A bibliai József arcképe ókori egyiptomi pénzérméken
A bibliai József pátriárka képmásával és nevével ellátott ókori pénzérméket fedeztek föl Kairóban, az Egyiptomi Múzeum raktárában.
A zsidók Egyiptomba való megtelepedésének története az ószövetségi József históriájához köthető. József, Jákob és Ráhel fia apjának legkedvesebb gyermeke volt, ezért testvérei féltékenységükben egy kútba hajították, majd eladták rabszolgának. József Egyiptomba került, rabszolgaként dolgozott, majd bebörtönözték. Azzal, hogy megfejtette a fáraó álmát, fölkeltette az uralkodó figyelmét, aki kiszabadította és maga mellé emelte. József látnoki képessége megmentette az országot az éhínségtől, s József immáron főhivatalnokként élt a fáraó országában. Mikor testvérei gabona reményében Kánaánból Egyiptomba mentek, József megbocsátott nekik, apját is és testvéreit is meginvitálta Gósenbe, ahol az egész háznép letelepedett, s idővel a zsidók megsokasodtak. A Biblia szerint tőlük származik Izrael 12 törzse.
A történészek egy része által vallott álláspont ezzel ellentétben azonban az, hogy az ókori Egyiptomban csupán cserekereskedelem folyt. Az egyiptomi régészek most azonban olyan ókori pénzérméket fedeztek fel, amelyeken a Bibliából ismert József neve és képmása szerepel.
„Ez az első tudományos bizonyíték, amely megcáfolja ezt a nézetet. A régészek ugyanis az eddig előkerülő óegyiptomi pénzérméket amulettnek vagy valamilyen dísztárgynak vélték, most azonban bebizonyosodott, hogy ezek fizetőeszközök voltak” – írta a Jerusalem Post az egyiptomi Al Ahram lapra hivatkozva.
A most megvizsgált pénzérmék némelyikén fel van tüntetve előállításuk dátuma, valamint az értékük is, továbbá az éppen uralkodó fáraó képmása is látható rajtuk. Akadt olyan fizetőeszköz is, amelyen József arcmása és neve szerepel. A pénzérmék kormeghatározása szintén alátámasztja, hogy abban az időszakban verték őket, amikor a feltételezések szerint József élhetett.
Mint a leleteket megvizsgáló régészek rámutattak, több tényező is arra utal, hogy ezek valóban fizetőeszközök voltak. Ismertetésük szerint számtalan ilyen érme került elő különböző egyiptomi helyszíneken, alakjuk ovális vagy kerek, s egyik oldalukon felirat, a másikon arcmás szerepel, pontosan úgy, ahogy a napjainkban forgalomban lévő pénzek esetében szokás.