Mária, Emőke2021. december 08., szerda
Kultúra

Fehérvári emlékhely: ötletek voltak, terv még nincs

National Geographic Magyarország

Eredményt hirdettek a Székesfehérvári Nemzeti Emlékhely fejlesztésének építészi ötletpályázatán: a több mint félszáz pályamunka egyike sem fog jelen formájában megvalósulni.

Pedig tavasszal el kell kezdeni a munkát, különben elúszhat az uniós pénz.

Október 30-án, pénteken délután hirdettek eredményt azon az építészi ötletpályázaton, amelyet a Székesfehérvári Nemzeti Emlékhely fejlesztésére írtak ki. S bár a pályamunkákat illető dicsérő szavakban nem volt hiány, csupán egy lépést sikerült megtenni a mindenkinek tetsző terv felé.

A félszáz beérkezett terv első három helyezettje a CET BUDAPEST Kft. (tervezők: Csomay Zsófia, Nagy György), a Mima Építész Műhely Kft. (tervezők: Dr. Rohoska Csaba, Szösz Klaudia), és a KÖZTI Zrt. (tervező: Skardelli György) lett. A zsűri még jó néhány terv elemeit minősítette továbbgondolásra méltónak.

A félszáz pályázatot hamarosan kiállítják a városban és azokat a közgyűlés korábbi döntése értelmében 90 napon át láthatják majd az érdeklődők.

„Ez egy ötletpályázat volt, tehát a végeredmény nem kötelezi a várost” – mondta el Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, a zsüri egyik tagja. Mezős hozzátette, hogy a kiemelkedő munkáknak járó összeg fejében az azokban szereplő ötletek továbbfejleszthetők, akár más építész-tervező által is.

„Az elkövetkező napokban, hetekben folytatódik majd a munka” – nyilatkozta a város alpolgármestere, Viniczai Tibor. Értesülésünk szerint a meglévő ötletekből állítják majd össze azt a tervet, amelyet a döntéshozók méltónak tartanak a magyar királyság fél évezredének koronázó- és királyi temetkező templomához.

A sietség már csak azért sem árt, mert az összesen 2, 3 milliárd forintos beruházás (amelynek csak egy része a Nemzeti Emlékhely átalakítása) uniós forrásból valósulna meg. Jövő év tavaszán tehát el kellene a már kész, jóváhagyott tervek alapján kezdeni a beruházást, különben veszélybe kerül a pályázat.

A székesfehérvári bazilika története Szent István idejében kezdődött el. Elképzelhető, hogy már korábban is templom állt a helyén – mint azt néhány kutató feltételezi –, amelyet a késői római korban, már a kereszténység térhódítása után emelhettek, ám az ismert templom első említése a 11. századból való: ekkor adott parancsot I. István a felépítésére.

Ugyan az épület már az 1030-as évek első felében elkészülhetett, csak 1038-ban szentelték fel, amikor ide temették az első magyar királyt. A templom a későbbiekben is koronázó- és temetkezési helye volt az uralkodóknak: a mohácsi csatavesztésig 43 királyt koronáztak meg a falai között, és tizenötük földi maradványai találtak itt nyughelyet.

Történelmének első tündöklő öt évszázadában többször is átépítették, bővítették a templomot. Így a kezdeti, négytornyú román épületegyüttesből Mátyás korára gótikus templom lett. Néhány évtizeddel később a törökök nem pusztították el a templomot, először csupán az árulónak tartott Szapolyai János maradványait szórták ki a megszentelt földből. A későbbiekben a gótikus épület lőporraktár lett – egészen addig, amíg egy robbanás alaposan meg nem rongálta az egyik tornyát.

A törökök kiűzése után, 1703-ban a székesfehérvári királyválasztó prépost azzal a kérelemmel fordult a Habsburgokhoz, hogy építsék újjá a templomot.

A Rákóczi-szabadságharc elején I. Lipótnak aligha lehetett célja, hogy a rebellis magyarok nemzeti identitását a koronázó templom újjáépítésével erősítse meg. Így lett ugyan építkezés a török kiűzése után elnémetesedett Fehérváron, ez azonban a bazilika csaknem teljes megsemmisüléséhez vezetett: barokk püspöki palota építésébe kezdtek, amelyet részben a templom visszabontott alapjaira emeltek. 1713-ra a koronázó templomnak szinte nyoma sem maradt.

A cikk folytatása és képgaléria a Műemlékem.hu magazinjában.

Hozzászólások

Hatalmas őskori tömegsírt találtak

Hatalmas őskori tömegsírt találtak

A francia szakértők a középső kőkor és az újkőkor idejéből származó maradványokat fedeztek fel.

Robot segítheti Pompeji rekonstrukcióját

Robot segítheti Pompeji rekonstrukcióját

Az ókori város egyes építészeti és művészeti alkotásainak helyreállításához modern technológia készül.

Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

Több ezer éves sírokat találtak egy azeri aranybányában

A maradványok a bronz- és a vaskor fordulójára datálhatóak.

Egy régi civilizáció nyomait fedezték fel Peruban

Egy régi civilizáció nyomait fedezték fel Peruban

A Csimu Királyság az inkák hódításáig a térség nagyhatalma volt.

Kínai lelőhelyek árulkodnak a civilizáció hajnaláról

Kínai lelőhelyek árulkodnak a civilizáció hajnaláról

Az ázsiai ország idén ünnepli modern régészetének századik évfordulóját.

National Geographic 2021. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 460 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket