egyik kritériumának tartott ujjközhossz alapján bírálnak el. A résztvevők nagy száma miatt sok versenyt végül is ez, a pata ujjait kettéosztó hasíték dönthet el.

Bin Tanaf alacsony, kissé bicegő ember, akinek ápolt fekete szakálla rácáfol előrehaladott korára. A karám fölé magasodó dűnén üldögélve mesélt régi nomád életformájukról. Úgy nőtt fel, hogy a családjával oázisról oázisra vándoroltak, friss legelőt és vizet keresve. Nyáron a tevék öt napig bírták víz nélkül, télen akár hetekig is. „Őnekik köszönhetjük, hogy életben maradtunk” – bökött állával a jószágai felé. Ez a kapcsolat, a nomád arabok és tevéik érzelmi köteléke, évezredekkel ezelőtt kezdődött, a félsziget szívében. A teve elsősorban a sivatagon való átkelésre szolgált, de az egymással vetekedő, portyázó törzsek hátasként is használták, amikor tevét akartak zsákmányolni – vagy visszaszerezni elrabolt állataikat. Bin Tanaf életének korai éveiben a családi tevék adták a tejet, szőrükből pedig takarót és sátorponyvát szőttek. A tüzet szárított teveürülékkel táplálták. Még az állatok vizeletét is fölhasználták: jól bevált szer volt hajmosásra, az élősködő tetvek ellen.

A teljes cikk olvasható a Magazin most megjelent augusztusi lapszámában