Biológiai fegyverek 2. rész

Tesztek amerikai városokon
A biofegyverekkel számos kísérletet végeztek amerikai városokon. Az első tesztek egyikét 1950 szeptemberében San Franciscóban hajtották végre. A Golden Gate híd közelében a haditengerészet egyik hajója gondosan megtervezett útvonalat járt be. Egy olyan ártalmatlan baktériumfelhőt bocsátott ki magából, amely az anthrax-baktériumok levegőben történő terjedését imitálta.

Három évvel később, az egyre fokozódó hidegháborúban, az amerikai döntéshozók titkos kísérleteiket az ország szívébe helyezték át. Két városban, St. Louisban és Minneapolisban – amelyeket potenciális szovjet célpontnak ítéltek – autókba rejtett permetezőkből, ártalmatlan baktériumok láthatatlan felhőit szórták szét.

1949-ben, egy forró augusztusi napon Detrick-technikusok érkeztek a Pentagonba, titkos küldetéssel. Karbantartó-munkásoknak álcázva egy szimulációs kísérletben ártalmatlan baktériumokat szórtak szét, hogy felmérjék, a nagyobb épületekben dolgozó emberek egy esetleges támadás során mekkora veszélynek vannak kitéve. A kísérletről a Pentagon alkalmazottai közül csupán alig néhányan tudtak. A sikeresen végződött próba bebizonyította a biofegyverekkel végrehajtott szabotázsakciókban rejlő veszélyeket – és lehetőségeket.

Az amerikai polgárok szinte semmit nem tudtak országuk biofegyver-programjáról. Ami azt illeti, washingtoni képviselőik többsége sem. Évről évre a képviselőház költségvetési bizottsága hagyta jóvá a biofegyverekre szánt pénzeket, a védelmi-büdzsé részeként. A részleteket zárt tárgyalásokon csupán néhány kiválasztott kongresszusi képviselő ismerhette meg.

A Fehérköpenyes-kísérletsorozat
1954-ben egy csapat amerikai katona önkéntes részvételével, kísérletsorozat vette kezdetét a Detrick támaszponton. A helyszín egy új fejlesztésű létesítmény volt: a biliárdgolyónak elkeresztelt, ezer köbméter térfogatú gömb a világ legnagyobb aeroszolos kísérleti kamrájának számított. Odabent permetezőkkel vagy robbanó töltetekkel mikrobafelhőket juttattak a levegőbe.

Az emberkísérletek alanyai Hetednapi Adventisták voltak, akik lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadták a fegyveres szolgálatot. Közülük azonban 2200-an, az úgynevezett fehérköpenyesek, vállalták, hogy részt vesznek a kísérletekben, amelyek során olyan baktériumokat kell belélegezniük, amelyekről tudták, hogy megbetegíthetik őket. Az emberkísérleteket a védelmi minisztérium is szentesítette.

A fehérköpenyes kísérletek egy része a Detrickben kifejlesztett vakcinák kipróbálására irányult. A fertőzések gyógyítása azonban korántsem tartozott elsődleges céljaik közé. Az adventistáknak azt mondták, azért van szükség a kísérletekre, hogy a jövőben emberi életeket tudjanak menteni. A valóságban azonban egy olyan biológiai fegyver tökéletesítése volt a cél, melyet éppen, hogy emberéletek kioltására terveztek.

A fehérköpenyesek által belélegzett mikrobák előkészítésében résztvevő Bill Patrick így emlékszik vissza erre: „Bedugták a fejüket egy maszkba, ami egy tartályhoz volt erősítve. Amit belélegeztek, láthatatlan és teljesen szagtalan volt. Nagyon-nagyon nehéz lehetett egy ilyen élményt lelkileg feldolgozni.”

