Mária, Emőke2021. december 08., szerda
Kultúra

Megvan az egyiptomi „alvilág” bejárata?

National Geographic Magyarország

A gízai piramisok alatt húzódó terjedelmes barlangrendszerről számol be egy brit kutató, aki a barlangot a Duattal, azaz a Holtak Birodalmával azonosítja.

A Discovery hírportáljának beszámolója szerint a brit Andrew Collins egy 19. századi brit diplomata emlékiratai alapján talált rá a gízai mészkőfennsíkban lévő barlangrendszerre. A kutató vizsgálatairól és felfedezéseiről a szeptemberben megjelenő A piramisok alatt (Beneath the Pyramids) című könyvében számol majd be.

A nyomravezető emlékirat Henry Salt brit főkonzul memoárja, amelyben a szerző leírja, hogy Giovanni Caviglia olasz kutató társaságában miként vizsgálta meg a gízai katakombarendszer egy részét. Az emlékiratokban az is olvasható, hogy miután néhány száz méter mélységig sikerült behatolniuk a barlangok belsejébe, négy nagyobb termet fedeztek fel, amelyekből további járatok nyíltak.

Collins és Nigel Skinner-Simpson brit egyiptológus Henry Salt leírása alapján rekonstruálta a Gízai-fennsíkon a barlangrendszer lehetséges elhelyezkedését. Ennek alapján sikerült megtalálni a bejáratot, amely a nagy piramisoktól nyugatra helyezkedő jelöletlen sírkamrában, egy sziklahasadékban van, s egy nagy kiterjedésű természetes barlangba vezet.

„Amennyire lehetséges volt, megvizsgáltuk a barlangokat, mielőtt elfogyott volna az oxigén” – nyilatkozta Collins, aki szerint a helyszín régészetileg érintetlen, ugyanakkor igen veszélyes. A földalatti katakombákat sajátos ökoszisztéma népesíti be, köztük denevérekkel és mérges pókokkal, továbbá számtalan láthatatlan üreg és hasadék rejtőzik a mélyben.

 Forrás: Andrew Collins

Forrás: Andrew Collins

Andrew Collins meggyőződése szerint ez a természetes úton létrejött barlangrendszer, képezhette az alapját az óegyiptomiak alvilággal kapcsolatos hiedelmeinek. „Az óegyiptomi halotti szövegek egyértelműen utalnak egy föld alatti világ létére a gízai piramisok szomszédságában” – emelte ki a kutató.

Collins további bizonyítékként a Gízai-fennsík elnevezését hozza fel. Az ókorban Gízát az egyiptomiak Roszetaunak nevezték, ami az „alvilág kapuját” jelenti. A név az óegyiptomi alvilágnak ugyanazt a részét jelöli, mint a Duat, vagyis a Holtak Birodalmát. Ez volt az alvilág keleti tartománya, ahová az erényes életűek juthattak be. A halottnak egy sor próbatételen kellett átesnie, első feladatként rá kellett vennie az öreg révészt, hogy vigye át a halál folyosóján, majd át kellett jutnia a kígyók vigyázta 12 kapun. Az elhunyt a Halottak Könyvét vitte magával segítségül, és vele volt egy térkép is, mely eligazította, hogyan kerülje el a veszélyeket.

„A Duatba vezető ösvények és csarnokok leírásai sokkal inkább valósak, mint szimbolikusak. Ezért nevezték Gízát Roszetaunak. Ezt a föld alatti hálózatot említik, mint az alvilági Duatot” – fejtette ki Andrew Collins.

 A <i>Duat</i> óegyiptomi ábrázolása E. A. Wallis Budge <i>Book of the Dead</i> című könyvéből (1895)” /></p><p class= A Duat óegyiptomi ábrázolása E. A. Wallis Budge Book of the Dead című könyvéből (1895)

A brit kutató elmélete valószínűleg felzúdulást vált ki az egyiptológusok körében. Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Hivatal vezetője tagadta a felfedezés tényét. „Semmiféle új felfedezést nem tettek a Gízai-fennsíkon. Mindent tudunk már a fennsíkról” – jelentette ki Egyiptom főrégésze.

Collins ugyanakkor állítja, hogy Salt emlékiratain kívül egyetlen publikációval sem találkozott, amelyik a barlangrendszer leírásával foglalkozott volna.

Hozzászólások

Hatalmas őskori tömegsírt találtak

Hatalmas őskori tömegsírt találtak

A francia szakértők a középső kőkor és az újkőkor idejéből származó maradványokat fedeztek fel.

Robot segítheti Pompeji rekonstrukcióját

Robot segítheti Pompeji rekonstrukcióját

Az ókori város egyes építészeti és művészeti alkotásainak helyreállításához modern technológia készül.

Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

A maradványok a bronz- és a vaskor fordulójára datálhatóak.

Egy régi civilizáció nyomait fedezték fel Peruban

Egy régi civilizáció nyomait fedezték fel Peruban

A Csimu Királyság az inkák hódításáig a térség nagyhatalma volt.

Kínai lelőhelyek árulkodnak a civilizáció hajnaláról

Kínai lelőhelyek árulkodnak a civilizáció hajnaláról

Az ázsiai ország idén ünnepli modern régészetének századik évfordulóját.

National Geographic 2021. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 460 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket