Megisszák a világ egyik legdrágább whiskyjét

1250 euróba (kb. 344 ezer forint) fog kerülni egy pohárka abból a kilencven éves skót whiskyből, amelyből már csak mindössze 24 palack van a világon.
Az 1919-ben lepárolt, 1970-ben palackozott házasítatlan (vagyis egyféle gabonából készült, single malt) whiskyt október 4-én bontják fel – jelentette be Han van Wees holland italkereskedő, aki rögtön hozzátette, hogy persze csak akkor, ha legalább harmincan jelentkeznek a különlegesség megkóstolására.
A Campbeltown 1919 névre elkeresztelt Springbank-whiskyre van Wees 1970-ben kevesebb mint ezer guldenért (mai áron 124 ezer forint) tett szert. Az ital nem akármilyen helyet foglal el a különlegességek között: a World Whiskey Index szerint ebből a fajtából már csak 24 üveggel van a világon, egy flaska pedig 55 ezer eurót (mintegy 15, 2 millió forintot) ér.
„Igen ritkán nyílik alkalom arra, hogy egy ilyen értékes darabot felnyissanak, de végtére is csak azért készítették, hogy megigyák – nyilatkozta van Wees.
Az 1828-ban alapított Springbank családi desztillálóüzem bejárata Délnyugat-Skóciában. Az üzemben kizárólag tradícionális eljárással készült minőségi skót whiskyt állítanak elő.
A skóciai Kintyre-félszigeten álló Springbank párló egyike a három megmaradt szeszfőzdének, amelyek a híres Campbeltown Whisky-vidéken működnek. Korábban harminc üzem volt a környéken.
Kapcsolódó cikk:
Amiben a whisky- és a tömegpusztító fegyver gyártása hasonlít…