Aurél, Placid, Attila2024. október 05., szombat
Kultúra

Legmagasabb elismerés az Orczy-kastélynak

National Geographic Magyarország

Csütörtökön leplezik le az Europa Nostra-díj emléktábláját a gyöngyösi Orczy-kastély épületén. A díj érétkét növeli, hogy az idei évben 24 országból 138 pályázatott nyújtottak be, és közülük mindössze hét projekt részesült Nagydíjban.

Írta: Bukovszky Balázs
szepmagyarorszag.hu

Augusztus 13-án délután kettő órakor kezdődő ünnepség keretében leplezik le a gyöngyösi Mátra Múzeum épületén az Europa Nostra-díjat jelképező emléktáblát. Az ünnepségen részt vesz Dr. Andrea H. Schuler úr, az Europa Nostra szervezet tiszteletbeli elnöke.

A sziciliai Taorminában megtartott díjátadó ünnepségen – június 5-én- a gyöngyösi Orczy-kastély rekonstrukcióját a legmagasabb elismeréssel, Nagydíjjal jutalmazta a szakmai zsűri a kulturális örökség helyreállítása – értékmegőrzés kategóriában. A díj érétkét növeli, hogy az idei évben 24 országból 138 pályázatott nyújtottak be, és közülük mindössze hét projekt részesült Nagydíjban.

Az Orczy-kastélyt egy majorság helyén építette Orczy (I.) Lőrincz 1769-70-ben. Az eredetileg barokk stílusban emelt „U” alakú épület klasszicista stílusú átalakítására 1826-ban került sor. Ekkor épült meg az „U” alakot lezáró, negyedik épületszárny is. A pompás angolkerttel körülvett kastélyt utolsó főúri tulajdonosa, Wildburg Arthurné 1937-ben eladta a városnak.

A II. világháború után a kastély nagyon hamar „lelakott” állapotba került, az épülethez idegen funkciók betelepítése mellett – például itt volt az Iparitanuló Tanintézet Tanműhelye – a szakszerűtlen átépítések is sokat rontottak a kastély állapotán (ugyanez mondható el a kastélykert esetében is).

A kastélyépület és a park rekonstrukciójának és revitalizációjának (új életre keltésének) gondolata már a Mátra Múzeum kiállításainak a beköltözése után született meg.
A Gyöngyös, Mátra Múzeum – Orczy kastély és kertje megvalósíthatósági tanulmányterv 2001-ben készült el, megvalósítására pedig 2005-től nyílt lehetőség, miután az első ütemét az Európai Unió társfinanszírozásában a Regionális Fejlesztési Operatív program keretében támogatásra méltónak ítélték. (Sajnos az eredeti elképzelés szerint, korábban benyújtott komplex –a teljes beruházást tartalmazó- pályázat sikertelen volt. Ennek következménye, hogy a természettudományi gyűjteménynek otthont adó új épület megnyitására csak idén ősszel kerül sor, bár praktikusabb lett volna, ha előbb épül meg, mint ahogy a kastélyépület felújítására sor kerül.)

A felújítás I. ütemében a kastélyépület, a kerítések, az új északi gloriett, az új kezelőépület és
a meglévő délkeleti és délnyugati gloriett rekonstrukciója készült el., míg a második ütemben az új természettudományi pavilon és a kert revitalizációja készült el.

A kastélyépület felújítása közben szenzációs barokk falképek –tájképek és csatajelenetek- kerültek elő. Ezek felújítására a pályázat keretein belül nem állt rendelkezésre pénzügyi forrás, azonban összefogással –adományokból, pályázatokon nyert pénzekkel- néhány teremben lehetőség nyílt a falképek bemutathatóvá tételére. A kastélyépület újjászületésének két látványos építészeti eleme az egykori nyitott folyósok visszaállítása –köszönhetően annak, hogy befalazott állapotban, de megmaradtak az árkádos emelet és földszint faragott oszlopai és az emelet mellvédje- és a kastélyudvar üvegtetővel történő lefedése volt. Utóbbi a barokk kastély „nyitottságát adja” vissza, kompenzálva az épület belső udvarának a 19. században történő bezárását.

A természettudományi gyűjteménynek helyt adó új épület a kastélypark hátsó részében, a korábbi részekhez ízlésesen illeszkedve épült meg. Jelenleg a kiállítási területek berendezése folyik, megnyitására idén ősszel fog sor kerülni. A Mátra Múzeum kiemelkedő értékű természettudományi gyűjteménye ezzel rangjához méltó, izgalmas környezetbe kerül.
matramuzeum.hu

www.matramuzeum.hu

Az Orczy-kastély és -park teljes revitalizációjának I. ütemét Gyöngyös Város Önkormányzata az Európai Unió társfinanszírozásában, a Regionális Fejlesztési Operatív program keretében, a II. ütemet pedig címzett támogatás keretében valósította meg.

Az Europa Nostra-díjra a pályázatot a terveket készítő gyöngyösi Grafit 37 Építészeti Iroda Kft, Kelemen Tamásné, Eperjesi László és Kurta Zsolt vezető tervezők nyújtották be.

Hozzászólások

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

A Torino labdarúgócsapatának 1949-es katasztrófájában a holokausztot túlélő magyar edzőlegenda, Egri-Erbstein Ernő is életét vesztette.

Ókori mezopotámiai kincsek mutatkoznak be Budapesten

Ókori mezopotámiai kincsek mutatkoznak be Budapesten

Számos lenyűgöző tárgyat lehet megtekinteni a Szépművészeti Múzeum időszakos kiállításán.

Értékes leletegyüttest tártak fel a Bükkben

Értékes leletegyüttest tártak fel a Bükkben

A tárgyak egy egykor virágzó, majd évezredekkel ezelőtt elpusztított településről származnak.

175 év után azonosították az elátkozott expedíció egyik áldozatát

175 év után azonosították az elátkozott expedíció egyik áldozatát

James Fitzjames a sarkvidéken halt meg, a jelek alapján társai fogyasztottak a húsából.

Európa egyik legnagyobb őskori településén végeztek feltárást

Európa egyik legnagyobb őskori településén végeztek feltárást

Az újkőkori, megerődített település több ezer évvel ezelőtt volt lakott.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket