Taksony, Ilma, Filoména2023. november 29., szerda
Kultúra

Pécs: páratlan érték a székesegyház tövében

National Geographic Magyarország

ROP-pályázat segítségével szeretnék bemutathatóvá tenni Pécsett a székesegyház melletti középkori egyetemet. A belső tereket már csaknem teljesen helyreállították, azonban elfogyott a pénz.

Pécs egyik kulturális szenzációja lehetne a székesegyház melletti bemutatótér, ahol az egykori püspöki palota és benne a középkori egyetem falait tekinthetnék meg az érdeklődők. A tereket korábban nagyobb részben helyreállították, azonban az évtized elején elfogyott a pénz, és így a beruházás is leállt.

Tavaly ugyan Pécs akkori önkormányzata ígéretet tett, hogy a Kulturális Főváros beruházás maradványkeretéből 200 millió forintot elkülönítenek a befejezésre, azonban a pénz nem érkezett meg az európai viszonylatban is jelentős műemlék sorsát kezelő Középkori Egyetem Alapítványhoz, így nem folytatódhatott a munka.

„A Regionális Operatív Program keretében fogunk pályázni, és ha nyerünk, jövő évben be lehet fejezni a bemutatótér és a terület végső kialakítását” – nyilatkozta Kunszt Márta, a baranyai megyeszékhely alpolgármestere, aki hozzátette, hogy azzal együtt igyekeznek megoldást találni, hogy a terület és a rajta álló épületmaradványok nem önkormányzati, hanem állami tulajdonban vannak. A városnak azonban érdeke, hogy a világörökségi helyszínt tovább fejlessze, így az elkövetkező hónapokban remélt 300 milliós forintos beruházás révén a püspöki palota és a középkori egyetem az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként nyílhatna meg.

„A püspöki palotát még a 11. század végén kezdték el építeni az akkor épülő román stílusú székesegyház mellett” – mondta el Buzás Gergely régész. Az egyházi vezető székhelyét többször is átépítették, a legjelentősebb bővítésekre Miklós és utódja, Vilmos püspök irányításával került sor a 14. század második felében. Miklós püspök építtette az Aranyos Mária kápolnát, amelyet a ’80-as években tártak fel az épületkomplexum nyugati részén. Ebben előkerült a két püspök sírja is és a romterület fölé ideiglenes védőtető került – ennek bemutatása még komoly munkát igényel.

A 14. század közepe az egyetemalapítások időszaka volt Közép-Európában. Prágában 1348-ban, Krakkóban 1364-ben, Bécsben 1365-ben létesítettek egyetemet.

A pécsi intézményt 1367-ben alapította Vilmos püspök. A korszak legtöbb egyeteme királyi székhelyen nyitotta meg a kapuit, a pécsi azonban kivétel volt: a szervezést az ugyancsak eltökélt püspöknek köszönhetjük, s ő volt az, aki vállalta az intézmény fenntartását is. Az előkészületek és Nagy Lajos király jóváhagyása után V. Orbán pápa 1367. szeptember 1-jén írta alá Viterbóban az alapítólevelet.

A pécsi egyetemnek egész biztosan két kara működött: a facultas artium, ahol a továbblépéshez szükséges alapismereteket oktatták, és a jogi kar, ahol a római és kánonjogi ismeretekre lehetett szert tenni. Az egyetem legismertebb professzora Galvano di Bologna, aki 1374-ig tanított az intézményben.

„Lajos balkáni törekvéseit lett volna hivatott szolgálni az intézmény, hiszen az itt képzett egyházi emberek segítettek volna a római kereszténységet terjeszteni a keleti rítusú, sőt helyenként bogumil eretnek délvidéken” – mondta Buzás Gergely. Lajos balkáni politikája azonban csődöt mondott, a nagy hadjáratokra nem került sor, így az intézmény finanszírozása rövidesen apadni kezdett. Vannak ugyan források, amelyek szerint még Zsigmond uralkodása idején is egyetemi rangja volt, ezek azonban nem túl megbízhatóak.

A riport folytatása, képgaléria a püspöki palotáról, a középkori egyetemről, az Aranyos Mária kápolna maradványairól és Vilmos püspök sírhelyéről a Műemlékem.hu-n.

Így lett trombitaművészből idegenvezető

Így lett trombitaművészből idegenvezető

Trombitaművészből lett Portugáliában idegenvezető, a Coimbrai Egyetemen nyelvtanár, gasztro rovat szerkesztő, esküvőszervező, akinek legnagyobb vágya, hogy évekkel később egy hátizsákkal utazza majd be Ázsiát.

Középkori kincset találtak Lengyelországban

Középkori kincset találtak Lengyelországban

A szakértők ritka, sziléziai lemezpénzekre bukkantak egy textilzsákban.

Elveszett kolostorra bukkantak Skóciában

Elveszett kolostorra bukkantak Skóciában

A deeri apátság kulcsfontosságú volt a skót írásosság történetében.

Ősi lelet írja át a társadalmi szerepekről kialakított képet

Ősi lelet írja át a társadalmi szerepekről kialakított képet

Úgy tűnik, a bronz- és vaskor fordulóján a nemi szerepek sokkal képlékenyebbek voltak, mint gondolnánk.

Érmékkel teli edényt találtak Mohendzsodárónál

Érmékkel teli edényt találtak Mohendzsodárónál

Az ősi lelőhely, Mohendzsodáro az Indus-völgyi civilizáció egyik legfontosabb városa volt.

National Geographic 2023. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket