Kis-Kína Afrikában

Zambia rézbányái, Gabon vasérce vagy Angola, Csád, Szudán és Etiópia olajkészletei ma még szinte kimeríthetetlennek tűnnek. A nyugati befektetőknek, a Világbanknak valamint a Nemzetközi Valutaalapnak is csupán két „kisebb” gondja akadt e nyersanyagok kitermelésével kapcsolatban: egyrészt a bizonytalan, sokszor egészen veszélyes politikai helyzet, másrészt a világ más pontjain található lelőhelyekhez képest egyelőre viszonylagosan kis üzlet miatt nem fókuszálták figyelmüket egyelőre Afrikára. Kína azonban a kicsinek is örül.

A nyersanyag mindent megér
A The New York Times írása szerint Szudán és Csád példája mutatja a legjobban: a nehéz helyzetek, az úgynevezett forró pontok sem riasztják el a kínaiakat, ha nyersanyagot „szagolnak” meg valahol. A Világbank ugyan mindkét országban belevágott egy-egy beruházásba, amelynek köszönhetően megépült egy olajvezeték is egészen a kameruni tengerpartig, ám a nemzetközi szervezet kikötötte azt is, hogy a fejlesztéseknek köszönhető bevételeket a szegénység leküzdésére kell fordítania a csádi központi hatalomnak. Csakhogy erről szó sincs: az olajból jelenleg is csak egy szűk réteg gazdagodik meg. A kínai befektetőket viszont ez nem zavarja, és az sem, hogy egy polgárháborús övezet tőszomszédságában kell felépíteniük egy olajfinomítót.

Ha a kínai ipar nyersanyagéhségéről és a kínai lakosság fogyasztási kedvének fenntartásáról van szó, akkor minden akadály legyőzhető az ázsiai ország vezetése szerint. Nem véletlen, hogy az Afrikából származó kőolaj mellett immáron egyre több Kínában előállított termék nyersanyaga is a fekete kontinensről származik: ajtókilincsek, csővezetékek, dugók és zárak, lakatszerkezetek vagy éppen kábelek java része afrikai rézből és nyersanyagból készül. Mindezek biztosítására a kínai állami vállalatok hosszú távú szerződést kötnek az adott ország kormányával: a kínai bányavállalatok kitermelik a nyersanyagot, cserébe iskolákat, kórházakat és (saját helyzetüket is könnyítve ezáltal) utakat építenek szerte Afrikában.

Míg a nyugati befektetők a korrupciót visszaszorítani és a rendet fenntartani képtelen központi kormányzat miatt panaszkodnak, addig Kína irdatlan mennyiségű pénzt fektet be ugyanezekbe az afrikai országokba, ráadásul különösebb követelései sincsenek: nem támaszt feltételeket emberi jogi kérdésekben, nem érdekli különösebben ha csak egy szűk réteg gazdagodik meg a fejlődésnek köszönhetően, egyetlen célja, hogy kimerítse a fekete kontinens nyersanyagkészletét,

Mi a gond?
Jól mutatja a kínai érdeklődés komolyságát, hogy 2006-ban 48 afrikai kormányfő és miniszter tett közös látogatást Pekingben, hogy befektetésekről tárgyaljon a kínai kommunista párt vezetésével. Szimbolikus jelentősége lehet annak a hatalmas központnak is, melyet kínai vállalatok építenek a kínai központi kormányzat hathatós segítségével Etiópia fővárosában: az Afrikai Unió székhelyéül szolgáló impozáns épületet a kínai nép ajándékának tekintik az ázsiai vezetők.

A befektetések és az ennek köszönhető gazdasági fellendülés mellett azonban hátrányai is jelentkeznek már a kínai térnyerésnek: az afrikai textilipar az olcsó kínai árudömping miatt igencsak megroppant, kisüzemek és textil kiskereskedések (sőt, ahogy a zambiai Mulungushi Textiles példája mutatja nagykereskedések is) hada zárt már be, mivel nem bírta a versenyt az ázsiai árukkal.

Az újonnan megnyílt zambiai vagy gaboni réz- és vasércbányák dolgozói állandó veszélynek vannak kitéve: a kínai vállalatok ugyanis nem sokat adnak a biztonságos bányatechnológiák meghonosítására. Nem túl perspektivikus az összkép: hiszen a kínaiak Afrikából gyakorlatilag minden nyersanyagot elvisznek, semmit nem dolgoznak fel helyben. A helyben megtermelt és feldolgozott áruk a közeljövőben biztosan nem fogják Afrika gazdaságát fejleszteni.

De a leginkább irritáló sokak számára – az a kínai árudömping. Etiópia kereskedelmi mérlege például erősen negatív Kínával szemben: míg az afrikai országból 132 millió dollár értékben exportáltak árut Ázsia legnagyobb országába, addig Kínából több mint 430 millió dollárnyi áru érkezett. Etiópia idei millenniumi ünnepségén az ezredfordulós emléktárgyak, csecsebecsék, műanyag és porcelán áruk mindegyikének alján ott díszeleg: Made in China.

Érkeznek a kínai parasztok is
A nyersanyagok kitermelése és elszállítása, illetve a helyi infrastruktúra fejlesztése egy dolog. Az érem másik oldala, hogy Afrikából nézve Kína immáron nemcsak egy távoli sarka a bolygónak, hanem nagyon is közeli valóság.

Bár arról egyelőre nem beszélhetünk, hogy kínaiak ezrével keverednének Afrika különböző országaiban a helyi lakossággal (sőt, ennek épp ellenkezője igaz, ha az építkezések és beruházások környékén felhúzott kínai konténernegyedekre gondolunk), az azért mégis szembetűnő, hogy az egyik legnagyobb kínai bank, a Kínai Export-Import Bank vezetője nemrégiben arra bíztatta honfitársait: költözzenek Afrikába, mert kimeríthetetlen mennyiségben található a fekete kontinensen megművelhető földterület.

Kezdetben ugyan viszonylag csekély érdeklődést mutattak az ázsiai ország földművesei Afrika iránt, ám miután a kormány is a kezdeményezés mögé állt, megindult a kínai migráció: Kenyában, Ugandában vagy éppen Szenegálban már több helyen művelik kínai parasztok az afrikai földet.

A jelenleg Afrikában élő 750 ezer kínai közül persze sokan más utat járnak. Többnyire egy-egy nagyobb építkezésre jönnek dolgozni, de közben saját szerencséjüket is kovácsolgatják. Hazai kapcsolataikat felhasználva boltokat és üzleteket nyitnak, ahol a Kínából érkező árukat adják el potom pénzért.

Kínai működő tőke beruházás Afrikában 2005-ben (Forrás: BBC News)