Túlélni a győzelmet… 3. rész
A sportolókat a média belehajszolhatja túl veszélyes vállalkozásokba?
Írta Merza Péter
pszichológus
Három részes sorozatunkban barátaimmal – Lacival, aki búvár, és Zitával, aki barlangász – beszélgettünk az extrém sportokról.
Laci: A média, a riporterek főleg a katasztrófa szagát vélik hírnek. Pedig a hír abban van, hogy hány ember, hány helyről sietett segíteni. És valahogy az mindig kimarad, hogy ezek az emberek valóban egy fillért nem kaptak és vártak sehonnan.
M. P.: A mérnököt, aki biztonságossá teszi egy kémiai üzem működését, senki nem ünnepli, az orvost, aki kísérletképpen szerveket ültet át ünneplik akkor is, ha a műtét hosszabb távon sikertelen volt…
Ahhoz, hogy valaki (el)ismert legyen, ádáz harcokat kell folytatnia a média megjelenésekért. Sokak számára az álmok határát súrolja, ha ötperces világsztárokká válhatnak valamilyen csatorna műsorán, lap oldalán. A média mindent megtesz a nézettség érdekében, a példányszám emelésére. Olykor bizony csak használja az emberi erőfeszítéseket és önös érdekből tartja a főoldalon. Azonnal háttérbe ejti, ha talál valami izgalmasabbat. A sportolókat a média belehajszolhatja túl veszélyes vállalkozásokba?
Zita: Gondolj csak az olimpiákra. Vajon miért vannak doppingbotrányok, miért kell az emberi szervezetre ártalmas módon „gyötörni” a sportolókat, gondolok itt a hamar tönkrement ízületekre, a hormonműködések zavaraira, amik bizony nem ritkák az élsportban.
M. P.: Ez a média extrém sportja, ez a média adrenalinja! Sajnálatos tapasztalat, hogy a lapok hajlandóak hamarabb lemondani a csúcsteljesítményre törekvő, de kritikus helyzetbe került emberekről, sokszor sértve személyiségi, netán kegyeleti jogokat. Még nem nőttek föl odáig, hogy ne törjenek pálcát a szerkesztőség védett komfortos stúdiójából olyan emberek sorsa felől, akik viszontagságos helyzetben vannak.
Évtizede, egy ismerősöm három barátját az illető szeme láttára vitte el a lavina. Ő azért élte túl, mert két perccel korábban megállt felszerelését igazítani. Gondolhatjuk milyen állapotban volt. Napokig keresték egyre reménytelenebbül helikopterrel a társakat. Mindez a média folyamatos zaklatása közben. A szállodában senkit nem engedett felkapcsolni magához, de volt olyan riporter, aki a túlélő édesanyjaként mutatkozott be telefonos recepciósnak…
M. P.: Vannak olyanok, akik fölöslegesen kockáztatnak?
Laci: Mint minden sportban itt is vannak rekordok, amiket sokan szeretnének megdönteni. Vannak olyanok, akik mindenáron. És vannak olyan merülési helyek, extrém mélységekben, ahol bizony búvártömegsírok vannak. Felhozni nem tudják őket…
Közös a felelősségünk. A világ felfedezésére indulók motiválnak bennünket, mi pedig őket késztetjük egyre nagyobb teljesítményekre, az emberi képességek határainak bemutatására, a világunk egyre finomabban hangolt megismerésére. Ahhoz, hogy ebben senki se sérüljön felnőtt felelős döntéseket kell, hogy hozzon a sportoló, a médiamunkatárs és felkészítő/edző egyaránt. Alakítani kell a közvélemény szemléletváltását, hogy ne csak feketén-fehéren lásson, hanem érdeklődjön és legyen képes követni az eseményeket. Vonja le a következtetéseket, amit át tud adni a gyermekeinek, tanítványainak is.
Laci: Látod a kacsákat? Nekik mindez természetes, hiszen amikor kikelnek a tojásból, és először elkezdik követni az anyjukat, akkor tanulják meg ezeket az ismereteket. Ők elég könnyen tanulják a vízi viselkedés szabályait, hiszen a súlyuk és a tollukon képződő felhajtóerő nem teszi lehetővé, hogy mélységi búvárkodásra adják a fejüket. De még valami fontos tartja őket a biztonságos szinten. Ez pedig a táplálékuk. Ami mélyebben van az számukra nem táplálék. A természet igen bölcsen véste be a genetikai kódot. Csak az ember kacérkodik folyton azzal, hogy a képességeinek határát kísértse. De megéri, hiszen a mélyben ezernyi titokzatos világ tárul fel az ember számára.
|
Fotók: Egri Csaba (Forrás: Aggteleki Nemzeti Park)