Mária, Emőke2021. december 08., szerda
Kultúra

Miért nem dőlt össze a Hagia Sophia?

National Geographic Magyarország

Közel másfél ezer éve áll, noha Isztambulnál húzódik az a törésvonal, amely számos földrengést okozott csak a legutóbbi időkben is. Vajon mi lehet a titka?

Az építési munkálatoknak Kr.u. 532-ben, még I. Jusztinian bizánci császár idejében kezdtek neki, aki a hatalmas és mindmáig szimbolikus jelentőséggel bíró keresztény templomot Hagia Sophia-nak, azaz a „szent bölcsesség” templomának keresztelte. A templom a keleti kereszténység központja volt egészen a 15. század közepéig, amikor is 1453-ban a törökök meghódították és mecsetté alakították át. A mecsetből 1935-ben múzeum lett, immáron a kereszténység és az iszlám közös nagy múzeuma.

Törésvonal mentén
Ahogy a történelmi idők viharait túlélte a Hagia Sophia, ahogy a különböző uralkodók kényét és kedvét kiszolgálva fennmaradt, és ahogy átvészelte az újabb és újabb átalakításokat és felújításokat, az már önmagában is csoda. Hát még ha figyelembe vesszük azt is, hogy nemcsak az emberi tényezők, hanem a természeti tényezők sem voltak a legkedvezőbbek a Hagia Sophia fennmaradását illetően!

Az Isztambulhoz igen közel eső észak-anatóliai törésvonal mentén ugyanis nem ritkák a földrengések, Törökországot igen gyakran megrázzák hatalmas erejű földmozgások. Legutóbb 1999-ben, az Isztambultól alig 100 kilométerre fekvő Izmir városában okozott hatalmas pusztítást a lemezek mozgása: a 7, 4-es erősségű földrengés akkor több mint 15 ezer épületet döntött romba és 18 ezer ember életét követelte. A Nature tudományos folyóirat legutóbbi számában megjelent cikk szerint, ha egy hasonló erejű földrengés érné Isztambult vagy környékét, akkor legalább kétszer akkora pusztítást végezne, mint Izmirben, megközelítőleg 40 ezer épület dőlne össze pillanatok alatt.

Akár 7, 4-es erősségű földrengést is kibírna?
Ám a modellezésből az is kiderült: a Hagia Sophia minden valószínűséggel nem lenne köztük. Az épületet immár hosszú évek óta vizsgáló Ahmet Cakmak, az amerikai Princeton Egyetem professzora a vizsgálatok során ugyanis arra a megállapításra jutott, hogy a hatalmas és eklektikus építmény egy 7, 5-es erősségű földrengést még éppen kibírna. A falai ugyan beremegnének, ám az épület flexibilitása miatt a Hagia Sophia nem dőlne össze.

Az antik világ építészeti remekei a Channel műsorán
A sorozat olyan közép- és ókori remekműveket mutat be, melyek megalkotása ma is építészeti bravúrnak számítana. Amikor a földig lerombolt régi Hagia Sophiát I. Justinianus bizánci császár a hatodik században újjáépítette, nemes tettével Istennek és saját személyének szeretett volna örök dicsőséget szerezni – s ha ez utóbbi nem sikerült, ez aligha az építményen múlt… Az aranyozott kupolájú ‘Isteni Bölcsesség temploma’ 1500 év minden politikai és geológiai földrengése ellenére ma is áll, újra és újra elkáprásztatva a különböző korok építészeit. Sőt, értéke a szakemberek szemében egyre nő, lévén a modern technika ma már olyan titkokat is látni enged, melyek eddig észrevétlenül húzódtak meg a számtalanszor lerombolt és újjáépített remekmű rétegei alatt. A film e rétegeket egymás után lefejtve tárja elénk a Hagia Sofia mai arca megszületése történetét.

Mikor? szeptember 13-án, vasárnap 17:00órakor.

Az épületet még 1991-ben látták el olyan rezgésmérő berendezésekkel, amelyek a legkisebb földmozgást is észlelik, és amelyek megmutatják, hogy miként reagál a múzeummá alakított szent hely a földmozgásokra. Ezekből az adatokból aztán Cakmak kis csapata háromdimenziós modelleket készített, amelyek összegzéseképpen megállapította: a Hagia Sophia rugalmassága döbbenetes ahhoz képest, hogy milyen régen is épült.

A 20. század közepéig ugyanis az építészek világszerte meg voltak győződve arról, hogy egy épület annál stabilabb, minél több anyag van benne, minél vaskosabbak a falai. Csakhogy a Hagia Sophia építői minden bizonnyal egészen másként gondolkodtak. A két építő, Miletoszi Isiodorius valamint Tralleszi Anthemius koruk legnagyobbjai közé tartoztak, igaz elsősorban nem az építészet terén. Isiodorius tudós volt, fizikus, míg Anthemius matematikus, így a tervek elsősorban az arányok különlegességében tükrözték a két építtető elképzeléseit. A kupola, amely nem egy hengerformára van feltéve, már önmagában különleges építészeti megoldás. Lenyűgöző technikai megoldás a negyven ablak is, amelyek az épület minden oldaláról biztosítják a különleges és sejtelmes belső fényeket a kupola alatt.

Különleges megoldások és anyagok
A földrengésnek való ellenállás alapvetően éppen a fenti két megoldásnak köszönhető. Annak, hogy a kupola oszlopokon és nem egy hengeren áll, valamint, hogy az ablakok elhelyezése önmagában is gátolja az épület szétesését. Ráadásul Cakmak-ék szerint az épület földrengésbiztosságához nemcsak a jó tervezés járult hozzá, hanem az is, ahogyan és amiből felépítették. A kutató szerint a Hagia Sophia téglái különlegesen könnyűek és porózusak, mivel viszonylag alacsony hőfokon, 750 Celsius fokon égethették ki őket. A könnyű tégla, a könnyű szerkezet a huszadik századi földrengésbiztos épületeknél is igen nagy szerepet játszik: a kísérletek ugyanis bizonyították, hogy a nagy tömegű épületek sokkal inkább átveszik a föld mozgását, mint a könnyűszerkezetűek.

A másik fontos elem az építés során az lehetett, hogy a téglákat összefogó habarcs is különleges anyagból készült: olyan kalcium és szilikon tartalmú habarcsról van szó ugyanis, amely a rengések során keletkező károkat öngyógyító módszerrel összeforrasztja. A repedések mentén ugyanis még 1500 év elteltével is reakcióba lép egymással a kalcium és a szilikon, és megerősíti a repedések mentén a habarcsot. A habarcsnak egyébként még egy fontos szerep jutott: az építés során a megszokottnál jóval vastagabb rétegben kenték a téglák közé, ami szintén az épület rugalmasságát segítette elő.

Cakmak szerint igazából az a kérdés, hogy a Hagia Sophia építtetői tudatában voltak-e ezeknek a technikáknak, avagy csak valami különleges véletlenek folytán építették fel a kereszténység egyik legnagyobb templomát éppen így és éppen ezekből az anyagokból? A kutató szerint az mindenesetre elgondolkodtató, hogy az egyik építő, Anthemius igencsak érdeklődött és több tanulmányt is szentelt a földrengéseknek, így talán az is elképzelhető, hogy az építkezés során ezt a tudást kamatoztatta.

Kapcsolódó cikk:
Csodálatos Hagia Sophia

Hozzászólások

Hatalmas őskori tömegsírt találtak

Hatalmas őskori tömegsírt találtak

A francia szakértők a középső kőkor és az újkőkor idejéből származó maradványokat fedeztek fel.

Robot segítheti Pompeji rekonstrukcióját

Robot segítheti Pompeji rekonstrukcióját

Az ókori város egyes építészeti és művészeti alkotásainak helyreállításához modern technológia készül.

Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

A maradványok a bronz- és a vaskor fordulójára datálhatóak.

Egy régi civilizáció nyomait fedezték fel Peruban

Egy régi civilizáció nyomait fedezték fel Peruban

A Csimu Királyság az inkák hódításáig a térség nagyhatalma volt.

Kínai lelőhelyek árulkodnak a civilizáció hajnaláról

Kínai lelőhelyek árulkodnak a civilizáció hajnaláról

Az ázsiai ország idén ünnepli modern régészetének századik évfordulóját.

National Geographic 2021. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 460 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket