Tetkós állatmentők

Több mint 770 kiló izom, 80-nál is több tetoválás, egyetlen valószínűtlen küldetés: elhagyott és megkínzott állatokon segíteni. Avagy: nyolc tetőtől-talpig teletetovált Harley-Davidsonos keményfiú, akik senkitől és semmitől nem riadnak vissza, ha veszélyben lévő állatok megmentéséről van szó
| ![]() |
New York Cityben a legrosszabb gazdik és a legelvetemültebb állatkínzók egy ideje nem érezhetik magukat biztonságban. Egy csapat teletetovált, Harley-Davidsonos keményfiú ugyanis háborút indított ellenük. Tetkós állatmentőknek hívják magukat, s történeteiket a National Geographic Channelnek hála most az egész világ megismerheti.
A húszmilliónál is több embert tömörítő metropoliszban állatok – kutyák, macskák, sőt csirkék, piranhák(!) – ezreit kínozzák rendszeresen, vagy tartják illegálisan, sokszor állathoz nem méltó körülmények között. Néhány évvel ezelőtt ezt elégelték meg hőseink, megalakítva egy példátlan állatmentő szervezetet. Pedig ezek a külvárosi fiúk egyáltalán nem a puhaszívűek és a könnyűsúlyúak közül valók! Korábban inkább az autós rendezvényeket és a tetoválószalonokat látogatták, sőt egyiküknek-másikuknak a törvénnyel is meggyűlt a baja… Mindez azonban már a múlt. A viharos évek után eljött a jó útra térés ideje, s ma már csak arra koncentrálnak, hogy rendhagyó akcióikkal minél több állatot szabadítsanak ki sanyargatóik karmaiból.
A National Geographic Channel által 2009 decemberében bemutatandó hatrészes Tetkós állatmentők egy valószínűtlen összetételű állatmentő csoportot mutat be, amelynek szent küldetése a szenvedő, erőszaknak kitett, vagy „csupán” elhagyott házi kedvencek felkarolása és megmentése. A különös formáció – amelynek tagjai közt kidobóembereket, biztonsági őröket, sőt egy egykori nyomozót is találunk – a nap 24 órájában riasztható, méghozzá olyan „rázós” esetekhez is, amelyeket senki más nem vállalna. Mindezek ellenére ők se nem rendőrök, se nem az állatvédelem felkent szakértői. Csupán nagyra nőtt fickók, a természet által még nagyobb szívvel megáldva – szívükben pedig kiolthatatlan vággyal a szenvedő, rosszul tartott állatok megmentésére.
A Tetkós állatmentők egyórás epizódjai kalandos, konfliktusoktól sem mentes „családlátogatásokra” hívja a nézőket New York tágabb környezetében.
A csapat Long islandi főhadiszállására hetente átlagosan száz hívás fut be, s ők, miután rögzítették az adatokat, már száguldanak is a tetthelyre, hogy megrögzött bántalmazókkal konfrontálódjanak, harapós harci kutyákat fogjanak be, ellopott állatok után nyomozzanak, vagy éppen kedvenceikhez felnőni nem tudó gazdikat beszéljenek rá – sokszor igen kemény hangon – az állataiktól való megválásra, ha azok érdeke úgy kívánja.
„Mi egy állatokat szolgáló hadsereg vagyunk” – mondja Nagy Hangya, a csapat egyik vezetője. A komoly izomerővel és több mint nyolcvan tetoválással felfegyverzett Tetkós állatmentők tekintélyt parancsoló méreteiknek, utcai tapasztalataiknak és bátorságuknak köszönhetően olyan – veszélyes, netán visszataszító – munkákat is elvállalnak, amelyeket más állatvédő csoportok habozás nélkül visszautasítanának. „A verők sose nyerők” – hangzik a mottójuk, s minden erejükkel azon dolgoznak, hogy csoportjuk mielőbb országosan elismert állatjóléti szervezetté nője ki magát.
A csapat a helyszíni terepszemle után szükség esetén magához veszi a bajba került állatokat, vagy továbbadja őket olyan megbízható helyi szakembereknek, akik maradéktalanul osztják „állatot ne ölj” filozófiájukat.
Eddigi tevékenységük során jó munkakapcsolatot építettek ki a New York-i rendőrséggel és a város Állatvédelmi és Állatellenőrzési Hivatalával, valamint számos olyan nagy tapasztalattal bíró szakértővel, állatorvossal és társszervezettel, akik és amelyek segítségükre lehetnek a csüggedt, agresszív, vagy éppen túlzottan is félénk állatok kezelésében és gyógyításában.
A Tetkós állatmentők különösképpen szívükön viselik az orvosi beavatkozásra szoruló állatok ügyét, főképpen, ha ivartalanításról van szó; minden tőlük telhetőt elkövetnek, hogy beteg vagy műtét előtt álló felkaroltjaik a lehető legjobb körülmények közé és a legavatottabb kezekbe kerüljenek. És akkor se haboznak, ha védenceik érdekében olyan emberekkel kell vitába szállniuk, akikkel más nem merne ujjat húzni – sőt akkor se hátrálnak meg, ha egy kórházban fekvő férfi elvadult pitbulljai személyében éppen a megmentendő ebek támadnak rájuk acsarkodva, széttépési szándékkal…
A decemberi epizódok tartalmából:
Tacskó két keréken
Az epizódban három komoly munkája is akad a csapatnak: új esélyt adnak egy Spike nevű harapós pitbullnak, amelyet gazdái gyalázatos körülmények között tartottak; kivonulnak egy macskabaráthoz, aki szereti ugyan kedvenceit, de ilyen létszám mellett tevékenysége a legjobb szándék ellenére is állatkínzásnak minősíthető; és kényelmes kerekekkel látnak el egy tacskót, mely porckorongsérve következtében mindkét hátsó lábát húzta.
Nagyvárosi piranhák
Az epizódban három komoly munkája is akad a csapatnak: szakszerűen eljárnak egy láncon tartott kutyapár ügyében; segédkeznek egy raj illegálisan tartott húsevő piranha új helyre költöztetésében; és meglátogatnak egy pincében, nyomorúságos körülmények között tengődő kutyát, amelynek gazdája – erőteljes fellépésük hatására – megígéri, hogy jó útra tér…
Söréttel macskára?
Az epizódban több komoly munkája is akad a csapatnak: életük kockáztatása árán ellátják egy kórházban fekvő férfi harapós pittbulljait, amelyek sajnos magánlaksértésként értékelik közeledésüket; végleges otthont keresnek Ebonynak, a templom éhező kutyájának; és súlyos konfliktusba kerülnek egy férfival, akinek macskáin gyanús sebek éktelenkednek – ugye ennek semmi köze nincs ahhoz a nagy csomag sörétes lőszerhez, amelyet a rendőrök a házában találtak?
A rettegés háza
Az epizódban három komoly munkája is akad hőseinknek: segítenek bizonyítékot gyűjteni a rendőröknek egy férfi ellen, aki a szomszédok szerint a „rettegés házában” folyamatosan kínozza négylábúit; nyomozni kezdenek egy balsorsú kutyus után, amelyet egy betörés során tulajdonítottak el süket gazdájától; és gyűjtést szerveznek egy család számára, mely új kutyaház híján kénytelen lenne megválni terjedelmes ebeitől…