A sivatag gazdag urai – a garamantok királysága

Keveset tudunk róluk, noha az utóbbi időben egyre többet foglalkoznak velük: a garamantok, a mai Líbia területén elterülő Fezzán-sivatag egykori lakóinak életét jelenleg is több tucat régész kutatja. A Spiegel Online beszámolója szerint két kutatócsoport immáron komoly eredményeket is fel tud mutatni. A római La Sapienzia Egyetem két kutatója, Savino di Lernia és Mario Liverani, valamint az angliai Leicester Egyetem régésze, David Mattingly által vezetett csoportok véleménye bár néhol egymásnak ellentmond, egy dologban egyetértenek: a leletekben meglepően gazdag területet egykor igencsak különleges nép lakta.

Eredeti vagy átvett magaskultúra?
A garamantok a Kr.e. 5. században már egészen biztosan a Fezzán lakói voltak, hiszen Hérodotosz úgy emlékezik meg róluk, mint egy harcias népről, amely a sivatag közepén tökélyre fejlesztette harcászati eszközeit. A garamantok közel ezer évet többnyire nagy gazdagságban vészeltek át a sivatag közepén, a Kr.u. 6. században viszont eltűntek. Nem említik őket a források, bár egyes elméletek szerint a berberek és a tuaregek a garamantok leszármazottai. Erre utalnak az írásmaradványok, ugyanis a három népcsoport ugyancsak hasonló módon jegyzete fel a legfontosabb információkat.

A garamantok eredetéről ugyanakkor nem sokat tudunk: egyes elméletek szerint azt a magaskultúrát, amiről a leletek tanúskodnak egyértelműen az egyiptomiaktól vették át. Egyelőre még azt sem tudjuk biztosan, hogy fehér vagy fekete bőrűek voltak-e. Pár évvel ezelőtt egy DNS vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy valahonnan a mai Szomália és Etiópia területéről vándorolhattak végleges lakhelyükre. Hogy a kultúrájuk eredeti lehetett-e, vagy pedig átvették azokat a kultúrjavakat, amelyek miatt ma a sivatag urainak nevezzük őket, arról már megoszlanak a vélemények.

David Mattingly szerint inkább az egyiptomi befolyásnak köszönhető mindaz, amit a garamantok elértek a mumifikálástól kezdve, a hatalmas kőerődítményeken át, a rabszolgamunka alkalmazásáig bezárólag. Mattignly még azt is feltételezi, hogy a fővárosban, Garamában meglelt templomban egyenesen egyiptomi istenek tiszteltek volna.

Savio di Lernia és csoportja azonban egészen más véleményen van: szerintük a garamantok olyan autentikus kultúrát hoztak létre, amely még az egyiptomi mumifikálási eljárások elterjedése előtt képes volt „tartósítani” a halottat, termővé téve a sivatagot állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkoztak, és a görögöket jócskán megelőzve négylovas harci szekeret használtak.

A vízforrások ismerői és a rabszolgák

De mit is tudott valójában ez a különleges nép? Elsősorban a sivatagban túlélni. Ehhez ismerniük kellett azokat a lehetőségeket, amelyeket a homoktenger kínált – persze nem a felszínen, hanem a mélyben. Az a kiterjedt, és több kilométert kitevő föld alatti vízvezetékrendszer, amely végeredményben a túlélést, és részben a hatalmat is biztosította a garamantoknak egészen ámulatba ejtő.

Bármerre is ástak a sivatagban a régészek, mindenfelé ilyen rendszereket találtak, sőt a kőerődítmények körül még a vizesárkok vonalai is jól kivehetőek voltak. Nem elég tehát, hogy a sivatag közepén hatalmas erődítményeket építettek a semmiből, mindazt még vízzel is körülvették. Vízzel, amely sokak számára a sivatagban éppen csak a túlélésre volt elegendő.

Az erődítményeket és a vízvezetékrendszert persze a garamantok nem maguk építették: Afrika belsejéből származó rabszolgák ezrei dolgoztak uralmuk alatt. A rabszolgatartás azonban komoly haditechnikát feltételez, ám a régészek szerint ennek is birtokában voltak a garamantok. Ahogy ismerték azt a technológiát is, hogy a sivatag száraz és sós talaja hogyan tehető termővé. Szőlő, különféle gabonák, datolyapálmák és olajfaligetek tanúskodtak arról, hogy a vízvezeték segítségével virágzott a sivatag. A garamantok gazdagságának másik forrása viszont minden bizonnyal a nemeskőbányák voltak. Rubint és gránát köveiket messze földön keresték.

Mindenki gazdag, de legalábbis jómódú
A leletek mindeközben arról is tanúskodnak, hogy nemcsak a főváros, Garama élt ilyen jólétben a sivatag közepén, hanem a távolabbi városokat is viszonylagos jólét jellemezte. A sírokban talált tárgyak mindenféleképpen arra utalnak, hogy a szegényebb réteg is a körülményekhez képest jól élhetett. Bár a rómaiak végül katonai győzelmet arattak felettük, ám a birodalom e távoli és kies pontján az európaiak is inkább kooperációra, a kölcsönös kereskedelmi előnyök kihasználására törekedtek, semmint a teljes leigázásra.

A rómaiak ugyan nem törték meg őket, ám egyes vélemények szerint a Római Birodalom bukása magával rántotta a garamantok birodalmát is: a legfontosabb kereskedelmi partner tűnt el a garamantok életéből, ennek következtében pedig a sivatag urainak birodalma is hanyatlani kezdett.

Az angol régészcsapat azonban egészen más véleményen van a garamantok pusztulásával kapcsolatban: szerintük a különös nép mindig a föld alatt megbúvó vizet követte és aknázta ki, ám Kr.u. 500 körül egy kisebb klímaváltozásnak köszönhetően ezek a vízforrások elapadtak, olyan mélyre kerültek, amelyet immáron csak még nagyobb erőfeszítéssel tudtak felszínre hozni. Ehhez még több ragszolgára lett volna szükség, azonban az életkörülmények nehezedése miatt a garamantok maguk is egyre inkább elszegényedtek és elerőtlenedtek, mígnem végül a vízhiány a birodalom összeomlásához vezetett.

A képek és a térkép forrása: Spiegel Online.