Túlélni a győzelmet…

Írta Merza Péter
pszichológus

A kisfiú ott ült a tó partján, hallotta a vonat kattogását, körülötte nyugalom, madárcsicsergés és a táj. Pillantása a tóra vetődött. Látta a vízimadarakat tollászkodni, úszkálni a sima víztükrön.
Arra gondolt, milyen érdekes lenne, ha ő csak egy pillanatra is kacsává változhatna. Hiszen a kacsa nemcsak, hogy úszni tud a vízen, de repülni és búvárkodni is. Ez a gondolat nem hagyta nyugodni. Hogyan csinálja ezt a kacsa?
De hiszen ebben a melegben csak ki kell próbálnia! Így is tett. Köhögés és szemdörgölés zökkentette ki a képzelődéséből. Nem is olyan könnyű, gondolta… A víz alatt egyáltalán nem is lehet lélegezni. De hogyan csinálja hát akkor a kacsa? Elhatározta, addig gyakorol, amíg ő is megtanulja a víz alatti úszkálás csínját-bínját.

Évekkel később már hivatásos búvároktatóként és ipari búvárként merül naponta, tanítvánnyal vagy munkavégzés céljából. Elmondása szerint széleskörű felkészültsége, anatómiai, fiziológiai, merülési ismeretei, de nem utolsó sorban önismerete és nagyfokú önfegyelme adja a biztonságot a veszélyes sport és veszélyes munka világában a számára.

Barátaimmal – Lacival, aki búvár, és Zitával, aki barlangász – beszélgettünk az extrém sportokról, a sportbalesetek okairól.

A győzni akarás a vérünkben van; avagy a világ összes élőlénye a vetélkedésnek köszönheti létét.
M. P.: Az élet és fajfenntartás érdekében az adott közösség tagjai megmérkőznek, hogy mindig a legjobbak génjei juthassanak olyan pozícióba, ami leginkább szolgálja az adott faj fennmaradását. A sikeres küzdelem után a győztes parádézik, a vesztes pedig behódol. Ezt a két kifejezést azért jegyezzük meg, mert a pszichológiában mai napig használjuk arra, amikor valamilyen akadályt leküzdünk, és győztesként vonulhatunk ki a helyzetből, megmutatva mindenkinek az erőnket, sikerességünket. A győztes elismerést vár, ünneplik, a vesztes pedig elsunnyog…

Mivel előbb volt az élővilág küzdelme és ebből az ösztönkörből hozta viselkedésének hagyatékaként az ember is a genetikai kódjait, ezért nem csoda, hogy a korai küzdősportok is ebből indultak ki. Arra szolgáltak, hogy a közösség képes legyen megvédeni magát a betolakodóktól; támadások, háborúk, csaták során. A közösség érdekei után „előkerülhettek” az egyének érdekei is, de ezek sosem lehettek kárára a közösségnek.

A fent ismertetett jelenségek határozzák meg attitűdjeinket a mozgásos kultúránk, a sport a tánc, stb. viszonylatában. Mozgásos, hangsúlyozom, hiszen viselkedésünk talán legjellegzetesebb megnyilvánulási formája, hogy a másik egyén tevékenységéről elsősorban a mozgása ad támpontot. Közeledik vagy távolodik. Előttem van vagy mögöttem, üldöz vagy üldözöm. Mindkét esetben mozgósítva van a vegetatív idegrendszer, mindössze a vektor iránya ellentétes.

Nem a tevékenység extrémitása az, ami sok-sok felkészülést igényel, hanem a rossz helyzetből való kijutás elsajátítása, a pánik elkerülésére, a döntések hatásainak, eredményeinek helyes meglátására való képesség.

Az emberek vajon miért feszegetik a lehetőségeiket, miért vállalnak egyre kockázatosabb tevékenységet?
Zita: Leginkább akkor keresik az izgalmakkal járó, az unalmas, a konvencióktól eltérő mozgásformákat, amikor ezek az önmegvalósítás eszközei lehetnek és ezt egyben a szabadságérzésük és a szabad önkifejezésük lehetőségének is megélhetik. Siker esetén különös élményben van részük, ami egy időre kielégíti a késztetéseiket. Ellenkező esetben bosszankodnak és ha nem veszi kedvüket idejekorán a kudarc, többször is újra meg újra próbálkoznak. Az extrém sportot választó ember fejében az is megfordulhat, hogy „na, ezt csinálja utánam, aki tudja”, és az is, hogy „erre is képes vagyok”.

Mi az az extrém sport?
M. P.: Újabb kifejezés szorul magyarázatra: Extrém sport. Mitől is lehet extrém valamely sportolási forma? Egyáltalán, mi az, hogy sport…? „A sport meghatározott célú mindennapos tevékenység, a mindennapoktól különböző környezetben; célja a versenyzés, a szórakozás, eredmény elérése, a képességek fejlesztése vagy ezeknek kombinációja. A kitűzött cél határozza meg a sport jellegét, a sportoló (vagy csapat) képességei és bátorsága mellett.” (Wikipédia)

A szabadságvágy és a kitűnni akarás a mozgatórugói az ilyen teljesítményekre ösztönző erőfeszítéseknek. Alapvetően két típusos teljesítmény-leadásról beszélhetünk:

a másik a technikai sportok széles tárháza, ahol a műszaki megoldásokon keresztül egyszerre mentális és fizikai harmónia hozza létre a sikert.

Az utóbbiban az is kiderül, hogy a szellemi képességeimmel is tudtam-e a legmagasabb szinten teljesíteni. Az öntörvényű túlvállalás egyik esetben sem előremozdító tényező, hiszen csökkenti a siker elérésének valószínűségét.

A sportolás közben „megszokott” szabálykövető magatartás jó esetben a hétköznapokban is tetten érhető.

A hibák és a kockázat egyenes következménye a személyiségnek
Ügyességi sportok esetében beszélhetünk a szem-kéz-láb működésének harmóniájáról, ez a szenzomotoros koordináció, vagyis a testséma érzékelése és folyamatos összevetése a vizuális rendszer által alkotott képpel. A hibák és a kockázat ebben az esetben egyenes arányban áll a személyiséggel. Épp, érett, integrált felnőtt személyiség pusztán a hecc kedvéért nem megy bele kockázatos helyzetekbe, kizárólag veszély elhárítása esetén vállalja a tevékenységgel járó kockázatokat, és ezekről a felkészülései során igyekszik a lehető legtöbb ismeretet és tapasztalatot megszerezni. Nem a tevékenység extrémitása az, ami minél több felkészültséget igényel, hanem a rossz helyzetből való kijutás elsajátítása, a pánik elkerülésére, a döntések hatásainak, eredményeinek helyes meglátására való képesség.

Az ősi ösztön a test-test elleni küzdelemre sarkall, míg a modern világban a test uralkodik valami felett. Erről, és a közös kockázatvállalásról szól a második rész.

Fotó: National Geographic