Túlélni a győzelmet… 2. rész

Írta: Merza Péter
pszichológus

Az ősi ösztön a test-test elleni küzdelemre sarkall, míg a modern világban a test uralkodik valami felett. Az extrém sportok rajongóit attitűd és teljesítménymotiváció hajtja. Három részes sorozatunkban barátaimmal – Lacival, aki búvár, és Zitával, aki barlangász – beszélgettünk az extrém sportokról.

Laci: Az ejtőernyőzés, repülés, sziklamászás, barlangászás, búvárúszás stb, valamilyen közeg test általi leküzdését feltételezi. Repülés, sziklamászás esetén a magasságot, mélységet szeretni kell, aki tériszonnyal küzd az csak kockáztatni és szorongani fog, nem pezsegni, noha a fiziológiás alapja mindegyiknek ugyanaz. A barlangász döntést hozhat arról, hogy át tudja-e hidalni a kürtőt vagy sem, befér-e a járatba, milyen más módszert tud kitalálni, ami jó és kevésbé kockázatos az eredményhez vezető úton. Az úszónak örömet jelent, hogy képes szabályozni a légzését. Az ember nem azért megy a víz alá, hogy levegőt vegyen, ebben a helyzetben nem a légzéssel kell foglalkozni, hanem a feladattal. Minden sporttevékenység esetében egy sor szabályt kell megtanulni, és professzionális szinten alkalmazni. A sportolók ezért is élnek tudatosabban, célirányosabban. A sportolás közben „megszokott” szabálykövető magatartás jó esetben a hétköznapokban is tetten érhető.

Az ember természetben végzett bármilyen tevékenysége során többféle sérülésről beszélhetünk. Sérülhet az ember, sérülhet a természet, sérülhet az ember által használt eszköz. Minden esetben arra kell törekednünk, hogy minél kevesebb legyen az esélye bármelyik fajta sérülésnek.

M. P.: Ahhoz, hogy a legkisebb kockázattal művelhessük kedvenc időtöltéseinket, sportjainkat, az alapos felkészülés a legfontosabb. Ahogy egy mérnök az általa tervezett gépbe beletervezi a katasztrófát, úgy nekünk is előre tisztában kell lennünk a várható kudarccal, annak elkerülhetőségével. Ezt csak úgy lehet elképzelni, hogy alaposan megtervezünk minden mozdulatot és addig gyakoroljuk, amíg álmunkból felébredve is azonnal tökéletesen megy. Emlékezzünk arra, hogy a műrepülők milyen furcsán viselkednek a bemutató előtt, eltáncolják a fordulókat… Gondoljunk arra, amikor először vezettük az autót, gondunk volt a sok bigyó kezelésével, míg amikor gyakorlottak lettünk már a beszélgetés és a falatozás sem okozott vezetés közben gondot. Vajon miért nem indexelnek sokan? Miért annyi a baleset, az autóvezetést miért nem soroljuk az extrém veszélyes sportok közé?

az autóvezetést miért nem soroljuk az extrém veszélyes sportok közé?

Zita: A kockázatcsökkentés lenne a legfontosabb feladat. A gyakorlás során elkövetett hibák azonnali elemzése nélkülözhetetlen a további fejlődés érdekében. A hibák elemzése nem csak a mozdulatokra vonatkozóan fontos, sokkal fontosabb a gondolkozási hibák szempontjából.
Egy rossz döntés is biztos halálhoz vezethet az extrém tevékenységek során. Olyan nem lehet, hogy azt hittem, hogy… Olyan sem lehet, hogy nem bízom abban a társamban, akire az előző napokban rábíztam az életemet… Az együttműködést és az alkalmazkodást is meg kell tanulni. Szem előtt kell tartani a legkisebb sérülés elvét.

Az ember természetben végzett bármilyen tevékenysége során többféle sérülésről beszélhetünk. Sérülhet az ember, sérülhet a természet, sérülhet az ember által használt eszköz. Minden esetben arra kell törekednünk, hogy minél kevesebb legyen az esélye bármelyik fajta sérülésnek. Megtanulható, meg is kell tanulnunk, milyen esetben hogyan, mikor, milyen technikával lehetséges a balesetek teljes elkerülése, vagy a bekövetkezés valószínűségének minimalizálása. A sportolónak azonosulnia és alkalmazkodnia kell az eszközhöz, a körülményekhez. Ahogy a búvárnak a víz törvényeihez, a monociklistának az egyensúlyozás törvényeihez kell alkalmazkodnia, a sziklamászónak tökéletesen ismernie kell a kötél teherbírását, a felszereléseit, ellenkező esetben a természet megbosszulja a betolakodókat.

M. P.: Az igazán veszélyes esetekben viszont nem szabad félni a haláltól! Az, aki veszélyes tevékenységet végez, minden esetben tegye fel a kérdést magának: „Számoltam a halál lehetőségével, és megtettem-e mindent annak érdekében, hogy a hátramaradottaknak ne nehezítsem a dolgát?”. Életveszélyes feladatok vállalása esetében ezekhez a kérdésekhez fel kell nőni.

Ha csak egy vakmerő mutatványos sérül, az egyéni tragédia, de fontos következtetésre ad lehetőséget arra vonatkozólag, hogy a környezete megtett-e mindent, hogy figyelmeztesse a várható veszélyekre. Tetszik, nem tetszik, a felelősség nem csak azoké, akik az adott helyzetben vannak. Érdemes elgondolkodni a környezet hozzájárulásán is. Csak a hírnevet és dicsőséget látják, vagy észreveszik a sérüléshez vezető lehetőségeket is?

A harmadik részben a média felelősségét firtatjuk.

Fotók:
National Geograhic Magyarország (fent)
Egri Csaba (Forrás: Aggteleki Nemzeti Park; lent)