Negyed évezrede leltek rá a Kegyszoborra Máriabesnyőn
A Magyar Posta augusztus 14-én alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a Kegyszobor megtalálásának 250. évfordulóját.
Az 1750-es években a vidék grófjának, Grassalkovich Antalnak harmadik felsége halálosan megbetegedett. Ekkor fogadalmat tett, ha felesége felgyógyul, templomot épít a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére. A munkálatok megkezdésekor Fidler János kőműves álmot látott és szózatot hallott: „Ha a templom romjai között, ahol hajdan a főoltár állott, ásni fogsz, szép tárgyat találsz.” Másnap, 1759. április 19-én a mondott helyen kutatni kezdett, s két ásónyom mélyen megtalálta Szűz Mária szobrát, mely a XI-XII. századból származó, 11 cm magas elefántcsont faragvány. Grassalkovich Antal családi ékszerekből két koronát és egy drágakövekkel kirakott övet készíttetett, ma is ezek, valamint I. Ferenc József aranygyűrű-adománya díszítik az alkotást. A szobrot kristályüveg mögött, ezüst házikóban helyezték el a kápolnában, ami 1761. augusztus 14-ére elkészült. A templomot a növekvő igények miatt folyamatosan bővítették és 1771. március 17-én szentelték fel. Az ország legkisebb kegyszobrának csodás megtalálásáról szóló hír gyorsan terjedt, és Máriabesnyő zarándokhellyé vált. Ma is évente több százezer zarándok keresi fel, kérve a Szent Szűz anyai pártfogását. Az első időktől kezdve nagyon sok imameghallgatás és csoda történt itt. Erről tanúskodnak a kegyoltár környékén elhelyezett kis hálaajándékok is.
A kegyhely gondozását Grassalkovich gróf 1763-ban bízta a kapucinusokra. A templomot a rend 1912-ben, majd 1942-ben felújíttatta, de 1950-ben a rendek feloszlatásakor kénytelenek voltak azt elhagyni. A rendszerváltást követően visszatértek Máriabesnyőre, amely Magyarország második leglátogatottabb Mária-kegyhelyévé vált a XX. században.
XVI. Benedek pápa az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2008. május 2-án kelt határozatával a máriabesnyői kegytemplomot basilica minor rangra emelte, amit 2008. szeptember 7-én, a kisboldogasszony búcsún hirdettek ki.
A Magyar Posta tájékotatója a wikipedia, mariabesnyo.vaciegyhazmegye.hu, uj.katolikus.hu és az ujember.katolikus.hu nyomán.