Ókori politika – Tutankhamon temetése

Tutankhamon sírjának mesés kincsei világhírűek. Úgy tűnik, fáraóhoz méltón, pazar temetésben részesült. Egyiptológusok egy nemzetközi csoportja azonban megkérdőjelezi ezt.
Tutankhamon múmiája nagyon különös – az egyik legfurcsább múmia. A régészek vizsgálódása felfedi, hogy nem minden úgy van, ahogy lennie kéne. Döbbenetes, hogy hogyan temették el Tutankhamont. Fiatal volt, de azért jobban felkészülhettek volna arra, hogy meghalhat. Ha tudományos szempontból közelítünk a kincsekhez, megtudhatjuk, mi zajlott a háttérben. A rejtély mögött feltehetően a hatalomért zajló – 21. századi krimibe illő – küzdelem áll.
… hogy átléphessen a túlvilágba
Az ókori egyiptomiak a fáraót különös gonddal temették el. A fáraót mumifikálták, lenyűgöző szarkofágba helyezték, és rengeteg tárggyal együtt helyezték végső nyugalomra, amelyek szükségesek voltak, hogy átléphessen a túlvilágba. Mindez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a fáraó elfoglalja méltó helyét az istenek között.
![]() |
|
Ha a fáraó nem foglalja el a helyét a többi istenség mellett, nem tudja a kéréseinket az istenségek tudomására hozni, és az ő kívánságaikat sem tudja felénk közvetíteni. Ha tehát a fáraó nem a megfelelő módon jut be a mennybe, az általunk ismert világnak vége lesz. Szerencsétlenség fenyegetheti a birodalmat…
Ez azt jelenti, hogy a Nap másnap nem is fog felkelni. A Hold nem fog dagadni és csökkenni. Nem lesz termés. Az általunk ismert élet megszűnik létezni. Meghalunk. Ahhoz, hogy a fáraót megfelelő módon temessék el, időre és gondos tervezésre van szükség.
A hagyomány szerint Tutankhamont 70 nap alatt kellett mumifikálni, majd eltemetni. A fáraó múmiája máig fennmaradt. Salima Ikram, az ókori egyiptomi múmiák világszerte elismert szakértője szerint a Tutankhamonról készült röntgenfelvételek elemzéséből kiderül, hogy az ifjú király temetése körül nem volt minden rendben.
„Tutankhamon múmiája nagyon különös. A 18. és a 19. dinasztiából jó néhány múmiát láttam már, de Tutankhamoné semmiben sem hasonlítható azokhoz. Úgy tűnik, nagyon hevenyészett módon mumifikálták, ami azért érthetetlen, mert a sírban talált minden egyéb tárgy remek munka” – mondja Ikram. Vajon miért balzsamozták Tutankhamont ilyen silány módon?”
A balzsamozás
Ikram bemutatja, hogy Tutankhamon múmiája miért olyan szokatlan:
„A balzsamozás a belső szervek eltávolításával kezdődik. Egy kis bemetszést ejtünk a test bal oldalán. Tutankhamon múmiája különbözik a 18. dinasztiához tartozó többi múmiától, mert egy hatalmas vágás húzódik a köldökétől egészen a baloldaláig. Ez az ő korában merőben szokatlan volt. A hasfal átvágása a 26. dinasztiában terjedt el, ám Tutankhamon több mint 650 évvel korábban halt meg.
![]() |
|
A szívet nem vesszük ki. Ez lényeges. A szívnek a testben kellett maradnia addig a pillanatig, amíg a fáraó lelke megmérettetett, és örök életet nyert.”
Egy újabb meglepetés: a Tutankhamon múmiájáról készült röntgenfelvételeken a szív nem látszik.
„Véleményünk szerint a szívet eltávolították, bár az is lehet, hogy a rengeteg gyantával átitatott lenvászon miatt nem látszik. A szív tehát vagy nincs a testben, vagy nagyon el van rejtve a testüregben. Mindkettő merőben szokatlan egy 18. dinasztiához tartozó királyi múmia esetében.”
Tutankhamon eltávolított szerveit bebalzsamozták és beburkolták, majd miniatűr arany koporsókba helyezték. A kanópuszedénytartóba tették, és a fáraóval együtt temették el.
A zsigerek eltávolítása után következik a test kiszárítása. Tutankhamon testét is vízzel és pálmaborral mosták ki, hogy fertőtlenítsék. A hasüreget nátronnal megtöltött zacskókkal jól kitömik. A nátron a sónak és a szódabikarbónának a természetben is előforduló keveréke. Ezután a tetemet teljesen betemetik.
A tetemet 40 napon keresztül száradni hagyják. A nátron az összes nedvességet és zsírt kivonja a testből. Itt is vannak arra utaló jelek, hogy a mumifikálás nem volt tökéletes. Tutankhamon teste bomlásnak indult. Elképzelhető, hogy olyan helyen halt meg, ahol az operációt nem tudták végrehajtani, mert nem volt nátron.
Ez alapján Ikram érdekes feltételezésre jut.:
„Tutankhamon talán csatában, vagy valahol vadászat közben veszítette életét, a Nílus völgyétől messze, ahol nem voltak hivatásos balzsamozók. Lehet, hogy minden tőlük telhetőt megtettek, majd siettek vele vissza a Nílus völgyébe.”
Van azonban egy sötétebb magyarázat arra, hogy miért végezték ilyen silány módon a korai mumifikálást. Lehetséges, hogy valaki szerette volna Tutankhamont a föld alatt látni – méghozzá minél hamarabb.
Örökösök
Peter Brand, az ókori Egyiptom politikai szakértője, tanulmányozta a Tutankhamon halála okozta űrt a birodalom élén.
„Tutankhamon halálával Egyiptom katonai és politikai válságba került. Éppen elvesztettek egy jelentős csatát a hettita birodalommal szemben, amikor a fáraó meghalt.”
Tutankhamonnak nem volt utóda. Ahogy elkezdődik a visszaszámlálás a 70. napig, versenyfutás kezdődik a Nílus völgyében Tutankhamon időben való eltemetéséért és a trón megszerzéséért.
![]() |
|
Hárman szállnak ringbe a hatalomért. Egyikük Tutankhamon özvegye, Ankheszenamon. Egyiptomban az uralkodás nagyrészt a férfiak kiváltsága volt. Akadt ugyan néhány női fáraó, de valószínűleg nem láttak volna szívesen ismét egy nőt a birodalom élén. Ankheszenamonnak korlátozottak a politikai lehetőségei. Pozícióját csak akkor őrizheti meg, ha a következő király feleségül veszi.
A második pályázó Horemheb, a hadsereg főparancsnoka. Horemheb szakkarai üresen maradt sírjánál Brand azt elemzi, hogy milyen alapon tarthatott igényt a trónra.:
„Katonai pályájának legfontosabb titulusát a hieroglifek között találjuk. Ez a mókás kis jel nagyjából azt jelenti: „felügyelő”. Aztán ott van egy egyiptomi katona íjjal a kezében, egy madár és egy szájat formáló kis hieroglif. Ezek együttes jelentése: „a hadsereg első felügyelője”, azaz egy fajta generalisszimusz, az egyiptomi hadsereg legfelsőbb katonai parancsnoka. .”
Horemheb ereje és befolyása még messzebbre nyúlik. Nagyon előkelő titulusokkal is büszkélkedhet, mint például a legnagyszerűbbek legnagyszerűbbike, a legnagyobbak legnagyobbika, a megbízottak megbízottja, a felügyelők felügyelője, melyek mindegyike azt hangsúlyozza, hogy ő a legmagasabb beosztású ember a fáraó után. A reliefekből, mint egy ősi önéletrajzból, nyomon követhetjük pályafutását. A legfontosabb felirat azonban, a sír hátulján szinte észrevétlenül bújik meg. E hieroglifek között szerepel, hogy őt jelölték trónörökösnek. Ez azt jelenti, hogy ő Tutankhamon hivatalos utóda.
Van azonban egy kis probléma: Horemheb éppen külföldi hadjáraton van. Ez azt jelenti, hogy egy harmadik személy is ringbe szállhat a trónért. Ay, vezető tisztviselő a királyi udvarban. Ő nem egy egyszerű kívülálló, hanem kamarás, aki jó politikai kapcsolatokkal rendelkezik. Feltehetőleg az ő feladatai közé tartozik a nemrég elhunyt Tutankhamon temetésének megszervezése, amely révén Ay megpróbálhatja növelni az esélyeit.
Horemheb távollétében Ay-nak gyorsan kell cselekednie. Ha Ay valóban a trón után áhítozik, érdekében állhat Tutankhamont mielőbb eltemetni, hogy magának követelhesse a trónt.
Rivalizáló vetélytársak
Az ókori Egyiptomban az lesz az örökös, aki a fáraót eltemeti. Tutankhamon az örök béke felé tart, ám rivalizáló vetélytársakat hagy maga mögött. Tutankhamon özvegye lehetetlen helyzetben van, hazárdíroz. Ay viszont politikailag briliáns lépésre szánta el magát. Mindeközben mesterek serege dolgozik azon a sok ezer tárgyon, amelyeket Tutankhamonnal együtt kell a sírba helyezni ahhoz, hogy a fáraó elindulhasson túlvilági útjára. Erről szól a cikksrozat második része.
Folytatjuk…
Kapcsolódó cikkek: