Rituális lefejezések az inkáknál?

Az isteneknek ajánlhatták föl ellenségeik vezetőinek fejét az inkák, legalábbis erre következtetnek perui régészek, miután napvilágra került három koponya, amelyet rituális edényekben helyeztek el.
A Latin American Herald Tribune online kiadásának beszámolója szerint a koponyákra egy Cuzcótól északra található ősi kultikus központ feltárása közben leltek, ahol több kisebb edény is előkerült, amelyek fogakat, csontdarabokat tartalmaztak. Az archeológusok véleménye szerint ezek valamiféle díjak vagy trófeák lehettek.
Washington Camacho, a Sacsayhuaman Régészeti Park igazgatója szerint a levágott fejek minden valószínűség szerint az inkák ellenségeinek vezetői lehettek. A kutatók általánosságban úgy vélik, hogy a fejek és a rituális edények az inka birodalom utolsó időszakából, kb. 1500 körül valók. A feltárások során előkerült két apró, füles edény, amelyeket kagylóminta ékesít, a szakemberek szerint ezeket egyértelműen a tó istenének szánták.
Az ásatások során több emberi csontvázat feltártak, köztük egy 45 év körüli férfi és egy 2 éves kisfiú földi maradványait.
A szakemberek folytatják az ásatásokat abban a reményben, hogy megtalálják annak a három személynek a csontvázát, akiknek koponyáját a rituális edényekbe helyezték. Így eldönthető lesz, hogy valóban lefejezték-e a férfiakat, vagy csatában vesztették életüket. E kérdéstől függetlenül Camacho véleménye az, hogy valamennyi emberi maradványt az nka isteneknek ajánlottak föl.