Német tudósok „kényszerevakuálása”

Aki nem volt hajlandó együttműködni az angol tudományos-gazdasági élet fejlesztésében, könnyen internálótáborban találhatta magát.

„A T-Force tagjai bejelentés nélkül megjelentek a német tudós lakásánál vagy éppen az irodájában, és közölték a kutatóval, hogy nemsokára szükség lesz rá. Az elitcsapat tagjai nem azonosították magukat, nem mutattak fel meghatalmazást vagy elfogatóparancsot, és arról sem szóltak egy szót sem, hogy milyen célból fogják a tudóst nemsokára felkeresni. Pár nap múlva aztán a tudóst az éjszaka kellős közepén a lakásáról hurcolták el, kit erőszakkal, kit szép szóval – jobb esetben családjával együtt.” Ez a beszámoló akármilyen hihetetlennek tűnik is, de a Brit Nemzeti Archívumból került elő a The Guardian című brit napilap beszámolója szerint.

Nem vetették meg
„Kikényszerített evakuáció” – ez volt a neve annak a tervnek, amelynek köszönhetően csak Angliába legalább 500 német tudóst telepítettek át a második világháborút követően nem feltétlenül a meggyőzés finom módszerével, ahogy az a terv nevéből is jól kiolvasható. Történészek előtt az már eddig is ismert volt, hogy a német tudományos élet viszonylag sok képviselője hagyta el hazáját a világháborút követően, ám az eddigi elképzelések szerint mindezt önként, elsősorban valamilyen gazdasági előnyt szem előtt tartva tették. A szövetséges hatalmak sem vetették meg ezt a gyakorlatot: becslések szerint összesen mintegy 1500 német tudós bukkant fel a háborút követően az Egyesült Államokban, Franciaországban vagy éppen Angliában.

Ilyen volt többek között a német csodafegyver, a náci Németország V2-es rakétaprogramjának kifejlesztője, Wernher von Braun is, aki közismert módon a NASA-nál komoly szerepet játszott abban, hogy 1969-re elkészülhetett az Apollo 11, az első olyan űrhajó, amely asztronautákat szállított a Holdra. Míg azonban az Egyesült Államok legtöbbször, a már akkor is sokak által áhított amerikai állampolgársággal csábította el a német tudósokat, a franciák pedig sokszor előnyös szerződéseket kínálva édesgették magukhoz a nácikat is kiszolgált tudósokat, addig a britek a meggyőzés módszere mellett az erőszakot sem vetették meg – olvasható a The Guardian cikkében.

Együttműködés vagy internálótábor
Az Egyesült Királyság külügyminisztériumának még 1947 júniusának végén is olyan feljegyzést kellett készítenie a védelmi minisztérium részére, amelyben arra szólítja fel a haderőt, hogy hagyjon fel a német tudósok kényszerű evakuálásával. Áprilisban ugyanis a védelmi minisztérium még egy 290 fős listát állított össze, amelyeken az önként távozni nem akarókat írták össze Angliába történő szállításuk végett. Amelyik német tudós a kényszer ellenére sem volt hajlandó együttműködni a brit hatóságokkal, vonakodott tudományos kapacitását a brit nemzetgazdaság és tudomány fejlődésére fordítani, azt nem ritkán internálótáborba való szállítással fenyegették meg.

A T-Force elitalakulat könnyűfegyveres tagjai két brit kormányszerv részére állították elő a német tudósokat: vagy a British Intelligence Objectives Sub-Committee (más néven Bios) vagy a Field Information Agency (más néven Fiat) vette „kezelésbe” a kényszerűen evakuált tudósokat. A nemzeti archívumból előkerült dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a hadiipar mellett olyan szakértőket is elraboltak, akik a víz alatti szonártechnológia, az infravörös technológia vagy éppen az elektromikroszkóp fejlesztésének területén mutattak fel jelentős eredményeket korábban. Nem volt ritka az sem, hogy az ellenállást tanúsító német tudóst ultrabolya fénnyel vakították meg átmenetileg, hogy megtörjék.

A vállalatvezetőket sem kímélték
A The Guardian beszámolója szerint ugyanakkor nemcsak a német tudományos életet érintette a különleges brit bánásmód: a brit gazdasági élet jeles szereplői ugyanis informális utakon azt is elérték, hogy német iparvállalatok vezetőit is elrabolja a különleges egység. A célt nem is leplezték: technológiai titkokat, ipari titkokat kívántak kicsikarni a német vállalatvezetőktől. A brit napilap arról ír, hogy angol vállalatok ily módon próbálták meg megtudni például a 4711 eau-de-cologne parfüm különleges receptjét, ahogy a különféle bányászati technológiákról is ezen az úton próbáltak többletinformációt beszerezni.

Ha valamelyik német vállalatvezető nem volt hajlandó üzleti titkokat elárulni, úgy finom módszerekkel ugyan, de házi őrizetben tartották, nem engedték családját a közelébe, és addig tartották fogva, míg meg nem tört. A szerencsésebb vállalkozók és tudósok, akik esetleg nem, vagy csak kisebb ellenállást tanúsítottak, némi fizetést is kaptak szolgálataikért, bár családjukat abból az összegből ugyancsak nehezen tudták volna eltartani.

Az intelligencia evakuálásának persze egy idő után már más célja is volt: ahogy a dokumentumokból kiderül, 1946 végén már az is igen fontos szempont lett, hogy a német tudósok ne kerüljenek az oroszok kezére. A kialakuló hidegháborúban a nyugati szövetségesek korán felismerték, hogy az Oroszországba deportált német intelligencia veszélyes lehet a későbbiekben a nyugati hatalmakra.