Hogyan lesz valaki vietnámi hős? – 2. rész

Húsvét vasárnapján Tom Baca pilóta alig tizenkét napnyira volt a leszereléstől, úgyhogy igyekezett távol tartani magát a bajtól.

– Akkor már próbáltak békén hagyni, nem repültem olyan gyakran. Aztán húsvét vasárnapján szóltak nekem és Liss századosnak, hogy el kéne vinni a tábori lelkészünket, tehát repülünk. Egy fegyvertelen, parancsnoki Huey-val mentünk. Páran még bejelentkeztek, hogy jönnének velünk repülni, csak hogy lássák a vidéket odafentről. Nem tudták, hogy mi vár rájuk, persze akkor még mi sem – meséli elborzadva Tom.

– Mondták, hogy Tom Bacával kellene repülnöm, mivel vasárnap van, és mindenki szabadnapos. Persze, mondtam, nem gond. A vasárnap is csak nap. Semmi az egész. Piknikrepülésnek hívtuk az ilyesmit – mondja Larry.

Mialatt Larry és Tom a tábori lelkészt várták, hírt kaptak egy csapat katonáról, akik mentőakcióra várnak a dzsungelben. Egy amerikai kommandósok által vezetett, körülbelül százfős dél-vietnámi alakulat rajtaütéseket vezetett az északról érkező kommunista utánpótlási vonalak ellen, a hírhedt Ho Shi Minh ösvény mentén. Küldetésük azonban a visszájára fordult. Az észak-vietnámi hadsereg letámadta őket, méghozzá hatalmas túlerővel. Kétségbeesetten rádióztak segítségért.

Egy másik Huey helikopter sietett a megmentésükre, fedélzetén a különleges alakulat orvosával, Jim Doppal. Mikor a helyszínre értek, Jim elszörnyedve látta, hogy mi vár rájuk: – Hihetetlenül sűrű volt a lombkorona, hatalmas fákkal. Fogalmam sem volt, hogy fogjuk tudni letenni a gépet, mindenesete én egy kötélen készültem leereszkedni.

Abban a pillanatban, hogy Jim kilépett volna a gépajtón, a faroklégcsavar beakadt egy faágba.

– Amint elkapta az ágat, a helikopter azonnal imbolyogni kezdett, azt hittem, menten le fogunk zuhanni. Csak néztünk lefelé, és próbáltuk kitalálni, hogy merre szaladjunk, miután becsapódtunk. Figyeltük a torkolattüzeket, a villanásokat, hogy lehetőleg ne abba az irányba akarjunk majd elindulni. Aztán a pilótának sikerült felemelnie a gépet, és egy jó kilométerrel odébb tette le egy tisztáson. Muszáj volt leszállnia, különben lezuhantunk volna – idézi föl Jim az emlékeit.

Miután gyorsan átvizsgálta a sérült faroklégcsavart, a pilóta úgy döntött, megkockáztatja, hogy visszarepül a Huey-val a bázisra. Bár épp’ csak, hogy sikerült megmenekülnie, Jim Dopp eltökélt, hogy visszamegy hátrahagyott bajtársaiért. A Cau Songe Be-i támaszpont egyetlen rendelkezésre álló helikoptere Tom és Larry fegyvertelen, parancsnoki Huey-ja.

– Az első reakcióm az volt, hogy persze, menjünk, csináljuk. Aztán beugrott, hogy ez nem is az én gépem, fegyverei sincsenek, úgyhogy nem annyira fényes a helyzet. Talán még sose repültem fegyvertelen géppel. Valahogy meztelennek érzi magát az ember. De aztán többet nem is foglalkoztam vele, pedig lehet, hogy kellett volna – emlékszik vissza Larry.

Helikopter-háborúk sorozat A Channel filmsorozatában a veterán pilóták újból felidézik életük legmegrázóbb küldetéseinek részleteit. Mikor látható? Tálib játszma, november 21. szombat 13:00 Párbaj a sivatagban, november 23. hétfõ22:00

– Amikor lenéztünk, nem is láttuk a katonákat a bambusz és a sűrű növényzet miatt. De szóltak, hogy pont fölöttük vagyunk, és kérdezték, hogy le tudunk-e szállni. Larry-vel egymásra néztünk, és azt feleltük, megpróbálhatjuk.

Egyetlen lehetőségük volt: a forgószárnyakkal leszállóhelyet kellet vágniuk a bambuszba.

– Azt nem tudtam, hogy meddig fogják bírni a lapátok, de nem volt más választásunk. Vagy otthagyjuk őket, vagy teszünk egy próbát, úgyhogy elkezdtük átvágni magunkat a bambuszon. Annyira nem voltak vastagok, de a lapátoknak így se tettek jót, és meglehetősen nagy zajt csaptak. Gyakorlatilag úgy ereszkedtünk lefelé, mint egy óriás fűnyíró.

A Huey forgószárny-lapátjainak ellenálló acélból készült belépőélei vannak. A többi részét méhsejtszerkezetű alumínium alkotja, egy vékony réteg acélba burkolva. A bambusz szára viszont kemény.

Amint földet értek, az első sebesülteket azonnal kezdték feltenni a gépre. Tom, Larry és Jim hátborzongató jelenet közepébe csöppentek: – Láttuk, hogy egymás után találják el a katonákat. Többen próbáltak eljutni a helikopterhez, de nem sikerült nekik. Az ellenség alig huszonöt méternyire volt tőlük, a védők pedig egyre húzódtak vissza – mindkét oldalon. – mondja Tom.

A helikopter három percet töltött az intenzív zárótűzben, mikor a pilóták úgy döntöttek, hogy ideje tovább állni. A Cau Song Be-ig tartó út tizenöt perces. Hogy mindegyiküket kihozzák a pilótáknak számos fordulót kellett tenniük az egyre életveszélyesebb dzsungelben. Másodjára már velük tartott egy felfegyverzett helikopter is. Ez kevesebb embert tudott szállítani, viszont fedezettüzet biztosíthatott számukra.

– Akkor az egészet egy játékként fogtam fel, így tudtam feldolgozni a halál lehetőségét. Úgy voltam vele, hogy ha sikerül felszállnunk, akkor az tizenöt-null, hiszen tizenöt embert megmentettünk, nekik pedig nincs találatuk. Aztán ha a második körben is sikerül le- és felszállnunk, akkor már harminc-null az állás, tehát mi győzünk. Ha mégis elkapnának, akkor is harminc-egyre nyernénk. Az persze nem jó, hogy én halott vagyok, de a végeredmény akkor is elfogadható. Ma már csak mosolygok ezen, de akkor teljesen beleéltem magam a játékba, és ettől még agresszívebb lettem – emlékszik vissza Larry.

A helikopterek ötször tértek vissza a dzsungelbe. A körülmények miatt kénytelenek voltak minden alkalommal ugyanazt a keskeny ösvényt követni a leszálláshoz. Az észak-vietnámiak számára könnyű és kiszámítható célpontot nyújtottak. A letámadott század által létrehozott védelmi vonal ekkorra annyira beszűkült, hogy gyakorlatilag a helikopter közvetlen környezetére terjedt csak ki. A kétségbeesett katonák számára már nem maradt fedezék.
– Amikor egy tűzfészek közepéből mented ki az embereket, és a tiéd az utolsó felszálló gép, mindenki mindenáron meg fog próbálni feljutni rá. Úgy kellett lelökdösnöm az embereket, mivel túlsúlyosak lettünk volna. Ha még többen feljutnak a gépre, akkor lezuhanunk. Ez egyszerű matematika. Huszonkét fő volt a legtöbb, akiket életemben egyszerre szállítottam egy Huey-n. Be se fértek annyian, ezért volt, hogy Larrynek kellett tartani őket. Már csak azon aggódtunk, hogy ha engem meglőnek…Egy huszonkét fővel túlzsúfolt Huey képtelen egyenesen felemelkedni. A felszálláshoz kifutópályára van szüksége, mint a hagyományos repülőgépeknek. Ezt a manővert repülőgép-szerű felszállásnak nevezik.

Akik nem fértek fel a helikopterbe azok megpróbálták fedezni a helikoptert: – Ahogy felszálltunk, visszanéztem, és az egyik rókalyukban láttam, hogy egy vietnámi katona hátramaradt. A mai napig látom, hogy az az egy ember ott áll, fedezi a felszállást, és védi az életünket. Mi pedig hátrahagyjuk őt… Ezt sose fogom elfelejteni – mondja Tom.

A helikopterek végül sikeresen eljutottak a bázisra. A vietnámi háború egyik leghősiesebb helikopteres mentőakciójában Tom, Larry, Jack és Al több mint száz bajtársuk életét mentették meg.

A cikksorozat első részét itt olvashatja.

Az online változatot szerkesztette: Jakab András