Indián nyelvek térképe

Siposs András eredeti szakmáját tekintve matematika-fizika szakos tanár, zenész, indián nyelvekkel foglalkozó sokoldalú polihisztor, aki családja mellett még saját vállalkozását is sikeresen igazgatja. Számtalan matematikai és fizikai témájú tankönyv szerzője, de ezek mellett ő írta A Világ Nyelvei lexikon indián nyelvekről szóló 72 szócikkét, továbbá azt a könyvet, amely az indián nyelvnevek magyar helyesírását és a nyelvrokonsági viszonyait ismerteti. Egyik legfontosabb munkája az Észak-, Közép- és Dél-Amerika indián nyelveinek térképe, amelyen az ott élő indián csoportok valószínűsíthető földrajzi elhelyezkedését tükrözi az európaiakkal történt első találkozás idején, a nyelvrokonsági kapcsolatok jelölésével.

Siposs Andrást a páratlan térkép készítéséről, tudásról és a további lehetőségekről kérdeztük.

– Hogyan lesz egy matematikatanárból indián nyelvekkel foglalkozó térképkészítő?

– Az indiánokhoz – kultúrájukhoz, történelmükhöz – való vonzódás – talán, mint minden kissrácnak – nekem is Cooperrel és Mayjal kezdődött, de akár a Gojko Mitiæ-filmeket is idesorolhatjuk. Aztán az idő előre haladtával az érdeklődés átváltott a „hogy is volt ez igazából?” kérdések felderítésére. Elkezdtem szakirodalmat keresni, olvasni, gyűjteni mindenféle hozzájuk kötődő témában: történelem, néprajz, kultúra, életmód, nyelvek, tárgyi emlékek. Előbb csak magyarul, majd angolul is, boltokban, könyvtárakban. Az érettségi táján a továbbtanulás egyik lehetséges iránya is a néprajz-szak volt, de a felvételi keretszám szűkössége miatt a több embert befogadó matek-fizika tanárszakra esett választásom. (Mellékszál: és háromszor felvételiztem a Színművészetire is…) A Fejlesztőmérnökként a Tungsramnál eltöltött 5 év után – közben műszaki fizikából ledoktoráltam – visszatértem a tanári pályához. 19 évet tanítottam a Táncsics Gimnáziumban, most negyedik éve pedig az Apáczaiban. Közben különböző kiadók felkérésére kb. egy tucat matematika és fizika tankönyvet, példatárat írtam. Mindezek mellett lassan 40 éve zenélek is (az időtartam, a számos lemez és a színvonal miatt talán mondhatom: nemcsak hobby-szinten). Mindezekkel párhuzamosan állandóan jelen volt az indián-érdeklődés is, olyannyira, hogy ebből is publikáltam ismeretterjesztő cikkeket, előadásokat tartottam; amik magukkal hoztak újabb kihívásként, magasabb lépcsőfokként felkéréseket szaklexikonokban való közreműködésre.

– Honnan jött a térképkészítés gondolata? Honnan jött ez az elhivatottság?

– Kissrác korom óra érdekel a földrajz és a nyelvészet. Még a Cooper- és May-könyvek olvasása közben piszkálni kezdett, hogy hányféle indián törzs, nép, nyelv bukkan fel a lapokon, és ezek hol is laktak – és a cselekmény követése közben elkezdtem rajzolgatni, merre járnak a főhősök és milyen törzsek lépnek színre vagy említődnek meg. E korai térképek és táblázatok a mai napig megvannak. Aztán a nyelvi lexikonhoz természetesen kellettek térképmellékletek, ezeket is magam rajzoltam meg, de ezek csak egy-egy részterületet mutattak és elég egyszerű technikai kivitelben kerültek a kötetbe. Hajtani kezdett egy belső vágy, hogy méltó, egyben áttekinthető, színes és nagyméretű térképet rajzoljak, amely feltünteti az indián nyelvek rokonsági viszonyait és egykori (a „fehérekkel” való találkozásuk idején volt) lakhelyüket. (Mára ugyanis számos nyelv kihalt, lélekszáma összezsugorodott, beszélői elvándoroltak, szétszóródtak vagy épp szervezett kitelepítés áldozatai lettek – bizony, ott is volt ilyesmi, nemcsak mifelénk. Ezért a mai nyelvterület sok okból nem azonos az egykorival.) Az elhivatottságot pedig nehéz megmagyarázni, tetten érni – rendkívül mélyen érdekel minden, ami az indiánokkal kapcsolatos, amióta csak először rájuk eszméltem.

– Ismereteit honnan illetve milyen nyelven szerzi, tekintve, hogy sokszor már kihalt nyelvekre is utal a térkép? Csupán az angol nyelv elegendő volt ahhoz, hogy e nyelvekről komoly szakmai véleményt formáljon? Beszéli Ön esetleg valamelyik indián nyelvet?

– Rögzítsük, én „szobatudós” vagyok e tárgyban, soha nem jártam Amerikában. Ismereteimet elsősorban szakirodalomból szerzem. Gyermekkorban magyarul, később angolul olvastam minden hozzáférhetőt, meg néztem filmeket, kiállításokat. A már említett nyelvi lexikon munkálatai során aztán spanyolul, németül, oroszul, olaszul is tájékozódtam (ezeken a nyelveken szerencsére többé-kevésbé kommunikációképes vagyok), és mivel a szaknyelv azért viszonylag szűk szókinccsel dolgozik, más nyelvű forrásokból is lehetett információkat kimazsolázni. Olyan könyvtárakba jutottam be, olyan művekhez jutottam hozzá ennek során, amelyekről nem is álmodhattam, nem is tudtam korábban. Ma már az internet korában nem ritkák az anyanyelvi indián honlapok, időnként elgyönyörködöm bennük, de szó nincsen róla, hogy el tudnám olvasni őket. Effektíve folyamatosan beszélni (olvasni, írni vagy akárcsak érteni) egyik indián nyelven sem tudok (a kb. 900 közül), sokból tudok persze szavakat, kifejezéseket, netán mondatokat, de csak a könyvekből. De nem is ez volt a „fő csapásiránya” az érdeklődésemnek, hanem – és talán itt bukkan elő a matematikus véna – a nyelvek rendszerbe foglalása, egymás közti rokonsági viszonyainak a feltérképezése. Nincs ugyanis két olyan forrás a szakirodalomban, amely megegyezne e kérdésben (még a nyelvek felsorolásában, megnevezésében, a használt osztályozási szintekben sincs egyetértés). Én a források szisztematikus és hosszadalmas egybevetésével kidolgoztam egy saját genealógiai, nyelvrokonsági rendszert, ezt egyedülálló (és minden más, általam látottnál jobban áttekinthető) táblázatos formába öntöttem, és ennek viszonyait ábrázoltam a térképeken. Ezek igen részletesek: minden egyes nyelv elterjedtségét külön tartalmazzák, s ahol ez tudható, az egyes nyelvjárásokét is. A térképek prototípusa kész van, „sorozatgyártásuk” még várat magára – az osztályozási rendszer azonban (a nyelvi lexikon 72 szócikkében szétszórt, részleteire bontott megjelenés után) összefüggő, önálló módon is tanulmányozható a nevem alatt 2006-ban megjelent, „Az indián nyelvek” c. kötetben. Ennek a műnek a másik felét az indián (és eszkimó) nyelv- és népnevek magyar helyesírásának alapvetése teszi ki. Itt ugyanis komoly számú olyan megnevezésről van szó, amelyek korábban magyarul egyáltalán nem jelentek meg, vagy csak esetleges, néhol egyenesen helytelen átírásban. Az MTA-nak a helyesírást szabályozó Magyar Nyelvi Bizottsága az általam (persze nálam jóval hozzáértőbb nyelvészekkel közösen) kidolgozott átírási elveket és a konkrét névalakokat tartalmazó terjedelmes – bár persze teljesnek sosem tekinthető – listát elfogadta, „kanonizálta”, így azok ma már helyesírási szabályzatunk részét képezik.

– Ha lehetséges lenne az időutazás, el tudna beszélgetni ezekkel a törzsekkel?

– Mint az eddigiekből kitűnik, nem. Az időutazás gondolatával persze magam is sokszor eljátszottam, hol és mely korban éltem volna szívesen közöttük, persze a mai eszemmel és tudásommal, a rájuk váró események miatt. De nem találtam még meg, hogy mit lehetett volna tenni, hogy elkerüljék sanyarú sorsukat. A technikai, világszemléleti és létszámbeli különbségek miatt eleve bukásra voltak ítélve a hódítókkal szemben.

– Mennyire behatóan ismeri nyelvüket, az ottani nyelvjárásokat?

– Egyetlen konkrét nyelvben sem volt eddig módom (de célom, szándékom sem) annyira elmélyülni, hogy azt beható ismeretnek, nyelvjárási szintű különbségtétel képességének nevezhetnénk. Számos nyelvről ismerek nyelvi jellegzetességeket, akár dialektusaik bizonyos jellegzetességeit is – de „sehol sem” vagyok ezzel a tudással, még itthon sem. Bár elég szűk a hazai „indianológia” mezőnye, de nyilván több olyan kutató van (elsősorban néprajzos, kultúrantropológus – de kimondott nyelvész nemigen), aki egy-egy (vagy néhány) nyelvet folyékonyan beszél, ismeri dialektusaikat, sőt beszélőik napi életét, szokásait, részletes történelmét is, tehát e tekintetben igazán szakértőnek számít. Amiben talán az én tudásom ehhez képest plusz (a számtalan mínusz mellett), az a szélesség, az áttekintés, az összefüggések rendszere – hiszen Alaszkától a Tűzföldig egyaránt tanulmányoztam a nyelvek rokonságát, elterjedtségét.

– Gondolja, hogy a 21. század emberét, főleg a gyerekeket érdekli a régmúlt?

– Nyilván attól függ, kit. A gyermekeket úgy általában érdekelni szokta a történelem, a múlt – mert érdekes, titokzatos. Tartottam már különböző korosztályú gyermekeknek ismeretterjesztő előadásokat (már e térképekkel is, de még nélkülük is) az indiánokról, történelmükről, nyelveikről – általában komoly érdeklődés közepette. (Saját gyermekeimen is látom a múlt iránti érdeklődést, pedig igazán nem presszionáltam őket.) A felnőtt társadalomnak nyilván keskeny szeletét érdekli általában a „régmúlt”, még keskenyebbet az indiánok és nyelveik, de ez nagyjából minden más, ennyire specifikus témával így van.

Manoki indiánok; Brazília (Fotó: Alex Webb)

– Kiknek szánja az elkészült térképet?

– Két, darabonként 2 x 1, 5 méter méretű falitérkép készült: egy Észak- és Közép-Amerika, a másik Dél-Amerika „bennszülött” nyelveiről. Ezek tartalmukban, kivitelükben és méretükben teljesen egyediek, és – szintén a méretük és a lehetséges érdeklődők miatt – elsősorban az iskoláknak szánom őket. Bár semelyik iskolatípusban nem tanagyag közvetlenül és részletesen a Kolumbusz előtti Amerika szinte semmilyen aspektusa sem, de akár történelem, akár földrajz, akár nyelvtan órán felkerülhet a falra egy ilyen térkép, és néhány percig szó lehet az indiánokról – valódi ismereteket közvetítve és újabb érdeklődést felkeltve. Persze nem várható, hogy ezt bármelyik iskola – vagy más közintézmény – akár csak önköltségi áron kifizesse, hiszen szűkös anyagi keretük sokszor a „kötelezőre” sem elég. Jelenleg szponzorokat, támogatókat keresek, hogy az iskolák ingyen vagy jelképes összegért hozzájuthassanak e térképekhez, és az érdeklődő gyerekek a romantika és misztikum helyett vagy legalábbis mellett tárgyszerű információkhoz, tudáshoz is hozzájuthassanak e témáról.

– Beszéljen bővebben a készítés folyamatáról! A „hegycsúcsokra felmászó” kartográfushoz képest hogy készül egy térkép a 21. században? Milyen léptéket használt a különböző csoportok elkülönítésére?

– A térképek rajzolását több mint 10 éve kezdtem. „Lepedőnyi” méretű vaktérképet kellett szereznem az amerikai kettős kontinensről (ebben egy térképkiadással foglalkozó cég vezetője, barátom, Marton Jenő segített, aki befektető segítségével egyébként készen áll a művek kiadására, forgalmazására), arra kezdetben ceruzával felvázoltam a forrásokból tudható nyelvterületeket. Vannak persze (elsősorban a kontinens északi felét ábrázoló) hozzáférhető nyelvi térképek: ennél jóval kisebb méretben és részletességgel, vagy könyvben lapokra szétbontva – és persze többnyire szintén nem nagyon egyező adattartalommal. Kellettek a szöveges leírások, beszámolók is: kik, hol éltek, laktak. Kellettek egyszerű földrajzi meggondolások: nagy folyók, hegygerincek, lakatlan pusztaságok, amelyek természetes nyelvi határokat is jelentettek. Persze az egyes nyelvek elterjedtségét, határaikat nem is lehet olyan egzaktsággal értelmezni, mint a mai államhatárokat, hiszen az egyes törzsek szállás- és vadászterülete legfeljebb a szokásjogon alapult és gyakran változott is. Sok javítás, átértékelés, a források közti kompromisszumkeresés után a végleges változatot A4-es „cellákra” osztva lapokra átrajzoltam, beszkenneltem és grafikai programok segítségével, szinte pixelenként javítva, simítva, színezve fájlokba mentettem. Végül a „lapokat” összeillesztettem, míg a két nagy térkép összeállt. Felemelő érzés volt először egyben látni őket: ilyet még soha, sehol… Családom persze kevésbé volt lelkes az éveken át tartó, sok szabadidőt, estét felemésztő, tőlük elrabló foglalatosságtól. A „végső stádiumban”, a jelmagyarázatul szolgáló táblázatok elhelyezésében egy profi számítógépes grafikus barátom, Borbély Tamás segített. A fentiek szerint a térképek egységes, kb. 1:5 250 000-es léptékűek, ami ahhoz elégnek bizonyult, hogy a legkisebb területű nyelv is látsszon – egy kb. 4 mm átmérőjű pacaként –, de még technikailag éppen kivitelezhető méretű legyen az egész. Az egyedi gyártás már megoldható, a „tömeggyártás” folyamata még nem teljes. A különböző csoportok tehát nincsenek elkülönítve méretben, de éppen, mert számítógépes (és persze vektorgrafikus) állományban van már az egész, tetszés szerint nagyítható vagy kicsinyíthető az egész vagy bármely részlete, a kívánt célnak megfelelően. Mivel eleve A4-es „lapokból” lett összerakva az állomány, készen áll akár lapokra bontott, könyv alakú megjelenésre is.

Reméljük, András térképe hamarosan elérhető lesz az iskolai szertárakban is, hogy minden tanuló megismerhesse a felfedezések előtti amerikai kontinens sokszínű nyelvezetét.

Szabados Melinda