Római istenek szobrait rejti a Kék-barlang mélye

A barlang mélyén 1964-ben már fölfedeztek három antik műalkotást. A szobrok talapzatainak megkeresésére irányuló búvárexpedíció azonban nem három, hanem hét talapzatra lelt.
A Kr.u. I. században Capri szigetének híres kék barlangja (Grotta Azzura) Tiberius császár (Kr.e. 42 – Kr.u. 37) „úszómedencéje” volt. A barlang falai mellett sorakozó szobrok pedig vélhetően istenábrázolások voltak.
„Az előzetes víz alatti vizsgálat során több szobortalapzatot is találtunk, ez azt jelentheti, hogy a műalkotások valahol a közelben lehetnek” – nyilatkozta Rosalba Giugni, a Marevivo környezetvédelmi program elnöke.
A Marevivo-vizsgálat során, amely a három szobor talapzatát kívánta felkutatni, a búvárok 150 méteres mélységben összesen hét alapzatot találtak. Ez azt jelenti, hogy legkevesebb négy további szobor nyugszik még a tengerfenéken.
A Discovery Channel beszámolója szerint a Marevivo-projekt a Kék-barlang eredeti szépségében való helyreállítását célozza. A tervek szerint az ókori szobrok pontos másolatát helyeznék azokra a helyekre, ahol két évezrede álltak.
Tíz éven keresztül Capri volt a Római Birodalom szíve: Kr.u. 27 és 37 között, uralkodásának utolsó évtizedében ugyanis állandó jelleggel itt tartózkodott Tiberius, aki nagyon kedvelte a gyönyörű sziget kellemes éghajlatát, de a merénylőktől rettegő császárt vonzotta a hely magánya is.
A császár tizenkét villája közül válogathatott a szigeten, mind közül a Villa Jovis (Jupiter-villa) volt a legpompázatosabb, amelyet 300 méterre a tenger fölött építettek, s ahonnan rá lehetett látni a Vezúvra. A Villa Jovisból vetették a mélységbe azokat, akik magukra vonták a császár haragját. A 7000 négyzetméteres villáról említést tesz Tacitus római történetíró, Suetonius életrajzíró szerint pedig vad orgiáit is ebben a házban rendezte Tiberius.
A Grotta Azzura „fürdőmedenceként” szolgált a császár számára, aki meztelen fiúk és lányok társaságában szeretett fürdőzni a barlang vizében. A kutatók szerint a barlang igen pompázatos lehetett: 1964-ben fedeztek fel a régészek három antik szobrot, amelyek a tengerfenéken hevertek Az egyik Neptunust, a rómaiak tengeri istenét, míg a másik kettő a görög Tritónt, a tenger trombitását ábrázolta. A félig ember, félig hal alakú Tritón Poszeidón görög tengeristen és Amphitrité, a tenger királynőjének fia volt. Tritón szülei víz alatti palotájában élt, s szigonnyal és kagylótrombitával a kezében járta a tengert. A kagylótrombita hangjára, ha erősen belefújt, heves viharok söpörtek végig a tengeren, de tompa zúgásától a legpusztítóbb vihar is elcsitult, ha gazdája úgy akarta.
Az előzetes kutatások alapján legalább hét szobor volt elhelyezve a barlangban. Ebből négy még a tenger fenekén rejtőzik.
A megtalált szobrok alátámasztották az idősebb Plinius (Kr.u. 23–79) római író, polihisztor állításait, aki szerint a tengeri barlangot kagylótrombitán játszó Tritón-szobrok „népesítették be”. Feltehetően a Neptunus vezette Tritón-sereg a barlang sziklafalai mentén sorakozott fel, s a szobrok térdig vízben álltak.
Kapcsolódó cikk:
Lezárták Capri Kék Barlangját