Churchill német hadserege

A második világháború alatt Németországból és Ausztriából hozzávetőlegesen 70 ezer menekült érkezett Nagy-Britanniába. Alapvető szándékuk az volt, hogy segítenek a nácik legyőzésében. 1942-ben a kormány felismerte, hogy az ellenséges vonalak mögött harcoló német ajkú katonák toborzása nagy értéket jelent. Kísérjük figyelemmel három brit-német katona visszaemlékezését!
Eleinte a britek nem akarták a potenciális árulókat alkalmazni, de később MI5-ös ügynököket küldtek az utászezredekhez, hogy kiválasszák a németek elleni harcra elszánt menekültek legjavát. Azokat, akik hajlandók szembenézni a biztos halállal, ha elfogják őket az ellenséges területen. A férfiak egy olyan csoportjáról beszélünk, akikben volt valami különleges.
A Churchill oldalán harcoló németekre kínzás és halál várt, ha elfogják őket, ezért mielőtt külföldre küldték őket, angolos hangzásúra cserélték a nevüket.
– Őszintén szólva, nagyon hamar kezdtük úgy érezni, hogy az új nevünk volt az igazi, és a régit hátrahagytuk. Most már többé nem német menekültként, hanem valóban brit katonáként tekintettünk magunkra – emlékszik vissza egyikük.
A 18 éves Helmuth Rosettenstein (Harry Rossney) azelőtt kapta meg a behívóját a német hadseregbe, hogy egy életmentő váratlan szerencse Nagy Britanniába sodorta őt.
– A mai napig sem tudom az okát, hogy miként kerültem arra a listára, ami alapján 200 kiválasztott mesterembert Angliába küldtek. Ez volt a legjobb úticél akkoriban. Én a 198-as számot kaptam.
Helmuth Angliában a Kentben található Sandwich közelében lévő Kitchener Tábor felépítésében segédkezett. Ez lett az otthona közel ötezer német és osztrák menekültnek, akik Nagy-Britanniába menekültek.
– Másnap bementem a légügyi minisztériumba, ahol a sorozóbizottság tagjai azt mondták: „nem hinném, hogy bevehetünk nem briteket, főképp németeket nem”. ”
1939 vége felé a brit kormány felismerte, hogy hasznát vehetnék a katonai szolgálatra jelentkezett mintegy tízezer német és osztrák férfi és női önkéntesnek. Mindegyikük hűséget esküdött a királynak. Eleinte csak a nem harcoló utászhadtest volt az egyetlen nyitva álló lehetőség számukra. A sapkájukon lévő csákányt és lapátot ábrázoló jelvény megmutatta, hogy hozzájárulásuk nehéz fizikai munkából és nem aktív katonai szolgálatból áll.
Ahogy a Nagy-Britannia elleni náci invázió egyre valószínűbbnek tűnt, sokan attól féltek, hogy Hitler kémei beszivárognak a német menekültek közé. Az utászhadtest tagjai biztonságban voltak, míg más németeket ezrével vettek őrizetbe és internáltak.
Klaus Hugo Adam-et (Ken Adam) Hollywood legnagyobb élő díszlettervezőjének tartják. A háború alatt merész vadászpilótaként a halál nagyon is valós fenyegetést jelentett számára.
– Ösztönösen éreztem, hogy pilótának születtem. Ne kérdezzék, hogy miért. Egy Hawker Typhoonnal repültem. El is felejtettem, hogy milyen hatalmas gép volt. Ez volt a legerőteljesebb vadászgép, amikor csatlakoztam a 609-es repülő-századhoz.
Klaus lett az egyetlen ismert német származású vadászpilóta a brit királyi légierőnél. Élete azonban teljesen másképp indult. Édesapja a híres „S Adam” sport- és divatárubolt tulajdonosa volt Berlin szívében.
– Nagyon boldog, rendkívül boldog voltam. Apám nagyon nemes lelkű ember volt. Rajongott a gyermekeiért és a feleségéért, az édesanyámért. Elkényeztetett minket.
Hitler 1933-as hatalomra kerülése és a zsidó üzletek ezt követő bojkottja azonban gyorsan tönkretette idilli életüket. Az eladások visszaestek, de ő olyan optimista volt, hogy egy új üzletet nyitott a közelben. Ez esztelenség volt. Végül látván, hogy mit tartogat a jövő, Klaus családja elmenekült Németországból és Londonban telepedett le. A gazdag áruháztulajdonos édesapa, aki a berlini elit körökben forgolódott, egyetlen éjszaka alatt bőröndből kesztyűket áruló nincstelen menekültté vált. Sosem heverte ki ezt a megrázkódtatást.
Szegény megpróbált mintás kesztyűkkel üzletelni, ami nagyon felkavaró volt számomra. Emlékszem, hogy egy nap a busz után futottunk, majd fel kellett másznunk az emeletre, és ekkor egy kisebb szívrohamot kapott. 1936-ban, ötvenhat évesen halt meg.
Adam 609-es századának rakétával felszerelt Typhoonjai Észak-Franciaország szerte ellenséges célpontokat semmisítettek meg. A sikernek azonban nagyon nagy személyes ára volt.
– Roppant erős volt a csapatszellem, de ha megnézzük a bejegyzéseimet a naplómban: „Woody-t lelőtték, lángolva zuhant le.” Több, mint egy éven át volt a barátom. Nem engedtem az érzelmeimnek. Azt mondtam, pech, és hogy hála az égnek, nem én voltam az. Mintha megvédtem volna magamat az érzelmeimtől. A legjobb barátom hirtelen felrobbant. De az első reakcióm nem az volt, hogy szegény fiú, hanem, hogy hála istennek, nem én vagyok az. Aztán amikor leszálltunk, előtört a másik reakció. Ó Istenem! Szörnyű volt.
A pilóták ritkán látják közvetlen közelről a légitámadásaik hatását, Kent azonban egyik szabadnapján elhívta a parancsnoka, hogy megvizsgálják a földön okozott pusztítást.
– Szörnyű szag terjengett. Aztán egy óra után végül eljutottunk Falaise térségébe, és láttuk a felpuffadt, férgek rágta SS katonákat. Igen elborzasztó volt. Megkértek, hogy vigyem el az egyik Volkswagen tiszti autót a szakaszhoz. Megpróbáltuk lefertőtleníteni a műanyagot, de sosem tudtunk megszabadulni a halál édes illatától. Rémisztő volt.
A győzelmi mámort hamarosan megrengette annak az eleven bizonyítéka, hogy mit tettek a nácik a német zsidókkal a koncentrációs táborokban. A Bergen-Belseni táborba belépve Ken Adam példa nélküli gonoszsággal szembesült. A pilótára több ezer Luftwaffe hadifoglyot bíztak. Ragaszkodott hozzá, hogy a magas rangú német tisztek személyesen is lássák a belseni borzalmakat.
– Még mindig német egyenruhát viseltek, a kitüntetésekkel együtt. Elmentünk a helyszínre. Hihetetlen élmény volt a németek számára. Egyszerűen nem hittek a szemüknek. Az ezt követő este az egyikük megpróbált öngyilkosságot elkövetni.
Willy Hirschfeld (Willy Field) 1944 őszén a frontvonalban járt, miközben a 8. Huszár páncélos hadtest C százada Hollandián keresztül Németország felé tartott. Németként a britek oldalán harcolt, most azonban német honfitársai megölték a legjobb barátait.
Szörnyű robbanás volt. Amikor kiszálltam, egyenesen a lövegtoronyhoz mentem, ahol szörnyű látvány fogadott. – Közel egy éven át szinte minden napot együtt töltöttek. Brit bajtársai testvérként tekintettek rá. – Egészen addig a pillanatig mindig egy csapat voltunk.
Hogyan került egy harckocsiba, amiben bennégett az összes barátja? Hat évvel korábban Willy gondtalan élete Bonnban romba dőlt, amikor harmincezer embert tartóztattak le és küldtek koncentrációs táborokba. A következő reggelen Willy életre szóló válaszút előtt állt.
– Nem tudtam, hogy mit tegyek. Menjek vissza haza, vagy menjek tovább és végezzem a munkám. A gyárigazgatóm azt mondta: „Willy, el kell bújtatnunk téged”. Nem telt bele egy vagy két perc és megérkezett a Gestapo két embere. Jellegzetes, hatalmas, bőrkabátos alakok voltak. Megkérdezték, hogy zsidó vagyok-e. Azt válaszoltam, hogy igen. Letartóztattak és elhurcoltak.
– Kinyitották a vagonok ajtóit. Az SS fegyveres emberei álltak ott, akik rugdostak és ütlegeltek minket. Ezután ránéztem a bejáratra, és láttam, hogy egy koncentrációs táborban, Dachauban vagyunk. Teljesen meztelenre vetkőztettek és jéghideg vízzel locsoltak le minket. Nyilvántartásba vettek; soha nem fogom elfelejteni a számot, amit kaptam: 28 411.
Miután megmenekült Dachauból, Willy Hirschfeldet ismét bezárták.
– A helyi rendőrség autója állt kint. Azt mondták, hogy azért jöttek, hogy őrizetbe vegyenek.
Ezúttal Ausztrália felé tartott a hírhedt csapatszállító hajó, a Dunera fedélzetén.
– Kilenc hetes utazás volt szörnyű körülmények között. Az őrök egy része elég csúnyán és brutálisan bántalmazta az embereket. A többségnek ellopták a dolgait. Eltűnt a holmijuk. Nekem semmim sem volt.
Willy Field végül visszatért az ausztráliai internálásból, és harckocsivezetőnek osztották be a 8. Huszár páncélos hadtest C századába. A sikeres normandiai partraszállás után Arromanches közelében, Cromwell harckocsija megindult Németország felé…
![]() |
| ![]() |
Kapcsolódó cikkek: