1, 4 Földnél jár a globális ökológiai lábnyom
A Global Footprint Network legújabb, 2006-os adatokon alapuló jelentését szándékosan közvetlenül a hamarosan elkezdődő koppenhágai klímacsúcs előtt hozták nyilvánosságra.
Közel másfél Földre lenne szükség ahhoz, hogy fenntartható módon kielégítse az emberiség bioszféra iránt támasztott igényeit – adja hírül az ökológiai lábnyom koncepcióját kidolgozó Mathis Wackernagel vezette nemzetközi kutató-tanácsadó cég jelentése. A tanulmányból kiderül, hogy az emberiség 44 százalékkal nagyobb mértékben használja a bioszférát természeti erőforrások kivonására és a szén-dioxid-kibocsátás elnyelésére, mint amennyit az fenntartható módon biztosítani tud.
A globális lábnyom 2006-ban 1, 4 Földnél járt, ami 2 százalékkal nagyobb, mint 2005-ben és 22 százalékkal több, mint egy évtizeddel korábban. A növekedés egyszerre köszönhető a szaporodó népességnek és a bővülő egy főre eső fogyasztásnak. mértékben csökkent.
Az egyes országok „ökológiai egyenlege” között azonban óriási különbségek vannak. Ha minden ember úgy élne, mint egy átlagos amerikai, az emberiségnek 5 Földre lenne szüksége a fenntarthatósághoz. Európa átlaga 2, 5 Föld, Kínáé jelenleg 1, Indiáé pedig 0, 4. A legnagyobb zöldtöbblettel rendelkező, kevesebb mint „egyharmad Földet fogyasztó” országok közé Malawi, Haiti, Nepál és Banglades tartozik.
Más oldalról: az Egyesült Államok jelenleg a világ teljes biokapacitásának 23 százalékát használja, míg Kína körülbelül 21 százalékát. E két ország együttesen tehát az emberiség természet iránti igényeinek – azaz a természeti erőforrásoknak és az elnyelő kapacitásnak – közel a felét használja.
A kutatók több mint száz ország lábnyomát számították ki, s megállapították, hogy összességében az államok 80 százaléka ökológiai deficittel rendelkezik, azaz természeti erőforrásokat importál külföldről, feléli saját készleteit és szén-dioxiddal tölti fel a légkört és az óceánokat.
A Global Footprint Network szerint a jelenlegi trendeket figyelembe véve a globális ökolábnyom a 2030-as évek elejére két Földre nőhet. Összehasonlításképpen: 1961-ben az emberiség még alig használt több mint „fél Földnyi” biokapacitást.
A kijózanító eredmények ellenére a szervezet szerint van ok bizakodásra. „A jó hír az, hogy sok kormány, amellyel együtt dolgozunk – Ecuadortól az Egyesült Arab Emírségekig – lépéseket tesz az ország ökológiai lábnyomának csökkentésére, attól függetlenül, hogy mi történik majd decemberben Koppenhágában” – olvasható Mathis Wackernagel kijelentése a tanulmányban.
Kapcsolódó cikkek: