Esterházy-kastély: ismét lesz kínai lakkszoba és rózsakert
A gránátos házak megújítása, rózsakert, bábszínház, a kínai lakkszoba helyreállítása – ezek szerepelnek a fertődi Esterházy-kastély helyreállításának most véglegesített második ütemében.
„A Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a Kőszegen tartott ülésén véglegesítette a fertődi Esterházy-kastély felújításának második ütemét” – nyilatkozta Varga Kálmán, a műemlékegyüttest kezelő Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója, aki hozzátette, hogy az ülésen a nevesített kormányzati támogatást kapó projekteket minősítették.
Az uniós forrásból megvalósuló rehabilitáció első üteme már elindult, így várhatóan a második ütem keretében tervezett munkálatokat ezzel párhuzamosan végezhetik. Az új ütem 2, 4 milliárdos keretéből fogadóépület épül a kastély szomszédságában (az ehhez tartozó parkoló kialakítását az első ütem tartalmazza), megújul a kastély bejáratához vezető fasor, sor kerül a gránátos házak rehabilitációjára és eredeti szintre süllyesztik a kastély főbejárata előtti utat. A kastélyon belül helyreállítják a kínai lakkszobát, sor kerül a világítóudvarok, a bábszínház és a kiskastély felújítására. Rehabilitálják a kamarakerteket és a rózsakertet is.
A kormány még várhatóan az idén dönt a második ütem megkezdéséről, így a szerződéskötésekre jövő év kora tavaszán kerülhet sor. A tényleges munka 2010 második félévében kezdődhet el. A kastély helyreállításának első üteme 2011-ben zárul, a második ütem munkálataival a tervek szerint 2013 első félévében végeznek majd.
Képgaléria a legnagyobb magyar kastélyról a műemlékem.hu magazinjában.