A fehérköpenyes tesztek idején a Detrick tudósai egy sor baktériummal kísérletezgettek. Az amerikai biofegyver-programban elsősorban a nem-halálos fegyverek kutatása került előtérbe. Ezektől az ellenséges fél nem feltétlenül hal meg, de a kór hosszú ideig ledönti a lábáról. Egy beteg katona pedig sokkal jobban hátráltatja a hadsereget, mint egy halott. Egy halott katonával már nem sok tennivaló akad; ott marad a földön, a hadjárat pedig halad tovább. Egy beteg katona ellátása viszont jó néhány embert leköt.

Végül több száz fehérköpenyes önkéntes lélegzett be fertőző mikrobákat, többek között tularémia-baktériumokat és a Rift-völgyi láz vírusait. A megfertőzöttek legkevesebb felénél ki is alakult a betegség, de a végén mindnyájan felépültek belőle.

A kutatók tudták, hogy a laboratóriumi körülmények között zajlott tesztelés és a hadszíntéren való bevetés nem mérhetők egymáshoz, így tehát 1955-ben a Detrick tudósai felkészültek Amerika első olyan emberkísérletére, amelyben a kísérleti alanyokat a terepen tették ki fertőző baktériumoknak. Egy csapat fehérköpenyest Utah államba vezényeltek át.

„Tudtam, hogy készakarva sosem tennének kárt bennünk, hogy oda fognak figyelni a testi épségünkre. Nem szabad elfelejteni, hogy ekkor mi 18–19 éves suhancok voltunk. Az egészet egy nagy kalandként fogtuk fel.” – emlékszik vissza az egyik hajdani fehérköpenyes.

A Channel ajánlata: Biológiai fegyverek Létezik egy fegyver, melyet nem látni, nem hallani, mégis könnyedén meg tud tizedelni egy nagyvárost. Az Egyesült Államok biológiai fegyverarzenálját 1942-ben, Franklin Roosevelt elnöksége idején kezdték el kifejleszteni az ország tudósai egy szupertitkos kutatási program keretében. A sokak által elfogadhatatlannak és szégyenteljesnek tartott lépésre azután szánta el magát az elnök, hogy egyre riasztóbb hírek érkeztek Hitler új csodafegyveréről – amely állítólag katonák és civilek ezreinek életét volt képes kioltani –, és Pearl Harbour Japán általi megtámadásával kétfrontossá vált az Egyesült Államok által viselt háború. A National Geographic soha nem látott filmkockákat bemutó tényfeltáró filmje az új amerikai biológiai tömegpusztító fegyver kikísérletezésének és tesztelésének legfontosabb pillanatait tárja a nézők elé.

A próba helyszínéül a Dugway kísérleti telepet jelölték ki, a sivatag egyik távoli szegletében. Egy júliusi estén a tudósok felkészültek rá, hogy az úgynevezett Q-láz, egy elesettséggel járó fertőzés baktériumait engedjék szabadjára a levegőben. A fehérköpenyeseket szélirányban, nem messze helyezték el. A 800 méter hosszan telepített emelvényeken 30 férfi, 300 tengerimalac és 75 majom várakozott.

„A majmok arca egészen elkékült. Nagyon hideg volt. Egyenesen az arcunkba fújt a szél. Fogtam a takarómat, és ráterítettem a majmokra. Tudtuk, ha felharsannak a szirénák, az lesz a jel, hogy keljünk fel, üljünk le a székekre arccal a szél felé, és lélegezzünk normálisan.” – meséli az egyik résztvevő.

A fertőző felhő négy perc alatt érte el őket. A kísérlet végeztével az emberek, majmok és tengerimalacok, csak ültek ott a sivatag néma csendjében. 45 perccel később, összeszedték a fehérköpenyeseket. Fertőzött ruháikat elégették, őket pedig repülőgépre ültették, és még aznap éjjel visszavitték Marylandbe. Miután megérkeztek a Detrick támaszpontra, igyekezték elverni az időt, miközben a kutatók azt lesték, vajon jelentkeznek-e rajtuk a Q-láz tünetei.

„Mindenfélét lehetett ott csinálni. Ettünk, játszottunk, pingpongoztunk, biliárdoztunk.”

Körülbelül két hét elteltével a kísérlet résztvevőin kezdtek kiütközni a betegség tünetei.

„A legrondább influenzára ébredtem, amit valaha is átéltem. A szemem elképesztően érzékeny volt a fényre. Csak egy elsötétített szobát akartam. Minden porcikám fájt. Hihetetlenül, nagyon-nagyon rosszul voltam.”

A betegeket antibiotikumokkal kezelték. Bár egyikük hónapokig tartó kórházi ápolásra szorult, a fehérköpenyesek végül mind felépültek. A Hetednapi Adventisták közreműködésével a kutatók bebizonyították, hogy a szélben terjesztett mikrobákkal harctéri körülmények között lehetséges egy kisebb embercsoport megfertőzése.

Majmokkal az óceánon

A következő kísérletben majmok segítségével igyekeztek kideríteni, hogy biofegyverekkel el lehet-e érni egy hidrogénbomba hatásfokát. A tesztek 1965 elején vették kezdetüket, ahogy az uszályok elfoglalták kijelölt helyüket a Csendes-óceánon, a Johnston-atollnak nevezett korallzátony közelében.

Az uszályok tele voltak majmokkal. A fedélzetre és a raktérbe egyaránt jutott belőlük. Néhány ember volt velük, szkafanderben. Egy alacsonyan szálló katonai repülőgép 50 kilométer hosszú felhőt bocsátott ki maga után, egy kezeletlenül akár életveszélyes betegség, a tularémia, más néven nyúlpestis kórokozóival telítve. Szétterjedve a hatalmas óceán felületén, a mikrobák majdnem 100 kilométeres területen maradtak fertőzőképesek.

A hajókat visszavontatták a szigetre. A következő napokban pedig a majmok sorra megbetegedtek. Végül az összes majom körülbelül fele lett beteg; ezeknek a többsége el is pusztult.

Ezek a nagyszabású harctéri kísérletek a kétség leghalványabb árnyéka nélkül bebizonyították a biológiai hadviselés kivitelezhetőségét. Egyetlen repülőgéppel elméletileg egy egész várost ki lehet iktatni.

A programot lefújják
Az ellentmondásos helyzetet tovább fokozta egy 1969 februárjában kipattant hír, a hadsereg Dugway kísérleti telepén bekövetkezett balesetről. Egy rossz irányba terjedő ideggáz-felhő állítólag hatezer birka pusztulását okozta egy közeli magánbirtokon. A kritikusok számára az incidens azt a véleményt erősítette, hogy a nem-hagyományos fegyverek egyik típusát sem lehet megfelelő ellenőrzés alatt tartani. A biológiai hadviselés kutatását a közvélemény nagyon negatívan fogadta.

Washingtonban Richard Nixon elnök is érezte az egyre fokozódó politikai nyomást. Nemzetbiztonsági tanácsadója, Henry Kissinger 1969 májusában elrendelte az amerikai kémiai és biológiai fegyverekkel kapcsolatos irányelvek teljes felülvizsgálatát.

A biofegyverek az atomarzenál mellett felesleges pluszt jelentenek, ugyanakkor a szegényebb országok számára túl könnyen előállíthatóak. 1969. november 25-én Nixon az egész világot meglepte: „A biológiai ágensekkel történő hadviselés, vagyis röviden a biofegyverkezés óriási, kiszámíthatatlan, és potenciálisan ellenőrizhetetlen következményekkel jár. Akár világméretű járványt is okozhat, és negatívan befolyásolhatja az utánunk következő generációk egészségi állapotát. Ezért úgy határoztam, hogy az Amerikai Egyesült Államok a jövőben lemond a végzetes, halált vagy egészségkárosodást okozó biológiai fegyverek bármely formájának alkalmazásáról.”

A cikk első részét itt olvashatja.

Kapcsolódó cikkek: