Mária, Emőke2021. december 08., szerda
Kultúra

60 éves a Főnök

National Geographic Magyarország

1949. szeptember 23-án látta meg a napvilágot Bruce Frederick Joseph Springsteen énekes, gitáros, dalszerző, szövegíró, az amerikai rockzene egyik legkiemelkedőbb képviselője.

A New Jersey-i születésű, apai ágon ír, anyai ágon olasz gyökerekkel rendelkező Springsteen gyerekkorától fogva zenésznek készült. 9 éves korában lenyűgözte Elvis Presley, akit egy TV-showban látott. A „Rock and Roll Király” hatására szüleitől gitárt kért – és kapott – s attól fogva szinte minden szabad idejét gyakorlással és zenélgetéssel töltötte. 16 éves korában lépett be első zenekarába (Castiles), amely három évig működött, s bár az érettségit követően beiratkozott az Ocean County College-ba, a főiskolát alig egy év elteltével otthagyta, hogy mindent egy lapra – a zenélésre – tegyen fel.

A sorkatonai szolgálatot – s így Vietnamot – alkalmatlanság miatt megúszó Springsteen a húszas évei elején számos zenekart alapított (Earth, Child–Steel Mill, Jam, Dr. Zoom and the Sonic Boom, Bruce Springsteen Band), turné keretében beutazta az Államokat, s egyre inkább ismertté vált New Jersey könnyűzenei életében, amelynek központja az óceán-parti üdülőváros, Asbury Park volt. Mivel zenekarai nem hozták meg az áhított átütő sikert, Springsteen egy ideig New York kávézóiban adott szólókoncerteket. Ekkor figyelt föl rá első menedzsere, Mike Appel, aki bejuttatta a könnyűzenei téren a legnagyobbnak számító Columbia lemeztársasághoz, a híres John Hammondhoz, aki olyan zenei nagyságokat indított el pályájukon, mint Billie Holiday, Count Basie vagy Bob Dylan. Hammondot lenyűgözte Springsteen egyszálgitáros előadása, megérezte benne a kivételes tehetségű dalszerzőt, s így a Columbia a lemezszerződés mellett döntött.

Springsteen első két lemeze (Greatings from Asbury Park N. J. illetve a The Wild, the Innocent & the E Street Shuffle – mindkettő 1973-ban jelent meg), amelyet már később szintén legendássá váló zenekarával, az E Street Band tagjaival rögzített, még nem hozták meg az átütő sikert. Az eklektikus, folkos, soul-os és jazz-es elemeket is felvonultató zene ekkor még nem nyerte el azt az egyedi arcát, ami később Bruce védjegyévé vált. Burjánzó és szürreális dalszövegei miatt pedig sok kritikus Dylan-epigonnak titulálta. Ugyanakkor több dal mára klasszikussá vált, és a második lemez turnéja alatt hangzott el a híressé vált mondat: „Láttam a rock’n’roll jövőjét, úgy hívják: Bruce Springsteen”.

A mondatot a zenekritikus Jon Landau, Springsteen későbbi menedzsere mondta, miután megtekintette az E Street Band egyik massachusettsi koncertjét. Harmadik albumával, már részben Landau „keze alatt” Springsteen bebizonyította, hogy igenis van egyedi arca és stílusa. Pedig az 1975-ben megjelent Born to Run igencsak „az esélyesség nyomasztó terhe alatt” született lemez volt. Amolyan mindentvagysemmit-album, egy utolsó nagy lehetőség az áttörésre. Springsteen tisztába volt vele, hogy ha a lemez nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, aligha álmodozhat tovább komoly karrierről a CBS-nél. A tét végül remekművet szült, a fáradtságos stúdiózás és hosszúra nyúlt vajúdás a ’70-es évek egyik kulcslemezét eredményezte, ahol Bruce végre megtalálta különös, sajátos hangját. Nagyívű eposzok barátságról, szerelemről, testvériségről, de mind a hétköznapok konkrét helyszínein, a neonreklámok fényében, a külvárosok alagútjaiban, a ködös tengerparti beugrókban egy szenvedélyes, rekedtes hang tolmácsolásában. És mindeközben összeállt a kép zenekarilag is.
A több tagcserén átesett, sallangoktól letisztult E Street Band kitűnő hátteret festett Springsteen dalainak hangulatához.

 Fotó: Tihanyi Barbara

Fotó: Tihanyi Barbara

A nagyvárosi-romantikusba hajló Born to Run után következő 1978-as, meglehetősen sötét tónusú Darkness of the Edge of Town, illetve az 1980-ban megjelent már nagyon érett The River méltó párjai a ’75-ös klasszikusnak, kiemelkedő, veretes rockalbumok, és tovább lendítik Springsteen pályafutását. Továbbá ezekben az években alapozta meg koncert-hírnevét is maratoni előadásaival, ahol sokszor a végkimerülésig hajszolta magát az egyre tágasabb színpadokon. Klubzenészből igazi, csarnoknyi embertömeget mozgatni bíró showmanné érett.

Az 1982-ben a teljesen egymaga fölvett, házi demófelvételekből összerakott Nebraska volt az első nagyobb kacsintás az amerikai folkzene felé. Már maga a gesztus is megsüvegelendő, hogy Bruce meg merte húzni, hogy „hangos” zenészként kiad egy ilyen minden ízében puritán és lecsupaszított albumot. Az a bizonyos „másik Amerika”, amely sokszor nyomulós rockdalai felszínét megkapargatva is előbukott, itt az egyszálgitár és a fájdalmas szájharmonika kíséretében a maga konkrét valóságában ütött. A Nebraska nem véltlen lett később alterhősök hivatkozási pontja is. És Bruce is erre hivatkozott, amikor köszönte szépen, de visszautasította Ronald Reagan elvbarátságát, aki őrá hivatkozott egy korteskörútján.

S hogy a kétes helyiértékű elnök hogy került a képbe? Nos, a Nebraska után Springsteen egy újabb maratoni stúdió-szessön esszenciájaként 1984-ben kijött a – már címében is emblematikus – Born in The U.S.A.-jel, amely kereskedelmi szempontból (is) minden idők legsikeresebb Springsteen lemeze lett. És persze az egyik legellentmondásosabb is. A lórúgás szerű rockhimnuszok mögött továbbra is ott volt az érzékeny, a sötét tónusokat is felmutató szövegíró, de a sármos Springsteen-mosoly, az azonnali mozgáskényszert kiváltó pörgős témák és a korszerű, szintetizátorral is megdobott hangszerelés ellentmondást nem tűrő módon röpítette a népszerűség csúcsára az addig inkább amerikai kultsztárnak számító Bruce-t. A lemez, amely többek között az énekes első Grammy-díját is meghozta, 7 héten át vezette a Billboard slágerlistát, s aztán további másfél éven keresztül (85 hétig) a legjobb 10 között maradt. A BitUSA turnéjának egyes állomásain órák alatt keltek el a jegyek, s a teltházas koncertek világszerte óriási sikert arattak. A világ elsőszámú könnyűzenei szaklapjának tartott Rolling Stone Magazin zsinórban egymás után háromszor is (1985–1987) Bruce Springsteent választotta meg az év zenészének. Nem volt mese, ez már szupersztárság volt, annak minden napos és árnyékos oldalával együtt. És itt utalhatnánk vissza a már említett politikai felhangokra is.

 Fotó: Boda András

Fotó: Boda András

A Born in The U.S.A. után következő stúdióalbum némileg meglepetést keltett. Bár az 1987-es Tunnel of Love a kiadás napján dupla platinalemez lett, teljesen különbözik az előző nagylemeztől. Ez a hangzásában visszafogott, melankolikus hangulatú album elsősorban a szerelemről, az emberi kapcsolatokról és a magányról szól. A lemezbemutató koncertkörút után Springsteen – a minden nagyobb művész pályafutása során jelentkező – mély alkotói – és magánéleti – válságba került. Talán a már említett gigasztárság ára volt ez. 1989-ben, miután óriási sikerrel zárták az Amnesty International az előző év őszén véget ért, több előadó nevével fémjelzett Human Rights Now! turnét, telefonon közölte zenekara tagjaival, hogy a jövőben más zenészekkel kíván együtt dolgozni. Elvált modell feleségétől és elvette kedvesét – egyben vokalistáját – Patti Scialfát, aki hamarosan gyermekkel is megajándékozta. Elköltözött New Jersey-ből a nagyobb anonimitást ígérő Los Angelesbe. A válságból való kilábalás illetve az útkeresés eredményeit az 1992-ben egyszerre megjelent Human Touch illetve Lucky Town albumok dolgozzák föl.

1994-ben Springsteen megnyerte az Oscar-díjat Jonathan Demme Philadelphia című filmjének betétdaláért. Ez visszatérés is volt egyben a ’90-es évek eleji, viszonylagos kritikusabb felhangok után, jelzés, hogy a „szakma” és Amerika továbbra is számon tartja. A korábbi zenésztársak is kiálltak mellette, boldogan hoztak tető alá néhány új dalt Bruce első Greatest Hits albuma kapcsán az évtized közepén.

Aztán mégsem egy rock-album következett. Az 1995-ös The Ghost of Tom Joad újabb, ezúttal még határozottabb kirándulást jelentett az amerikai folkzenébe, s a lemezt egy világ körüli akusztikus turné is követte. Springsteen egyik legnagyobb erősségét domborította ki újra: a határozott véleménnyel bíró nemzedéki bárd hangját, akinek szava van és régi dalait már klasszikusként hangszerelheti át szóló előadásra, ahogy épp kedve hozza. Valahol ez a lélek mélyéről jövő, érces és balladisztikus hang az, ami őt mindig is megkülönböztette a nagyterpeszes egyenrockerek népes csapatától.

2002 a nagy visszatérés éve: Bruce Springsteen, aki 1999-ben újra egyesítette legendás zenekarát, az E Street Band-et, mindezt egy korántsem csupán nosztalgikus hangulatú Reunion turnéval megfejelve, egy évtized után újra rockalbumot adott ki. A The Rising, amelyet a 2001. szeptember 11-i események ihlettek, a megbékélés hangján szól az emberhez, világszerte hatalmas sikert aratott. Ezt követte a 2005-ös album, a Devils and Dust, amelyet ismét szóló turné követett, folytatva a zenekar/szólólemez vetésforgó hagyományát. És Springsteen ismét meglepetést okozott a rajongóknak: zongorán, orgonán, harmóniumon, ukulelén, bendzsón, torzított szájharmonikán is megcsillant – mintegy jelezvén, még mindig élvezi a kihívásokat és a spontán kifutott koncert-gyöngyszemeket.

A 2006-ban megjelent We Shall Overcome – The Seeger Session az első Springsteen album, amelyen nem saját dalait játssza. A számok folkdalok illetve hasonló stílusú, a ’20-as ’30-as években íródott műdalok feldolgozásai, külön erre az anyagra verbuvált, nem kis létszámú együttessel. A nagyszerű feldolgozásokat tartalmazó, vérbő és életvidám lemez illetve annak turnéja különösen Európában számított nagy sikernek. A The Rising után az ismét az E Street Band-del közös munka gyümölcsei, a 2007-es Magic illetve a 2009-es Working on a Dream mind a közönség, mind a kritikusok körében sikeres munkának számít.

 Fotó: Szigeti Borbála

Fotó: Szigeti Borbála

Elmondható: Bruce Springsteen Amerikában nemzedéki tényező, sokszor éles társadalomkritikát is megpendítő dalai ma is relevánsak, vagyona és rendezettnek tűnő családi élete (hatalmas farm, jó társ, három szép gyermek) ellenére is sikerült megőriznie rebellis lelkületét. Karakán kiállása politikai nézetei mellett előbb John Kerry, majd Barack Obama kampányában is fontos figurává tették. Idén pedig szinte mindent leszüretelt: fellépés a SuperBowl-on, Obama beiktatás, A legnevesebb fesztiválokra való meghívás – Glastonbury, Pinkpop, Bonaroo – és teltházas stadionkoncertek világszerte. Élő fellépései életerőtől duzzadó, a közönséggel folyamatos közösséget kereső performanszok, 60 évesen is simán végigugrál izzad, énekel és vezényel három órát a színpadon.

A ráadás egy eufórikus pillanatában rendszerint lezajlik a szándékos iróniával túlhajszolt kis szerepjáték: mint kimerevített fotó, állnak „bele” a dalba „Little” Steven Van Zandt gitárossal – harcostárssal, ezeréves cimborával mondjuk úgy 70 ezer mámoros szempár kereszttüzében, s mielőtt belevágnának egy újabb vég nélküli rájátszásba, elhangzik a kérdés és a válasz:
Steve, what time is it?
It’s BOSS time!

Mester Csaba – Csuták Máté

Hozzászólások

Hatalmas őskori tömegsírt találtak

Hatalmas őskori tömegsírt találtak

A francia szakértők a középső kőkor és az újkőkor idejéből származó maradványokat fedeztek fel.

Robot segítheti Pompeji rekonstrukcióját

Robot segítheti Pompeji rekonstrukcióját

Az ókori város egyes építészeti és művészeti alkotásainak helyreállításához modern technológia készül.

Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

A maradványok a bronz- és a vaskor fordulójára datálhatóak.

Egy régi civilizáció nyomait fedezték fel Peruban

Egy régi civilizáció nyomait fedezték fel Peruban

A Csimu Királyság az inkák hódításáig a térség nagyhatalma volt.

Kínai lelőhelyek árulkodnak a civilizáció hajnaláról

Kínai lelőhelyek árulkodnak a civilizáció hajnaláról

Az ázsiai ország idén ünnepli modern régészetének századik évfordulóját.

National Geographic 2021. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 460 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket